Alkalmasság – tradíciók – modernitás - Beszélgetés Dobos József agrárvállalkozóval

Beszélgetőpartnerünk, „interjúalanyunk" a lakásán fogad minket. A mezei munka most enged egy kis „lazaságot", mondja. Kézfogása határozott, beszéde halk, szeme élénk.

RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ - MADARÁSZ IMRE

 

  - Mérnök Úr! Dobos Úr! Hogyan szólíthatjuk?

 

  - Megszólítani a vezetéknevemen szoktak, az nem annyira „hivatalos". Döntsék el, melyik formát választják!

 

  - Maradjunk a Dobos Úrnál! Kérjük, beszéljen nekünk a szakmai életútjáról.

 

  - Hadd kezdjem a válaszomat egy „vallomással". Büszke vagyok a diplomámra, amit a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a SZIE jogelődjén szereztem. 1977-ben végeztem. Akkor a Mezőgazdasági Karon három szak volt: növénytermesztő, állattenyésztő és üzemszervező. Volt néhány növényvédős is. Mindannyian általános agrármérnök diplomát kaptunk. A mostani nagy nevek közül Birkás Márta professzor asszony és Ángyán József professzor évfolyamtársa voltam, előttem járt úgy 4-5 évvel Molnár József professzor, a SZIE nemrégen volt rektora.

 

  Pályaválasztásom determinált volt. Otthonról hoztam mindazt a - röviden mondva - kultúrát, amit az agrártörténetből ismerni lehet, ismerni kell, ami segített sok dolognak a megértésében, és a saját életem berendezésében is.

 

  - Mire gondol?

 

  - Számomra evidencia volt, hogy az eredményes mezőgazdálkodáshoz persze nagyon sok minden kell. Ezek közül két dolog biztosan nem hiányozhat: a szív és a szaktudás. Az alkalmasságot meg nem lehet tanítani. A mezőgazdálkodás kultúra és tradíció, aminek nem csak jelene, szomorú és szép múltja, hanem, meggyőződésem, jövője is van. Parasztcsaládban nőttem fel. A ködbevesző múltig visszatekintve minden ősöm földművelő volt. Az „első gazdák" közé tartoztunk.

 

  Diplomás mezőgazdász lettem, amikor megtorpant, megroppant a „magyar modell". Apám figyelmeztetett: „fiam, csak TSZ-be ne menj"! Hová máshová mehettem volna? Aztán az apám is elismerte, hogy „ezeknek még az égi hatalmak is segítenek". Tudniillik akkor volt az eső, amikorra a földi szakemberek „megjósolták".

 

  Szakmai indulásom volt rendhagyó annyiban, hogy négy hónap után, friss diplomásként rögvest kineveztek kerületvezetőnek. Utána ágazatvezető, főágazatvezető lettem. Harminc éves koromban egy 7000 hektáros gazdaságot irányítottam. Nem volt, aki beleszólt volna a munkámba. Kaptam egy UAZ-t, amelyet korlátlanul vehettem igénybe. Óriási volt a szabadságom, de még annál is nagyobb a felelősségem. Nem múlt el karácsony, hogy ki ne mentem volna a határba. Nem számoltam a fizetésem; tetszett, meg jól is ment a munka. Bírnom kellett a „gyűrődést", helyt kellett állnom másokért is, akik bíztak bennem. Hat évig laktunk Tápióbicskén.

 

  - Egykori alma matere és Kóka, a lakhelye majdhogynem „határos". Szokott Gödöllőre kirándulni?

 

  - Csak úgy „kirándulni", az időt múlatni, nemigen van módom. Minden esetben elmegyek viszont, ha szakmai kérdések szólítanak, vagy ha kíváncsiak a véleményemre. Emlékszem, igen hasznosak voltak a Molnár-intézet (akkor Közgazdasági Tanszék) szervezte szimpóziumok, olyan, akkor kivált aktuális témákról, mint például a tulajdonviszonyok, a szektorok és üzemformák az átalakuló mezőgazdaságban. A katedra munkatársai azután a gyakorlatba is „betekinthettek", amikor a mi vendégeink voltak.

 

  - Ön családi birtokon gazdálkodik. Mintegy 250 hektár földet művel. Egy fia és két lánya van. A felesége a munkatársa. A fiú elkötelezettje a mezőgazdaságnak, a családi munkamegosztásban a gépészet felelőse, s vélhetően ő viszi majd tovább a „stafétát". Két lánya közül a közgazdász mezőgazdaság-orientált, könyvelőnek készül egy agrárvállalkozáshoz. A „kisebbik" még nem döntött.

 

  - Ma még az enyém a felelősség. Eligazodom. Szeretném hinni, a jövőben is. Hogy nehéz a helyzet? El kell felejteni a „nehéz helyzetekre" való hivatkozást. Mindig „nehéz" volt a helyzet valamiért. A helytálláson, és nem a sikertelenség „kommunikációján" kell törni az embernek a fejét. (Mellékesen, nem is szeretem a „kommunikáció" kifejezést. Elfed valamit a beszélő felelősségéből. Ezért én inkább „beszélgetek", érvelek.)

 

  - Hogyan fogadta a mezőgazdaság legújabb átalakulását?

 

  - Röviden? Meglepetéssel. Dilemmázva, enyhe óvatossággal, vagy inkább távolságtartással, s egyre inkább alakító szándékkal. (Tápióbicskén sikerült is csinálnunk hármunknak egy hatszáz hektáros kft-t.) Az 1992. évi II. törvény után, amikor már bomlottak a szövetkezetek, még megpróbáltam egymás mellett vinni a nagyüzemet, meg a kisüzemet. A kárpótlásos licitáláson elég könnyen lehetett földet szerezni. Vehettem volna akár 500 hektárt is. Csak nem mertem; sok lett volna a kettő együtt. Most meg már ott tartunk, hogy nehéz földhöz jutni. A földpiac befagyott, aminek általános és helyi okai is vannak. Ahol a politika közvetlen befolyást gyakorolt, mint Tápiószentmártonban, Nagy Ferenc volt FVM miniszter pátriájában, vagy Tápóbicskén, ahol sok embernek volt sok földje, s ezért hitték, hozzáértés nélkül is boldogulnak; a piaci próbatételek szorításában a legtöbben tönkre is mentek. Más volt a helyzet Kókán.

 

  - Miben és mennyiben?

 

  - Itt több mint 300 vállalkozó él. Jegyzett agrárosok viszont csak hárman, mindösszesen is csak tízen, ha vagyunk. A többiek kőművesek, asztalosok, vízvezetékszerelők... Reggel beülnek egy mikrobuszba, és irány Pest. Este hazajönnek. A gazdák között nekem van 250 hektárom, meg még egy-két embernek olyan 100-150 hektárja, és kész. Itt ugyanis még megmaradt a „nagytéesz", Kókán összesen kétezer-valahányszáz hektáron dolgozik, ma már kft-ként. Egyszóval, a helyi földpiac állapotát a megélhetési viszonyok determinálják. Kókán a lakosság nem a földből él. Jórészt Pesten keresi a kenyerét, s a földet kincsként tartalékolja. Ebben a környezetben kell boldogulnia a Dobos gazdaságnak.

 

  - Érdemes volna felidézni a gazdaság jellemzőit.

 

  - A tulajdonviszonyokra, az üzemformára, a földhasználatra, a vetésszerkezetre gondol? A gazdaság egyéni magántulajdonban van, minden eleme. 250 hektáron szántóföldi művelés folyik. Üzemformaként a kft-t választottuk. Elenyészően kevés (0,6 hektár) a szőlőnk. Nem üzleti alapon dolgozzuk. Nekem a minőségi bortermeléssel járó sok „bíbelődéshez" már nincs energiám.

 

  Az erdőbirtokunk mintegy 50 hektárnyi. Az erdőket már mi telepítettük. A területet, mert gyönge, sívó homok, aranykoronánként 400 forintért vásároltuk. A telepítéseink Kókán, Tápióbicskén és Tápiószentmártonban már tízévesek, szép szálfaerdők. Ötven hektár erdő, jelentős vagyon, tartja az értékét. (Tíz évvel ezelőtt egy hektár erdő kb. egy millió forintba került.) Ez egy olyan pénz, ami biztos tőke.

 

  A vetésszerkezetről hadd mondjam: gabonaféléket termelünk; fele őszi, fele tavaszi. Az ősziek: repce és búza; a tavasziak: a kukorica és a napraforgó.

 

  - Melyek a mai magyar mezőgazdaság nagy kérdései?

 

  - Nincs kidolgozott nemzeti agrárstratégia, és persze agrárpolitika. Az összeomlott vertikális integráció helyébe nem lépett hasonló húzóerő, „lokomotív". Nem működik az agrár-érdekképviseleti rendszer. Nincs konszolidált, a helyzetünkkel az EU-ban is számoló agrárpiac, s még számos feltétele hiányzik a versenyképességnek. (A piacgazdaságban kötelező a növekedés. Ezt gátolja, hogy sok helyütt, így Kókán is, egyre drágább a föld. Ma hektáronként félmilliót kérnek érte, ami még megfizethető. De három milliónál a hazai gazda már nem versenyképes.) A távlatokat gyakran elfedik a napi gondok.

 

  - Mire gondol?

 

  - Ismert gond, hogy a magángazdaságok között vannak, amelyek túl-, vagy alulgépesítettek. (Nálunk ugyanis nem váltak be se a szakszövetkezetek, se a gépszövetkezetek.) A gazdálkodók közül sokan szenvednek, mint én, a tároló- és szárítókapacitás elégtelenségétől. Berendezéseink kapacitása nem felel meg a piac követelményeinek, sem teherbírásban, sem korszerűségben. Pedig sokat veszít a termelő, ha nem tud jó időben piacra jutni. Tárolót, szárítót viszont csak állami támogatással lehet építeni és működtetni. A beszerzésekhez nagy pályázói odafigyelés és hozzáértés kell. Jó és befogadható pályázatot írni meg külön, megbecsülést érdemlő mesterség lett. Én eddig hét pályázatot nyertem.

 

  - A tisztán látáshoz érdemes volna egy gyors leltárt készíteni, szólni a hiányokról és a kondíciókról.

 

  - Az „emberi tényező" jelentőségéről már volt szó, a földről is beszéltünk. A hitelről pedig Széchenyi óta tudjuk. óriási a jelentősége. De azt is tudjuk, a paraszt mindig félt a hiteltől. Mert tudja, hitelből nem lehet megélni. A mi falunkban is vannak, akik hitelre szorulnak. A közvélemény már legyint rájuk, nem sokáig okoznak gondot. Azt meg tudni, és nem tagadni kell, hogy a mezőgazdaságot az általunk eladott élelmiszeripar irányítja, aminek mindenkori állapotát, „egészségét" a tőzsde mutatja. Én meg azt mondom, ha már a kereskedők szabják a törvényt, akkor a termelőnek is értenie kell a piachoz. A mára kifutott, a neoliberálisok által mindenhatónak hirdetett piac diktatúráját csak a termelők összefogásával és tudatos partnerségével lehet „szelídíteni". Másként nem lehet jól eladni. A piacokat tehát ismerni kell Olaszországtól Kuvaitig. Ma már nem kizárólag az EU-hoz kell igazodni, hanem értően a multikhoz is. S jól kell figyelni, mert különben a multik szállítanak ide, kiszorulunk a saját piacunkról. A jó mezőgazdásznak legalább annyira jó kereskedőnek is kell lennie, mint amilyen jó szakember. Nem termelni, eladni nehéz. Jó kapcsolatokat kell működtetni a piaci szereplőkkel. Fontos, hogy hasznos információi legyenek. Egyszóval előre látóan kell „spekulálni". (Hiszen nálunk sem elég csak annyit tudni, hogy búzából az átlaghozamunk hektáronként 60 mázsa volt, s hogy a Tápió mentén egy hektár föld bérleti díja 40-45.000 forint.)

 

  - Meggyőző, amit mond.

 

  - Ha lehetek egy kicsit lírai, a nehéz, bizonytalan, kiszámíthatatlan, kívülről vezérelt, teljesítmény-centrikus, nemcsak egész embert, hanem teljes embert kívánó viszonyaink között „csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret".

 

  Beszéltünk már a gépesítésről is. E téren a legfontosabb a teljesítmény és a kihasználtság. A mi gyakorlatunkban a kft a gépüzemeltetéshez megfelelő tulajdonformának bizonyult ehhez csak gazdasági alany, másokkal együtt belső kooperációban működik. Telephelye Tápióbicskén van. A kft-ben közös a tárolás és az értékesítés, de mindenki maga termel, a maga eszközeivel. A permetezést és egyéb gépi szolgáltatást ki-ki maga intézi. Ami pedig általában az üzemformákat illeti, úgy látom, mindegyiknek van létjogosultsága, ha boldogulni tud, igazolja a gyakorlat. Ha nem, lehet változtatni. Szövetkezet, kft, családi gazdaság stb; megannyi történelmi kísérlet a talpon maradásra. Eredményeik mutatják, jól választottak-e. Én azt mondanám, hogy sok egyéb feltétel megléte esetén akár már 100 hektáron lehet eredményesen gazdálkodni, még szántóföldi termelést folytatni is. Agrárpolitikáról nem érdemes beszélni. Az agrárpolitika végső soron támogatási politika. Ha van miből!

 

*

 

Az interjú a SZIE Közgazdaságtani és Szociológia Tanszékein folyó („Vállalkozók az átalakuló mezőgazdaságban" című téma) kutatásához készült.