Diplomát kaptak az ország első egészségturizmus-szervezői

ROZSNYAI KATALIN

oktatási igazgatóhelyettes

 A Szent István Egyetem gyulai Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézete Magyarországon elsőként - Európában az elsők között - szervezte meg és indította el 2006-ban az egészségturizmus képzést. Az egészségügyi szervező alapszakra épített 7 szemeszteres menedzserképzés első évfolyamának 68 hallgatója most fejezte be tanulmányait. Az oklevelek, illetve az abszolutóriumok átadására február 7-én került sor a gyulai Városi Sportcsarnokban.

Az ünnepség dí szvendége volt dr. Magyar Bálint, aki oktatási miniszterként engedélyezte a képzést, illetve dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, aki a fejlesztés támogatójaként és a záróvizsga bizottság elnökeként működött közre az új oktatási program szakmai színvonalának biztosításában.

Az ünnepségen részt vett és ünnepi köszöntőt mondott dr. Solti László akadémikus, a Szent István Egyetem rektora és dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere. A város stratégiai célja a nemzetközi gyógyhellyé fejlesztés, amelyben a végzettekre nagy szükség lesz - emelte ki beszédében a polgármester asszony.

  „ A mai világban az új gondolatok lettek a fejlődés motorjai" - fogalmazta meg a szak alapításának gondolatát az Intézet megbízott főigazgatója, dr. Köteles Lajos. Az új diplomások már a jövő lehetőségeire készültek fel. Nélkülözhetetlenek az átalakuló egészségügyben, az egészségturizmus szolgáltatási rendszereinek kialakításában és a modern térségfejlesztésben is.

A hagyományoknak megfelelően a közösségért kiemelkedően tevékenykedő hallgatók kitüntetésben részesültek. Az egészségturisztikai képzés elismertetése érdekében végzett munkásságáért Prohászka Béla az Intézet történetében első hallgatóként vehette át a Gyulai Felsőoktatásért kitüntetést. Közösségi munkájáért Dézsi Anita kapott elismerést.

A Hallgatói Önkormányzat „Pro Cogregatione Studentium" elnevezésű díját Zelenyánszki Gabriella kapta meg.

Jó hír, hogy már az első végzettekre is felfigyelt a turisztikai szakma - ez reményt jelent arra, hogy sikeresen elhelyezkednek.