Gödöllői Ördögök Rögbi Csapat

Csapatunk a tevékenységét 2007 októberében kezdte meg. Eleinte csak az Egyetemi MEFS - kupákon indultunk el, de látván az érdeklődést, és ahogy nőtt a csapat létszáma, 2008-tól közösen részt vettünk a Magyar Nemzeti Bajnokság II. osztályában a Golden Lions Rögbi Egyesülettel.

Minden kezdet nehéz, szól a mondás. Nálunk is így volt. Eleinte nem volt nyert meccsünk sem az NB II-ben, sem a MEFS-kupákon. 2009 tavaszi szezonjában megadta nekünk a sors a reménysugarat és le bírtuk győzni az Exiles angol-magyar rögbi csapatot. Utána úgy döntöttünk, hogy saját lábra állunk. Ez volt az eddigi legjobb és legmeghatározóbb lépésünk. 2009. július 25-én 5 fővel részt vettünk a Velencei Beach Rögbi kupán ahol NBI-es és profi csapatokkal kerültünk egy csoportba. A 4. helyet sikerült megszereznünk. A Battai Titánok tudtak csak fölénk kerekedni, de ők jelenleg Magyarország első számú csapata. Ez még nagyobb lendületet adott és a 2009/2010-es évet hatalmas átalakításokkal kezdtük meg.

Az év eleji toborzásnak nagy sikere volt, 25 új fővel gazdagodtunk illetve beindult a női szakosztályunk is aminek a neve : Gödöllői Démonok. Az NB II-es átalakítások miatt feljebb kerültünk egy osztállyal így a Keleti Divízióba neveztünk. A MEFS kupákon viszont csapatunk remekül szerepel! A November 7-ei kupán, amit Gödöllőn szerveztünk a 6 csapatból az ezüstöt sikerült elhoznunk így az országban miénk a második legjobb egyetemi rögbi csapat!

A lányok is lejátszották már első mérkőzésüket, ami döntetlenre sikeredett a Budapesti Magpies ellen. A tavaszi szezon nagyon nehéz lesz számunkra. Négy NB II-es, három MEFS kupa, két felkészítő mérkőzés lesz és sikerült meghívnunk a Leighton Buzzard RFC nevű első osztályú angol csapatot április 30-ára, hogy megmérkőzzünk egymás ellen és megtekintsék egyetemünket. Emellett három játékosunkat behívták a Magyar Egyetemi Liga Válogatottba: Angyal Andrást, Kenéz Árpádot, Juhász Mártont. Ez is mutatja, hogy Gödöllőn van értelme a rögbinek és remélhetőleg a későbbiekben még nagyobb sikerek várnak ránk.

Juhász I. Márton, Sándor Alexandra