Tanúkör

 A Szociológia Docentúra Tanúkör sorozata új szín a gödöllői kampusz közéletében; eseményein egyetemünk egy-egy oktatója, kutatója beszélget az érdeklődő közönséggel munkájáról. Az eddigi alkalmakon dr. Lábadi Károly egyetemi docens, dr. Füleky György egyetemi tanár és dr. Hajós László egyetemi tanár volt a beszélgetős sorozat vendége.

  Február 15-én dr. Dinnyés András biotechnológus következett. Előadásában a laikus közönség is megérthette a biotechnológia fejlődésének aktuális kérdéseit, nyomon követhette a SZIE magántanára, az MTA doktora, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont Genetikai Újraprogramozás Csoportja kutatójának törekvéseit. Dr. Dinnyés András mindenben eleget tett a találkozóra „küldött" gondolatébresztő soraiban felállított követelménynek: „Nagyon fontos tehát, hogy a kutatók minél több fórumon közérthetően kommunikáljanak a szűk szakmai területen túli többséggel, és mutassák be a reális lehetőségeket, reménykeltő eredményeket és a korlátokat is." A földszinti rektori díszteremben megjelentek kérdéseire válaszolva ehhez még hozzátette: kötelességének érzi a tájékoztatást, hiszen a kutatásokat közvetve-közvetlenül a társadalom finanszírozza.

  A Tanúkör márcusi vendége dr. Farkas István egyetemi tanár (GÉK) lesz.   

Taxonomy upgrade extras: