„Amit tudunk aznap, azt kell beosztani” – Beszélgetés Deák Nagy Marcell atlétával

A budapesti Syma Csarnokban februárban megrendezett országos fedettpályás atlétikai bajnokságon a GEAC színeiben induló Deák Nagy Marcell, Benkő Ákos versenyzője 400 méteres futásban szerzett elsőséget. 47.11 mp-es eredményével csupán 11 századdal maradt el a fedettpályás vb kvalifikációs szintjétől. Múlt évi teljesítményével Gödöllőn ő az Év sportolója utánpótlás egyéni kategóriában. Bár az atlétika révén a világ számos országába eljutott már, az egyetem díszudvarában, ahol beszélgettünk, még sosem járt. Mentségére szól, hogy a Török Ignác Gimnázium érettségiző diákja.

BALÁZS GUSZTÁV

- Az érettségire készülés közbe nem szorul háttérbe az edzésmunka?

- Nem. Két tárgyból ugyanis, testnevelésből és angolból már korábban érettségiztem. A tanulás mellett készülök a nyári szezonra. Ebben ambicionál, hogy a télen fedettpályás ob-t nyertem, két sérülés után. A múlt nyár elején elszakadt a combhajlítóm, ami miatt ki kellett hagynom a nyári idényt. Előtte a térdemmel volt baj. Ezeket, úgy néz ki, sikerült leküzdeni és folytatom tovább.

- A szülei is sportoltak?

- Mindketten atléták voltak. Apu Szegeden kezdte, majd a Fradiban folytatta. 7:20.6-al még mindig ők tartják a 4x800-as felnőtt országos csúcsot (Horváth, Deák-Nagy, Ötvös, Hrenek, Budapest 1977.05.29.) Édesanyám ifisikereket ért el, majd derékpanaszok miatt abba kellett hagynia a versenysportot.

- Hogyan kezdődött az ön sport pályafutása?

- Az első osztályt Kerepesen kezdtem, akkor Szilasligeten laktunk. Most már gödöllői vagyok. Ötödik osztálytól a Hajós Iskola sportosztályába jártam. Előbb úsztam, de nem tetszett, hogy rögtön hidegvízbe merülve kezdjem a napot. Egyszer elindultam egy gödöllői futóversenyen, akkor javasolta Gadanecz György, hogy járjak edzeni. Így kerültem Benkő Ákoshoz.

- Mi a futás titka?

- Mindenkinél más.

- Mindenki tud futni…

- Így van. Sőt, minden sportnak alapja a futás. Még a sakkozók is futnak vagy a Forma 1-es pilóták. Kell a kondíció.

- Egy Benkő Ákossal készült interjúban azt olvastam, hogy Deák Nagy Marcell gazdaságosan fut. Ez mit jelent?

- Nagyobbat lépek, könnyedén futok, és emellett gyors is vagyok. Ehhez járul hozzá a jó edzésmunka, amit Ákos bácsinak köszönhetek.

- Milyen különbséget lát a sprint számok és a 400 méter között?

- A 100 és 200 méteres futásnál izomtömeg kell a robbanékonysághoz. Utána már – úgy 180 métertől –, felesleges cipelni ezt az izomtömeget. Nekem pont a távom. Nem vagyok izmos alkat, de bírom. 185 cm magas és 73 kiló vagyok.

- Egy ausztriai versenyen 47.08-al új országos junior rekordot futott, ezzel egy 30 éves csúcsot döntött meg.

- Ekkor már csak 8 századdal maradtam el a fedettpályás VB szinttől, de van még időm teljesíteni.

- Ebben a számban mi az ideális életkor?

- A világcsúcsot 30 év körüli ember futotta és volt, aki 20 évesen nyert olimpiát. A szám élmezőnye általában 26-30 éves versenyzőkből kerül ki. Kell tehát egy kis tapasztalat.

- Hogyan edz?

- Hetente háromszor utazunk Pestre edzeni. Ákos bácsi összeszed bennünket és egy bevisz egy mikrobusszal. Ezen kívül konditeremben is edzünk és emelkedőket futunk.

- Miért járnak Pestre?

- Azért, mert ott rekortán pálya van. A műanyag borításon teljesen más, könnyebb futni, jobb a lábnak is. Gödöllőn a futópálya salakos, olyan kemény, mint a beton.

- És milyen volt a pálya Dohában, ahol decemberben, a 2009-es Gymnasiadén, a középiskolások világjátékán aranyérmet szerzett 47,41 mp-el?

- Rekortán. Egy hatalmas stadionban versenyeztünk Katar fővárosában, ahol már ázsiai játékokat is rendeztek.

- Milyen érzés volt ott nyerni?

- Nagyon jó – azért is, mert egy hazai viadalhoz képest sokan szurkoltak, még ha nagy részük kisgyerek is volt, akiket az iskolákból hoztak.

- Hogyan sikerült győzni? Érezte előre, hogy sikerülni fog?

- Izgultam. Nem éreztem, csak reméltem, hogy győzni fogok. Az utolsó ötven méteren már elég előnyöm volt, ott már éreztem, hogy megnyerem a döntőt.

- Ezen a távon már van szerepe a taktikának?

- Amit tudunk aznap, azt be kell osztani a 400 méteren végig. Sok lehetőség nincs taktikázni, legfeljebb néhány tized másodperccel.

- Hogyan néz a rövid és hogyan a hosszútávfutókra?

- Az utóbbiakra azzal a csodálkozással, hogy hogyan tudnak ennyit futni. Én már tíz perces futástól kikészülök. A sprintereknek, mint már említettem, a rajtuk lévő izmokért is meg kell dolgozniuk. Ámulom a robbanékonyságukat, s meg kell mondjam, ők állnak közelebb az én számomhoz.

- Mik az idei tervei?

- Bár kaptam ajánlatot Amerikából, én úgy döntöttem, hogy maradok. Főleg Ákos bácsi miatt. Vele nagyon jó az edzés és jönnek az eredmények is. A külföldi folytatásnak egyedüli előnye az itthon hiányzó feltételek megléte lenne. Szeretnék tovább tanulni. A Corvinus Egyetemre és a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem. Legjobban a kereskedem és marketing valamint a gazdálkodás és menedzsment szakok érdekelnek.

- Milyen versenyekre készül?

- Itthon június 19-20-án lesz az Európa Csapatbajnokság a Puskás Ferenc Stadionban, ahová minden szurkolót szeretettel várunk. Az a célom, hogy én futhassam az egyéni négyszázas döntőt. Ezután jó lenne kijutni a kanadai junior világbajnokságra. Ott még erősebb a szint, amit teljesíteni kell.

- A gátfutás, amiben szintén szép eredményeket ért el, lekerült a versenyszámokról?

- A térdsérülésem óta ez kihagyom, de mivel most nincs problémám, elképzelhető, hogy újra próbálkozunk vele.

- S mit csinál, amikor nem sportol és nem tanul?

- Számítógépezek, a barátnőmmel és a barátaimmal töltöm az időt. Moziba is eljutok.

- Mi a kedvenc étele?

- A spenót. Egyébként nem vagyok válogatós, általában minden ételt megeszek.