Szüret(lenül)

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Nóé:

Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”

Felelt Nóé: „No megöregedtem,

De ilyen jó bogyót még nem ettem.”

Gárdonyi Géza

Eljött az ősz és vele együtt a szüret ideje. A Víz- és Környezetgazdálkodási Kar szőlészetében hosszú évek óta első alkalommal, de reményeink szerint nem utoljára a dolgozók és hallgatók a meghívott vendégekkel (a békéscsabai és gyulai társkarok „szabadcsapatai”, akiknek ezúton is köszönjük, hogy elfogadták a meghívást) karöltve, metszőollót csattogtatva vonultak fel a csatatérre, ahol az „ellenség” rendezett sorokban várta a támadást. Töredelmesen be kell vallanom, hogy lekéstem az eligazítást és mire a csata helyszínére értem, dr. Vanó Imre felkötött kézzel, mintegy korábbi csata emlékét viselő katonatiszt, már bemutatta az ellenfelet (fajtabemutató). Ezt követően elkezdődött a csata és az ellenségnek - valljuk be töredelmesen - semmi esélye sem volt ezen a szikrázóan napos délután. Villantak a pengék, folyt a szőlő „vére”, a szőlőfürtök egymás után hullottak a vödrökbe és két óra elteltével a tőkék díszüket elvesztve, lehorgasztott levelekkel törődtek bele a vereségbe. A győztes sereg pedig a zsákmányolt kincsekkel boldogan, valamint a győzelem mámorától megrészegedve tért vissza a bográcsok mellé, ahol dr. Karácsonyi Péter séf szavaival élve a gulyás csípősebb valamint „operett” változatából lehetett meríteni. Szintén a séf jóvoltából megismerkedhettünk a gulyás illetve a gulyáskészítés lélektanával, mindeközben előkerült egy-két palack bor, természetesen csak azért, hogy tudjuk, mi is készül a szőlőből, meg lett kóstolva a „kari” pálinka (eddig nem is tudtam, hogy a „kari” egy gyümölcs) és egy idő után az asztali beszélgetéseket közös éneklés váltotta fel egy hallgató harmonikajátékának hathatós segítségével. Majd egy idő múlva, mikor a nap már megunta a dorbézolást és szemlesütve elbújt a távoli horizont mögött, átadva helyét az igencsak sápatagnak tűnő holdnak a győztes had is szétoszlott. A költő szavaival élve: „Végét vetik a zenének, S hazamennek a legények”.

OE