Sportmegállapodás a Magyar Futball Akadémiával

 

Sportmegállapodást kötött november 8-án a Budapest Honvéd FC Magyar Futball Akadémia és a Szent István Egyetem. Az eseményen az „AEGON-SZIE Tanulj és sportolj!" jelmondattal fémjelzett, a SZIE által életre hívott életpálya modell kidolgozását és megvalósítását egyaránt fontosnak tartotta George F. Hemingway, a BHFC tulajdonosa és dr. Solti László rektor.

A megállapodó felek  egyetértenek  abban,  hogy a  társadalom fejlődését,  valamint az aktív és rendszeres   sportot   űzők   számának   növekedését   jelentősen   segítheti   egy  életpálya   modell megvalósítása. Ennek lényege, hogy a versenyszerűen sportoló fiatalok, a napi leterheltség mellett a tanulásra   is   kiemelt  figyelmet  fordíthassanak, így  biztosítottá  válhat  az  aktív  sportpályafutás végeztével egy sikeres élet kialakítása más területen is. A felek közös célként fogalmazzák meg az „AEGON-SZIE Tanulj és sportolj!" jelmondattal fémjelzett, a SZIE által életre hívott életpálya modell kialakítását és népszerűsítését.

George F. Hemingway kiemelte: nagyon fontos, hogy a futballisták tanuljanak, legyenek tájékozottak aktív sportpályafutásuk éveiben, s olyan szaktudással legyenek felvértezve, ami a későbbi életükben is segíti őket. Követelménynek tartja, hogy sportolóik érettségizzenek, tanuljanak idegen nyelvet és aki úgy gondolja, az a felsőoktatásba is jelentkezzen. Köszönetet mondott azért, hogy a „AEGON-SZIE Tanulj és sportolj!" program keretében a Szent István Egyetem lehetőséget ad arra, hogy az élsportolók tovább tanuljanak.

Dr. Solti László hangsúlyozta, hogy a sportolás nemcsak a fizikai fejlődés érdekében fontos fiatal korban, hanem azért is, mert kialakítja és erősíti a küzdőképességet, a csapatmunkára való készséget. E tulajdonságok nélkül nem lehet helytállni az életben. Csupán ezek a szempontok is indokolják a „AEGON-SZIE Tanulj és sportolj!" program megvalósítását, amelyhez már korábban is több sportszövetség, klub és szakosztály csatlakozott. Hozzátette: a mai sportolói terhelés mellett nem várható el a fiataloktól, hogy a többi hallgatóval azonos beosztásban végezzék el sikeresen a tanulmányaikat. Ösztönzésük mellett egyéni tanulmányi rendet kell lehetővé tenni a számukra. Örömmel látja, hogy a BHSC törekvései is megerősítik az „AEGON-SZIE Tanulj és sportolj!" program létjogosultságát.

Balázs Gusztáv felvételei