Vendégek északra a folyótól

 

Kínai küldöttséget fogadott július 2-án dr. Solti László rektor Gödöllőn. A Hebei tartományból érkezett delegáció, melyet Bai Keming, a KKP Hebei Tartományi Bizottságának titkára, Hebei Tartomány Népi Kongresszusa Állandó Bizottságának elnöke vezet, a Pest Megyei Közgyűlés vendégeként tartózkodott hazánkban.

  A küldöttség tagjai tájékoztatást kaptak az univerzitást alkotó jogelőd intézményekről, a SZIE mai helyzetéről és fejlesztési tervéről. Dr. Beke János és dr. Makovényi Ferenc dékánok részletesebben szóltak a Gépészmérnöki valamint az Ybl Miklós Építéstudományi Kar képzési kínálatáról.

  Dr. Solti László előadásában a következő időszak feladatai között említette a versenyképesség erősítését, a minőség biztosítását, a nemzetközi együttműködés szélesítését, az információs technológia, az oktatást és kutatást szolgáló infrastruktúra megújítását annak érdekében, hogy a SZIE nemzeti és regionális központtá váljon.

Bai Keming elmondta, a felsőoktatás költségeit Kínában sem fedezi teljes mértékben az állam; az intézmények vállalkozásokkal, fejlesztési és tudományos hivatalokkal együttműködve, továbbá tandíjból egészítik ki forrásaikat.

Hebei fontos tengerparti tartomány Kína északi részén. Kína fővárosát, Pekinget és Tianjin várost öleli körbe. A 187 700 km2 területű, jelenleg 68,97 millió lakosú, 487 km hosszú tengerparttal rendelkező tartomány nevének értelme: a folyótól északra, a folyó pedig maga a Huang-he, vagyis a Sárga folyó.