Modern világ, modern tudás

A Szent István Egyetem gödöllői és jászberényi kampuszán felújított kollégiumi épületek adott át március 5-én dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A gödöllői A és B kollégiumi épületek, továbbá a jászberényi diákotthonok PPP konstrukcióban történő felújítását másfél milliárd forintos bekerülési áron a Strabag Zrt. nyerte el. Gödöllőn 645, Jászberényben 250 férőhelyet korszerűsítettek.

B. G.

 Az épületeket dr. Solti László rektor, dr. Gémesi György polgármester és Vígh Gergő gödöllői kollégiumi titkárhelyettes vette át. Az eseményen részt vett dr. Manherz Károly felsőoktatásért felelős szakállamtitkár és Fogarasiné Deák Valéria országgyűlési képviselő.

Hiller István beszédében elmondta, hogy az elmúlt négy évben összesen 65 ezer négyzet-méter kollégiumi területet újítottak fel az országban és a következő időszakban ugyanennyire kerül sor. 2004 óta ötezer új kollégiumi férőhely létesült, és a tárca tervei szerint ugyanennyit adnak át 2010-ig.

 - Egy ilyen fejlesztés, amelynek a nettó ér-téke meghaladja az egymilliárd forintot, nagy dolog - folytatta a miniszter a hallgatókhoz szólva. - Elősegíti, hogy a lehető legmegfelelőbb körülmények között tudják megtanulni mindazt, amiért ide jelentkeztek. Önök nem egyszerűen az ország más egyetemein tanuló társaiknak a vetélytársai, hanem egy nyitott világ alkotó értelmiségének részei. Konkurenseik Ottawában és Sidney-ben, Londonban és Krakkóban tanulnak. Tehetségük, professzoraik felkészültsége messze alkalmassá teszi intézményüket és önöket arra, hogy ebben a nagy versenyben ne egyszerűen helytálljanak, hanem a legjobbak legyenek. A XXI. században a legélesebb, legnemesebb versengés a tudásért, az információért való hozzáférésért zajlik.

 Hiller István a továbbiakban arról szólt, hogy a mennyiségi fejlődés korszaka a magyar felsőoktatásban befejeződött. Az követi haladó hagyományainkat, az jár a magyar felsőoktatás legjobbjainak a nyomdokaiban, aki a színvonalat tudja az érdeklődés és a magyar felsőoktatás egészének középpontjába állítani.

- A modern világ nem szól másról, mint a modern tudásról - hangsúlyozta. - Az önök sorsa, boldogulása, itt dől el, most, ezekben az években, tanulmányaikkal. Nekünk az a kötelességünk, hogy a legmegfelelőbb feltételekről gondoskodjunk. Ehhez az kell, hogy együtt dolgozzon az egyetem rektora, a képviselő, a befogadó város és polgármestere. Önök pedig nem egyszerűen egy egyetem polgárai, hanem meghatározó ideig ennek a nevezetes és híres városnak a befogadott polgárai is. Öregbítsék Gödöllő és az alma mater hírnevét!

Dr. Bujáki Gábor kollégiumi főigazgatótól megtudtuk, hogy a szobák felújítása mellett Gödöllőn megújultak a közösségi helyiségek is, így a Stúdiónak, a Fotókörnek, a GATE Zöld Klubnak, a Vidékfejlesztési Szakkollégiumnak, a Vadász Szakkollégiumnak és a Népi Iparművészeti Körnek otthont adó termek. Négy új, 40 fő befogadására alkalmas előadóterem készült el. A kollégisták szabadidejükben a Wellness Központban frissülhetnek fel, ahol szauna, fitness és kondicionáló termek fogadják őket. Rendelkezésükre áll papírbolt, Katedra nyelvstúdió, újságolvasási lehetőség, fodrászat, és bowlingpálya. Minderről emeleteket átívelő sétája során a miniszter is meggyőződött. Sztoriként megemlítjük, hogy mivel a szabályzat szerint utcai cipőben nem szabad belépni a szaunába, annak megtekintésétől az unszolás ellenére is eltekintett a vendég.

*

 Az ünnepségen Hiller István és Solti László Pro Negotio Universitatis elismeréseket adott át Vermesi Sándor cégvezetőnek és Sacelotti György direkcióvezetőnek (Strabag MMR Kft.), Lenthár Kingának (Gödöllői Építésvezetőség, Strabag MMR Kft.), Mészáros János tervezőnek (alsó képünkön) (Profil Tervezői Iroda), Berencz Ibolyának, Gödöllő főépítészének és Zsoldos Józsefnek, az OKM munkatársának.

A SZIE Babérkoszorú arany fokozatát kapja Cserháti Mátyás kollégiumi nevelőtanár és Mérő Patrik egyetemi hallgató, a Kollégiumi Önkormányzat tagja, akik elismerésüket a tanévzáró ünnepségen vehetik át.

Bujáki Gábor meglepetéssel is szolgált a miniszternek, akit az Elmúlt évek nyomában című, a kollégium negyven éves történetét bemutató könyvvel ajándékozott meg.

Kocsis Krisztián, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke elmondta: a kikapcsolódási lehetőségek előkelő helyre sorolják a gödöllői kollégiumot a felsőoktatási intézmények országos összehasonlításában.

Balázs Gusztáv felvétele