Vendégünk volt Habsburg Ottó

 Egyetemünkre látogatott március 31-én dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió korábbi elnöke, akit a jogelőd Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1994-ben díszpolgárává fogadott, majd két évvel később Gödöllő Város Díszpolgárává választottak. Az 1912-ben született politikust dr. Solti László rektor, dr. Beke János és dr. Hornok László rektorhelyettesek valamint dr. Drávucz Imre, az Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézet igazgatója fogadta.

  - Nagy megtiszteltetés egyetemünk számára, hogy ismét Gödöllőn köszönthettük az európai politikust - nyilatkozta a látogatás után dr. Solti László rektor. - Kötetlen beszélgetésünk alkalmával röviden ismertettük a mai hatkarú Szent István Egyetem kialakulásához vezető utat és tájékoztattuk vendégünket arról, hogy intézményünk kiemelt figyelmet fordít élelmiszertermelés és feldolgozás egészséges táplálkozást elősegítő területeinek kutatására és oktatására, beleértve a környezetvédelmet és az egészségmegőrzést. Dr. Habsburg Ottó visszaigazolta azt az elgondolásunkat, hogy az élelmiszergazdaság említett területei az emberiség jövőjének kulcskérdései közé tartoznak.

  Nagy élménnyel hallgattuk vendégünk visszaemlékezését múltunk történéseire is. Azzal váltunk el, hogy a közeljövőben egyetemünkre látogat dr. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, akit most más irányú elfoglaltsága miatt nem tudta őt elkísérni.