Vezetői értekezlet

A december 11-i vezetői értekezlet foglalkozott az év végi jutalmak kérdésével. Dr. Nagy Béla egyetemi adjunktus, az Agrár Oktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (ÁOKDSZ) képviselője az értekezleten javasolta, hogy a döntésről az egyetemi közvélemény is tájékoztatást kapjon. Lapunk tőle kért tájékoztatást. 

- A költségvetési intézmények a múlt évben találkoztak először a központilag előirt pénzmaradvány képzési kötelezettséggel. Ennek az idei mértéke a SZIE esetében 1,4 milliárd forint. A költségvetési év fordulóján ennyi forrással kell rendelkeznünk. A vezetői értekezleten azt a tájékoztatást kaptuk - informálta lapunkat dr. Nagy Béla -, hogy egyetemünk kiegyensúlyozott, stabil gazdálkodásra törekszik, de a pénzmaradvány mértéke sok szempontból bizonytalan, nem lehet pontosan tudni, hogy az év végéig mennyi bevétel érkezik a SZIE számlájára. A vezetői értekezlet megvitatta és elfogadta dr. Molnár József rektor javaslatát, hogy a pénzmaradvány képzési kötelezettségre való tekintettel a többlet-teljesítményeket elismerő jutalmak közül csak azokat a kisebb összegűeket fizessék ki még az idén, amelyek címzettjei részére a kifizetés az átlagosnál nagyobb jelentőségű a karácsonyi ünnepeket is figyelembe véve.

B. G.