Karácsonyi gondolatok…
Közeledik a karácsony, a Föld népeinek legismertebb ünnepe, eseménye. A szeretet erejének minden korban megvan az üzenete, amely az örökérvényű erkölcsi értékekre nyitott embert megérinti. Minél távolabb kerül - időben és lelkiségben - a világ e kétezer éves misztériumától, az üzenetet a girlandok, csillagszórók harsánysága sem nyomhatja el.
Az ünnep közeledtével régi karácsonyok jutnak eszembe. Almamelléki szikrázóan hideg telek, régen elhalt családtagok, nagyszülők simogató keze, szemüknek meleg pillantása jelenik meg előttem az emlékezet örökkévaló ragyogásában. Egy mai szemmel végtelenül szegény, és a háború utáni kegyetlen hatalomnak kiszolgáltatott világ volt az, de a családi, rokoni, baráti kapcsolatok révén mélységesen emberi, és nekünk gyerekeknek felhőtlenül boldog. Utólag látom, hogy az évszázados törvényei, közösségi keretei között élő falu lakossága milyen hősiesen küzdött a 20. század örvényeivel, a kitelepítésektől a kollektivizáláson át a körzetesítésig, a tömeges elvándorlásig. A folyamatos térvesztés ellenére a félévszázados utóvédharc megmutatta a gyökerek, a paraszti örökség erejét.
Ma összehasonlíthatatlanul komfortosabb világban élünk. Kevesebb családot fenyeget a kínzó szegénység, de az emberek sok esetben mégis boldogtalanabbak és kiszolgáltatottabbak. Ennek okai összetettek, sokan sokfélén magyarázzák. Ez az életérzés nem vezethető vissza kizárólag anyagi természetű okokra, hiszen a módos ember is szorong, akár a szegény.
Az emberi boldogság titkát régen kutatják, sok teória született, egyik sem ad teljes választ. A leginkább elfogadott meghatározás szerint azok a boldog emberek, akik elfogadják közösségük értékrendjét, íratlan szabályait, amit egyébként büntetlenül nem szeghet meg senki. A „boldogságkutatók" által példaként említett, magukat boldognak tartott emberek általában közösségben, nagycsaládokban, összetartó falusi közösségekben élnek, s nem feltétlenül gazdagok.
Volt idő, nem is túl régen, 3-4 emberöltővel ezelőtt, amikor a Kárpát-medence népessége hasonló keretek között élt, 70-80 százalékuk parasztként, falusi, kisvárosi környezetben. Utódaik valamelyik generációjának meg kellett tapasztalnia a közösségből való kiszakadás kínját, amely még egy-egy szép értelmiségi karrier esetén is bizony fájdalmas volt. Ez önmagában még nem baj, hiszen a 19-20. század gazdasági fejlődése a társadalmi változásokat törvényszerűen kikényszerítette, de régiónkban a gyökerektől való végleges elszakadás túlontúl kegyetlen volt, és az eltépett lelki szálak helyett nem, vagy alig adott új fogódzót.
Nekünk, értelmiségieknek, ahogy régen mondták, az „írástudó embernek" lenne a feladatunk, hogy mostani és egykori felnevelő közösségünknek biztonságot és boldogságot jelentő értékrendet adjunk. Olyan értékrendet, amit mindenki el tud fogadni, fegyelmező szabályait magáévá tudja tenni. Ehhez elengedhetetlen, hogy ismerjük az általunk tökéletlennek tartott világ természetét, elfogadjuk annak értékeit, feltárjuk hibáit, lássuk a változtatás realitását, és ennek megfelelően keressük az utat. Nekünk itt a Szent István Egyetemen - ahol dolgozunk, tanulunk -, különösen fontos feladat ez, hiszen a magyar vidék egyetemének tartjuk magunkat, és a falvak, kisvárosok népe, gazdasága különösen sokat szenved korunk ellentmondásaitól.
A hagyományos mezőgazdasági termelés leértékelődött, mellette a környezeti problémák, a vidék társadalmának gondjai, az alternatív energiahordozók váltak fontossá. A megváltozott körülményeket el kell fogadnunk, és a változásból fakadó feszültségek orvoslását fel kell vállalnunk. Tudomásul kell vennünk, hogy ezek az elemek szervesen összefüggő rendszert alkotnak, amit csak komplexen, a maga bonyolultságában kezelhetünk. Erre az összetett kérdésre csak a tudomány adhatja meg a választ, és ez a feladat ránk vár. Meg kell ismernünk a hasonló gondokkal küszködő országok példáit, eredményeit, hazai kutatásokra, elemzésekre van szükség.
Ránk vár a feladat, a vidék iránt elkötelezett értelmiségiekre - kutatókra, diplomamunkát író hallgatókra -, mert eddig Magyarország nehezen tudta kezelni a problémákat. Az időközben jelentkező eredmények ellenére láthatjuk, hogy hibákkal vettük át az uniós rendszert, amely maga sem tökéletes, megfelelő adaptáció híján pedig károkat is okozhat. A félmegoldások, kényszerdöntések, befolyásos érdekcsoportokhoz köthető intézkedések nem vezethetnek eredményre.
A tradicionális megtartó falu értékrendje már a múlté. Nem hozható vissza, és nincs helyette más. A globalizáció vidékfilozófiája elfogadhatatlan, hiszen a 3200 magyar település harmadát, felét kiüresítené. Megoldást kell találnunk, gyakorlatias, praktikus megoldást, mert kívülről nem kaphatunk megfelelő, kész mintát. Sem Brüsszelből, sem Budapestről, mert politikai és tisztán közgazdasági eszközökkel a magyar vidék gondjai nem orvosolhatóak.
Leegyszerűsítve, az embert kell középpontba állítani, és körötte kell megváltoztatni a világot. A törekvő embert, az elesett embert, akit segíteni lehet és érdemes, és aki gyámolításra szorul. A feladat nehéz, szinte megoldhatatlan, de a karácsonytól, a Megváltó születésének ünnepétől nem idegen a csoda sem, amely azt üzeni számunkra, hogy egyetlen viszonyítási pont van, az ember, annak üdvéért ám minden áldozatot vállalni kell!
Dr. Villányi László
dékán
