Együttműködés az adótudatosság érdekében

 Együttműködési megállapodást kötött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával. Az erről szóló szerződést dr. Szikora János az APEH elnöke és dr. Villányi László dékán írta alá december 4-én. A közös munkálkodás célja a felsőoktatásban képzett szakemberek szakmai támogatása, amelyben kiemelt szerepet kap az adótudatosság elősegítése.

B. G.

Az APEH és az egyetem olyan nemzetközi programokban működnek együtt, amelyek kiemelik a közszféra hatékonyságának szerepét, különös tekintettel az ellenőrzési szintek átláthatóságára és a párhuzamosságok kiszűrésére. Az APEH szerepet vállal a GTK hallgatóinak szakmai felkészítésében, segítséget nyújt az adózással kapcsolatos tudományos diákköri munkához. Az egyetem a doktori képzésben való részvétel lehetőségét kínálja az APEH dolgozóinak.

 Az állami adóhatóság és az egyetem együttműködésének célja, hogy olyan adótudatos értelmiség kerüljön ki az egyetemről, amelynek gondolkodás- és szemléletmódja révén jelentősen megnőnek a munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyei.

Dr. Zéman Zoltán egyetemi docens, a GTK dékánhelyettese az aláírási ceremóniát bevezetve elmondta, hogy ezt az eseményt több hónapos előkészítés előzte meg. A megállapodás végrehajtása hozzájárul a gazdaság pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez.

Dr. Szikora János hangsúlyozta, hogy az együttműködés szlogenje - szolgáltató egyetem, szolgáltató adóhatóság - jól illeszkedik az APEH törekvéseihez.

- Hivatalunk az ország legnagyobb pénzügyi szervezete. Elsősorban az önadózáson alapuló magyar adórendszer működtetése a feladatunk. Munkánk legnagyobb részben az ügyfelek kiszolgálása. Középtávú stratégiánkat egy éves munkával készítettük el, szerteágazó felmérések eredményeire alapozva. Stratégiánk központi eleme az adóhatósági szolgáltatások, ezen belül is elsősorban az ügyfelek kiszolgálásának a javítása. Ezen a területen is találkozhat az egyetem és az APEH törekvése. Kölcsönös előnyökkel jár, ha egy közigazgatási és egy oktatási-kutatási intézmény együttműködik. Örülök, hogy sok fiatal jelent meg ezen az eseményen. Bátorítom őket, vegyenek részt a munkában, mi segíteni fogjuk a tudományos diákköri tevékenységüket.

- Szolgáltató karrá szeretnénk válni - vette át a szót dr. Villányi László. - Csak akkor tudjuk állni a piaci versenyt a felsőoktatásban, ha ismerjük a munkaerőpiac igényeit. Ehhez szoros kapcsolatokat kell kialakítanunk velük.

A dékán itt is megerősítette, hogy magas szintű oktatás kutatás nélkül elképzelhetetlen. A kar gazdálkodástudományi kutatásaiban az adórendszert a gazdaság szerves részeként kell kezelni. Végül rámutatott arra is, hogy a kar az oktatás érdekében is fejleszti partnerkapcsolatait, hiszen a BSc képzésben a hetedik félévet gyakorlaton kell eltölteniük a hallgatóknak.

A megállapodás aláírása után az APEH elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, hogy együttműködésük a GTK-val nem új keletű, eddig is fogadtak gyakorlaton gödöllői hallgatókat. Ez a praxis folytatódik, hiszen, ha a diákok jobban megismerik a hivatalt, feltehetően szívesebben is választják munkahelynek. Az együttműködés újdonságát az adja, hogy az kiterjed a társadalomtudományi kutatásokra. Az egyetem oktatói közül eddig is többen vettek részt az APEH stratégiájának kialakításában, vezetőképző tréningek szerezésében. Ezek a kapcsolatok a jövőben intézményesebbé és intenzívebbekké válnak.

Balázs Gusztáv felvételei