Madarász Imre - Réti László: Mezőgazdasági (termelői) érdekképviseletek (az) átmenetben*

A tünetekről

Az 1990-es évek második felétől Magyarországon sokasodtak az agrárkonfliktusok. [1] Ezek a valósággal történő szembesülés, a tanácstalanság, a tétovaság, a beszűkült perspektíva-érzet, a keserűség érzelmi kitörései voltak, s azt is jelezték, hogy még nem alakult ki az európai normáknak megfelelő társadalmi párbeszéd (a social dialogue: a „kollektív alku" - collective bargainning) megannyi: intellektuális, szervezeti, anyagi, jogi stb. feltétele. A demonstrációk akár pozitív hozadékának is tekinthető, hogy jelezték az átrendeződési illúziók eloszlását, a reálfolyamatokkal való számvetést. A tiltakozók a piac számukra hátrányos szimptómáit ostorozták, s a kormányzatnak a negatív tendenciák felszámolását célzó erőfeszítéseit kevesellték. Ezzel a kritikával lényegében valamennyi agrárszereplő egyet is értett. A konklúzióval is: strukturális gyökerű krízis van, amiből az áldozat önerőből, a mindenre kiterjedő hiányok és az elégtelen belső felhalmozás miatt sem tud kitörni. Bénítónak ítélték a piacgazdasági pályára állás elvárásait, a piaci orientációváltás hátrányos vonzatait, s persze a tervezett EU-csatlakozás harmonizációs követelményeit. Mindezeket nézve tartottak igényt az így fokozott jelentőségű állami támogatásra. (A tiltakozók hivatkoztak a nemzetközi gyakorlatra. Arra a köztudott helyzetre, miszerint a mezőgazdaságok sorsa a piacon dől el, s hogy a termelési költségek és a piaci árak összefüggésében pedig az állami támogatások versenye érvényesül.)

A „városi népek" rendre csodálkoztak, amikor először találkoztak traktorokkal Budapest legfrekventáltabb helyén, a sokat látott Felvonulás téren. Itt-ott a közutakat is erőgépek torlaszolták el. Az emberek kissé megborzongtak. A tradícióiktól, kultúrájuktól idegen búzaégetésen, a tej csatornába öntésén, a paradicsomdobáláson, a dinnye mizérián és általában mindazon békétlenségen, amely azt volt hivatott világgá kiáltani, hogy kihunyt az agrárbéke, békétlenség támadt, „helyzet van" a mezőgazdaságban és „baj van" a mezőgazdasággal.

A tüntetők magukat nemes egyszerűséggel „parasztok-ként" emlegették. Pedig pontosabb volt a „gazdák" önmeghatározás: a legtöbbjük ugyanis tulajdonnal, családi gazdasággal [2] bíró árutermelő, a piac szuverén szereplője. Az önképükben felbukkanó ideologikus jelképektől társadalmi támogatottságuk szélesítését remélték-remélik. Kétségtelen, hogy a nyomásgyakorlásnak ez a köznapi tapasztalattá vált formája, amelynek a média széleskörű publicitást biztosított, segített társadalmi üggyé emelni, „tematizálni" az agrárgondokat. Legtöbbször azonban nem derült ki, hogy a tiltakozások mennyire tükrözik, és tükrözik-e egyáltalán a lényeget: a magyar mezőgazdaság átalakulási-modernizációs válságban van, s a kilábaláshoz hazai és nemzetközi összefüggésekben is hiányoznak a felzárkózást szolgáló anyagi források, kondíciók.

A konfrontációk ebben a „hiány-televényben" gyökereznek. A mára „megszokott", permanens agrárdemonstrációk kezdetben azt a hamis látszatot keltették, hogy Magyarországon formálisan is hiányoznak az érdekütközések „kezelésére" hivatott mechanizmusok és organizációk, érdekképviseletek. Kiderült, hogy vannak ilyenek, méghozzá sok. De a legtöbbjük nem, vagy nem igazán működik, merthogy például még nem fejeződött be a tulajdonviszonyok immár piaci alapú elrendeződése. E téren még „csak" „az előjátékokon" estünk túl. Az új tulajdonos-szereplők jó része nem igazán ismeri a feladatait, s nem igazán igazodik el a piacgazdaságban. Vannak, akik úgy vélik, helytállásukhoz persze, aktuálisan és távlatosan is versenykondícióik erősítésére van szükség; elsősorban őket kell megkímélni a versenytől, s ehhez keresnek a képviseletek között maguknak szövetségest.

A szereplőkről

A mezőgazdasági termelői érdekképviseletek (továbbiakban: képviseletek) történelmileg (és többségükben formálisan is) egy transzformációs krízisekkel súlyosbított gazdasági­-társadalmi reformfolyamatban jöttek létre - robbanásszerűen. A képviseletek nagy száma és sokfélesége feltárta, hogy a piacgazdasági pályára állás választott, követett módja rendkívül elaprózott, érdekektől sűrűn szabdalt struktúrát eredményezett, amelyben sok a mezőgazdaság modernizációját akadályozó (más) elem is. Számos olyan szerveződés is született, amely a -deklarációk szintjén feltétlenül - érdekképviseletként definiálta és hirdette magát. S annak is tekintették, ha megfelelt az 1989. II. (egyesületi) törvényben foglaltaknak. [3]

Ezek a civilszerveződések önkéntes alapon működtek, tagjaik, tagszervezeteik voltak. A képviseletek egymást kölcsönösen elismerték, messzemenő önállósággal dolgoztak, közöttük semmilyen hierarchia nem volt. 1998 őszén az FVM 40-45 érdekképviseletet invitált megbeszélésre. Közülük 9 organizáció alakította meg 1993 szeptemberében az Agrárkoordinációs Fórumot (AFF): a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (AFEOSZ), a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (MEDOSZ), az Agrároktatási és Kutatási Intézmények Országos Szövetsége (AIOSZ), a Magyar Parasztszövetség, az Agrármunkaadói Szövetség, az Országos Gazdaszövetség (OGSZ), a Magyarországi Gazdakörök és Szövetkezetek Országos Szövetsége, (MAGOSZ) valamint a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége (KKOSZ).

Ezek az agrárszereplők eltérő, sokféle állásponton voltak olyan stratégiai kérdésekben is, hogy közülük ki milyen szerepet szánt az ágazatnak a nemzetgazdaságban, milyen irányba terelné a mezőgazdaság fejlődését, s miben látná az állam tényleges szerepét (akár a szektorsemlegesség, nem különben az ökonómiai és/vagy szociális szempontú támogatás stb. kérdésében).

A képviseletek elnevezéséből aligha lehet következtetni a tényleges kilétükre. A gyakorlatban tárul fel, hogy pl. a MOSZ inkább a társas gazdálkodók, a MAGOSZ meg a Magyar Parasztszövetség pedig inkább a családi vállalkozók, a gazdák, s az úgynevezett őstermelők szakmapolitikai otthona.

Az 1990-es évek végén a MOSZ-nak 12.000 gazdálkodó szervezet, a MAGOSZ-nak 43.000, a Magyar Parasztszövetségnek pedig 30.000 tagja volt. Érdekérvényesítő képességük, nyomásgyakorló erejük társadalmi beágyazottságuktól, presztízsüktől, s még számos tényezőtől függött.

Napjainkban a társas gazdálkodók 37 %-a a MOSZ , az egyéni gazdálkodók egynegyede a MAGOSZ tagja. A legutóbbi években a MAGOSZ befolyása erősödött. Társadalmi beágyazottsága a falvakban számottevő. Dinamikus, konfrontatív szervezet, az egyéni gazdák 63%-a, s a társas gazdaságok 38%-a szerint politikai kötődései „túl erősek".

Az egyéni és társas gazdaságok alig 2%-a választotta képviseletéül a Magyar Parasztszövetséget. A MOSZ „tényleges mozgósító ereje a társas gazdálkodók 25%-ára, a MAGOSZ-é pedig az egyéni gazdák 16%-ára tejed ki. Más adatok szerint a MAGOSZ tagszervezeteinek száma napjainkban meghaladta a 800-at. Taglétszáma pedig eléri a 40.000-et.

Az egész országra kiterjedő infrastruktúrával, lappal (Számadás), központi apparátussal a MOSZ rendelkezett. Hírlevelét hiteles forrásként, kézikönyvként forgatják. A képviseletek legtöbbje belső terjesztésű „hírlapot üzemel" (mára az internetes (hon)lap nyert teret).

Az eredményekről

„Felülről" nézve, a lényegében 1993-ig lezajlott gazdasági rendszerváltás során kialakult tulajdonosi, üzemforma, illetve üzemméret-struktúrákban feltárult mezőgazdasági érdektagoltságot a képviseletek intézmény-ernyője szinte teljesnek mondhatóan lefedte. Az átalakulásnak ebben a szakaszában a képviseletek sokfélesége inkább divergáló, semmint kohézió-képző erőként működött. Az 1999. augusztusi és szeptemberi agráreseményekben, a Battonyától Szolnokig ívelt agrártiltakozásokban például az érdekképviseletek döntő többsége se szereplő, se szervező nem volt. Megtapasztalták, hogy a nyomásgyakorlásnak ez a módja, akárcsak a petíciózás, rövid távú megállapodásokhoz vezet. (2005 októberében az FVM és 23 agrár-érdekképviselet a társadalmi párbeszéd újraindításról írt alá megállapodást.)

Valójában, a valóságban képviseleti téren sem voltak ideális állapotok. Akadt szervezet, amelynek „élő tagját senki ember fia nem látta". A szervezetek tagjai igen kritikusak voltak az organizáció teljesítményével, de csak ritkán, vonakodva fizettek tagdíjat. Az érdekképviseletek - ha módjuk volt rá -, véleményezték a törvénytervezeteket, lobbiztak az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában, ápolták egymással a jó viszonyt, amit időnként kölcsönös leszólások, irigykedések „színesítettek", terheltek. A szervezetek közül csak keveseknek volt módja, hogy pozícióikat permanensen erősítsék, a káros rivalizálást korlátozzák, gondoskodjanak személyi utánpótlásról, gyarapítsák, erősítsék külföldi partnerkapcsolataikat. A MAGOSZ a Committee of Agricultural Organisation in the European Union (a COPA); a MOSZ 1971-től tagja a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének, az EU Harmonizációs Munkabizottságának; az 1996-ban alakult Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (az AGRYA) pedig 2004-től rendes tagja a Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA). [4]

Az érdekképviseletek igyekeztek megfelelő viszonyt kiépíteni az európai intézményekkel, megismertetni a közösségi érdekérvényesítés technikáit. Felismerték, hogy fontos szerepük lehet az EU-hoz történő csatlakozás segítésében, szenzibiliseknek mutatkoztak a vidékfejlesztés, a környezetvédelem, a foglalkoztatáspolitika, a szociális viszonyok, a nemzeti agrárpolitika kidolgozása stb. ügyében, de tevőleges szerepet nem kaptak. A képviseletek kapcsolati rendszerében eseti együttműködők, potenciális partnerek a profilírozott, „tőkehasznosító szerveződések", mint a termékpályák mentén alakított professzionális, konzultációs és döntési kompetenciákkal is bíró szövetségek. Ilyen például a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (a GOSZ), melynek jelenleg mintegy háromezer tagja van, s eleven kapcsolatot tart a COPA-COGECA-n keresztül az EU brüsszeli bizottságaival.

Sajátos szerepe van a Kamarának. [5] Ez a jogállása szerint köztestületként működő szervezet számos feladatot végez. Ezek között különösen fontos a szakmaiság színvonalas képviselete, az agrárpolitika stratégiai kérdéseiben való professzionális állásfoglalás kimunkálása, kivált pedig a sokoldalú tájékoztatás. Az agrárszereplők bíznak a Kamara szakmai kompetenciájában. Lapja, az „Agrárium" a vidék értékelésében elsőrendű forrás. A Kamara és a képviseletek között előforduló súrlódásokat (például a falugazdászok működését illetően) kölcsönös jószándékkal rendezik.

Az érdekképviseletekkel a kormányok - fogadkozásaik ellenére - sem építettek ki érdemi, folyamatos, a kölcsönösségen, egymásra utaltságon és a bizalmon alapuló eleven kapcsolatokat. Egyrészt nem ismerték még fel a társadalmi párbeszéd jelentőségét, [6] másrészt a képviseletek sem voltak eléggé potensek, hogy kikényszerítsék azt, a radikális tiltakozók pedig nem élveztek osztatlan társadalmi szimpátiát. A tulajdonképpeni érdekegyeztetés „lényegében nem működött". Pedig az érdekegyeztetés hivatali mechanizmusa formailag megfelelt a nyitott jogalkotás elveinek és követelményeinek (amire az agrárrendtartásról szóló törvény kötelezte is az érdekegyeztetés valamennyi szereplőjét). Az érdekképviseletek elemi érdeke volt, hogy túllépjenek saját korlátaikon: a szerepüket illető bizonytalanságokon, az átalakuláshoz kapcsolódó eufórikus várakozásokon, a korszerű termeléssel és piaccal kapcsolatos előfeltevéseken. [7] Ez volt a szakmai-intellektuális minimuma annak, hogy részt vegyenek a mezőgazdasági népesség rendkívül bonyolult érdekei, érdekeltségi viszonyainak feltárásában, felmutatásában, s a folytonosan átalakuló világban találjanak gazdasági és szociálisan is elfogadható, képviselhető platformot.

Az érdekképviseleteknek realitásként kellett számolniuk azzal, hogy az agrárszektort sújtó válság mélyebb, elhúzódóbb, fájdalmasabb, mint feltételezték, s hogy a gazdálkodók nincsenek abban a helyzetben, hogy szótlanul kibírják a hiányok szorítását. Azt a sajátos helyzetet, hogy a fejlődést nincs miből finanszírozniuk.

A politikamentességükre kényes gazdák rákényszerültek, hogy „politikusul", a politika nyelvén is kommunikáljanak és viselkedjenek. Hallgatólagosan elfogadták a mélyen lenézett - mert kompromittálódott - politika, valamely demokratikus párt nyílt, vagy leárnyékolt támogatását, s maguk is gesztusokat tettek a szimpátiák elnyeréséért, a hétköznapi agrárügyeknek a nagypolitikába történő beemelése, parlamenti témává válása végett. A működő agrár-érdekképviseletek végül is bejárták az utópiáktól a realitásokig vezető út számottevő részét. Vélhető, időbe kerül a még fennálló „adósságok" rendezése, amíg az agrárközélet minden szereplője számára természetes meggyőződés és magatartás lesz, hogy az érdekképviselet, az érdekegyeztetés egy jogilag „igazából" nem is kodifikálható cselekmények. Ellenben olyan hosszú és permanens tanulási folyamatot feltételeznek és igényelnek, amelyben az érdekképviselet, az érdekegyeztetés minden résztvevője a demokratikus párbeszéd szabályai szerint „viselkedik" - tartalmilag következetesen, technikailag rugalmasan, toleráns és szolidáris.

A „social dialogue" ennél is több: társadalmi kultúra; ön- és másokat becsülő magatartás, amely komolyan veszi a partnereket, nemcsak verbálisán, hanem a lényeget illetően is.

A tárgyalt kérdéskör számos társadalmi tanulsága között is itt azt a figyelemre méltó felismerést emelnénk ki szakmai hozadékként, hogy a mezőgazdálkodás modernizálása, felzárkóztatása - hangsúlyozzák immár sokan - csakis organikus folyamatként lehet eredményes.

*A témának nincsen a hazai viszonyokkal foglalkozó összefoglaló szakirodalma. Munkánk részlet a csillaggal jelölt című dolgozatunkból, és egyben része annak a feladatnak, amely a Szociológia Tanszék programjában „Szerepek és szereplők a jelenkori magyar mezőgazdaságban" című megjelölést kapta. Ide vonatkozóan jelent meg írásunk a falugazdászatról. Ld. Madarász Imre - Réti László (2008) Falugazdászok (az) átmenetben. In a Falu. 23. évf. 3. sz.

Jegyzetek

1. Az agrárdemonstrációk (2000-2008) tárgyában született publikációk jegyzéke. Tematikai kigyűjtés lelőhelye. SZIE GTK. Szociológia Tanszék. 1-13.

2. 1089/2001.(VIII.8.) Kormányhatározat a családi mezőgazdasági vállalkozások kialakításáról és megerősítéséről. /A szövegben egy szó sincs arról, hogy mit tekintünk családi gazdaságnak, csak ráutalás történik, de az nem definíció./

274/2006.(XII.23.) Kormányrendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalok felállításáról. (Komplex Jogtár).

Fertő Imre (2000) Családi gazdaságok, vagy ipari farmok? In Beszélő. 2000. 7-8. szám

Fertő Imre (2008) Családi gazdaságok definíciója és a mezőgazdasági üzemek tipológiája. http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b10123/ch21s01.html. Letöltve: 2008. szeptember.

Külön is megemlítjük Vajdai Imre (szerk.) (2007) „Az agrárértelmiség helyzetével kapcsolatos felmérési eredmények összesítése" (Gödöllő) című munkáját, valamint Vajdai Imre (szerk.) (2006) „Az Országos [Mezőgazdasági] Szakmai Tanácskozás előadásai és javaslatai" összefoglalását (Gödöllő), mint amelyek szakmapolitikai-agrárpolitikai konstellációban is segítették eligazodásunkat.

A családi gazdálkodók szakmai képzettsége egy 2005-ben készített felmérés szerint: nem volt képzettsége a gazdák 7,3%-ának, „gyakorlati tapasztalata volt" 77,8%-nak. Alapfokú szakmai képzettséggel rendelkezett a gazdák 6%-a, középfokú végzettséggel 6,7% és felsőfokú végzettséggel bírt 2,2%. (Vajdai, 2007.)

3. A civil szervezetek napi működésében legfontosabb joganyagot a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya a „Civilinfó"-ban tette közzé 1998. december 31-i zárással.

4. „A magyar érdekképviseletek beilleszkedése az európai érdekképviseletek rendszerébe" című konferencia. 1998. november 5. szerk.: Vass Péter. Bp. 1998. Magyar Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága. 37. p.

5. 1994. évi XVI. törvény a gazdasági kamaráról. Hatályos jogszabályok gyűjteménye. 1995. Magyar Hivatalos Közlönykiadó 1-19.p.

Magyarországon a gazdasági kamarákat 1920-ban szervezték újjá; az 1868. évi VI. tc. és az azt módosító 1934. évi 20 tc. szabályozta működésüket. A gazdaságnak a piacgazdasági pályáról történt eltérítését követően a kamarai rendszer megszűnt, és azt csak 1994-ben állították helyre. Lásd.: Bekker Zsuzsa: Rendszerválság. Aula 1995. 310.p.)

1999 évi CXXI törvény indoklása - A gazdasági kamarákról. Complex CD Jogtár l-7.p.

Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának 1999. november 3-án - a Gazdasági Kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája kapcsán - megtartott üléséről. MZ/18/1999. MZ/32/1998-22. Az Országgyűlés hiteles jegyzőkönyve. Az 1998-2002-es országgyűlési ciklus 98. szám, 13562-13763. p.; uo. 101. szám. 14249-14413. p.

Agrárium. A MA lapja. 9. évf. 1999. jún. 6. sz.5.p.

1999. évi CXXI. Törvény a gazdasági kamarákról. Magyar Közlöny, 1999/120. szám, 8077-8086 p.

Gazdasági Értesítő. Heti összegző gyorsjelentés cégeknek, intézmények vezetőinek. (GE). 2000. március 27. III. évf. 13.sz. 15-16.p.; 2000. május I. III. évf. 18.sz.13-14.p. Világgazdaság 2000. március 21. 1.p. Uo. március 22. 3.p.

Világgazdaság, 2000. március 9. 3.p.

Emlékeztető, 2000. febr. 17. Gépirat.

GÉ 2000. május 1. 13-14.p.

Heti Világgazdaság. 2000.márc.25. 1087. 5Z. 137-140.p. Világgazdaság. 2000.máj.l6.3.p.

Emlékeztető. 2000. febr. 17. Gépirat.

A Budapesti Agrárkamara kérdőíve tagjaihoz. Kelt. nélkül.; Kalász. A Budapesti Agrárkamara Hírlevele. 2000/1. sz.

Agrárium. A Magyar Agrárkamarák Lapja 1999. január 1.sz., 1999. március 3. sz., 1999. július 7. sz., 1999. augusztus 8. sz., 1999. szeptember 9. sz., 1999. október 10. sz., 1999. november 1 1. sz.. 1999. december 12. sz., 2000.: január 1. sz., 2000. február 2. sz.; Magyar Hírlap; 2000. április 5. 9.p.

Magyar Hírlap 2000. április 5. 9.p.

Magyar Agrárkamara. A magyar mezőgazdaság EU-csatlakozási felkészülésének stratégiája. Budapest 2000. 181.p.

6. A Gazdasági Minisztériumban készült feljegyzés. 1998. december. Szakmai koncepció. GM. kézirat. Bp. 1998.

7. Részlet Gráf József FVM miniszter előadásából „A nagy gondot és problémát az okozza, hogy a magyar agráriumnak a szerkezete nagyon instabil. Azaz a több mint 200 ezer regisztrált gazdálkodó közül még mindig sokan hagyják abba a termelést, vagy adják át másnak". [Vajdai, 2007. 7. p.]

TÁBLÁZATOK

A termőföld tulajdonosi struktúrája (2005)

Forrás: FVM

Megjegyzés : A társas vállalkozások (szövetkezetek, gazdasági társaságok) 1994. óta nem szerezhetnek földtulajdont.

A földhasználat jogcímek és szektorok szerinti megoszlása (2005)

Forrás: FVM

*állami tulajdonú erdőterületek nélkül

Művelési ágak átlagos területe, 2000, 2003, 2005.

Me: hektár

Forrás: KSH

Míg az Európai Unió régi tagállamaiban erőteljes birtokkoncentráció tapasztalható, ami a 100 hektár feletti kategória felé tolja el az átlagos birtoknagyságok, Magyarországon ellenkező folyamatok vannak.