Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között (részlet)

DR. RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

I. A HELYI GAZDASÁG

I/4. GAZDASÁG, KÖZÉLET, SAJTÓ (HÍRLAPTÜKÖR)

A Gödöllői Hírlap programja. Szemlélet, stílus, módszer

A GH önmeghatározása szerint „szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap", „a Gödöllői Járási Közművelődési Egyesület", a Nemzeti Egység Szervezete, a TESZ és a MOVE (1938), 1943-tól Gödöllő és a gödöllői járás hivatalos közlönye.

  Az induló számban a beköszöntőt, valójában a programot Hovhannesian írta. Kiáltott a „trianoni abroncsok" széttöréséért, a keresztény nemzeti Magyarországért, a „vörös áradattal" szemben, megnyerendő ehhez az „érintetlen ifjúságot". Mondanivalója tükrözte a mindig is vallott és a gyakorlatban ugyancsak érvényesített szemléletét, illetve szerkesztési elveit. Hitvallása és küldetése az újság első számának mottójául választott „magyar hiszekegyben" kapott emelkedett, lírai formát. Hovhannesian lapnyitó, lapindító írását emóciókat megcélzó, előhívó, zsurnalizmusba hajló, a nyelvi választékosságra nem különösen kényes, ugyanakkor a közérthetőséget elsőrendű követelménynek tekintő stílus jellemzi. A szerkesztő körültekintését, helyismeretét, megfontoltságát, egészséges önvédelmi reflexét illusztrálta a vezércikkel egy oldalon elhelyezett, s azzal lényegében azonos című dolgozat, amelyet dr. Pohl Sándor járási főszolgabíró (1937) jegyzett, közel sem protokolláris céllal. A „Miklós napján" című elmélkedés a hatalom bizalmának elnyeréséért készült. „Hódolatteljes tisztelettel" köszöntötte a „magyarság keménykezű vezetőjét, Horthy Miklós kormányzó urat" és a megindított újság „szeplőtelen zászlaját mélyen meghajtotta a magyar nemzet dicső kormányosa, a nagy államférfi, szegény magyarok reménysége előtt, s névünnepén hódolattal, szeretettel kérte rá a magyarok Istene bőséges áldását." A szerkesztőség, miután az illendőnek tartott tiszteletköröket is lerótta, az „Olvasónkhoz„ címmel felhívta a tollforgató polgári társadalmat, írja és fizesse is elő a GH-t.  A lapgazdák meghirdették, ígérték, hogy figyelemmel fordulnak az ifjúság, a cserkészet, a leventeség, egészében a hitben nevelés ügye felé. Ezt rögvest illusztrálta is Buczkó Emil premontrei tanár - a GH I. számában megjelent - cikke, amelynek kulcsszavai az alábbiak voltak: remény, bizakodás, magyar gerinc, erkölcs, hazafiság, ezeréves szent hit, keresztény ország, újjászületés, magyar jövő stb. A szerző egyértelműen érvelt: egy országot nem lehet gyárakra alapozni, templomra és vallásra van szükség, kereszténységre, igazságosságra és erkölcsre.

  Az elveket és szándékokat deklaráló opuszok mellett a GH már a legelső számban is közöl ötletesen elhelyezett hirdetéseket, melyek forrásértékűek, többek között a helyi gazdaság auktorok híján nehezen vagy alig számba vehető szereplőinek megismerése szempontjából is. A szakmai hozzáértéssel szerkesztett, s persze már az itt elmondottak alapján is vitathatatlanul irányzatos, Horthy köreihez is egyféle szélsőjobbra nyitott ambivalenciával viszonyuló újságot hírvilága, témagazdagsága, információszolgáltatása folytán a vele kritikusok is érdeklődve fogadták. Olvasóinak a leghalványabb kétsége sem lehetett arról, hogy a GH szerint hol is van az „igazi" magyarok helye.  Az újság ugyan már küldetésnyilatkozatában kimondta, hogy a lap miközben azonosul a nemzeti érdekekkel, nem szól bele az országos politikába, a kormányzás ügyeibe, hanem a községre, a járásra koncentrál, - valójában valamennyi alapkérdésben támogatta az egymást követő kormányok bel- és külpolitikáját. Minden aggály nélkül, magas hőfokon ünnepelte a tengelyhatalmak támogatásával elért revíziós célok részsikereit. Jóváhagyó egyetértéssel tudósított a sok gödöllői által megnézett budapesti antibolsevista kiállításról. Teret adott a nemzetvédelmi kereszteseknek a „bolsevista hordák" feltartóztatására felhívó háborús proklamációjának. Nem lankadó figyelmet tanúsít a „zsidókérdés" iránt. Részletesen ismerteti a zsidóellenes törvényeket, rendeleteket, az ezek szellemében Gödöllőn történteket, különös tekintettel a háttérmagyarázatokkal értelmezett vagyoni kérdésekre, hangulatkeltően, sőt brutális durvasággal. Az uszításnál azonban igényesebb, általában intellektuálisabb módszert, a rejtőzködést, a látszat tárgyszerűséget választotta a GH. Ritkán lépett ki ebből a szerepből. A zsidógyűlölet szítására alkalmasnak látott köznapi, valamiért botrányosnak minősíthető eseteket írt meg. Pl. bizonyos Rothschild nevű állomásfőnökről, aki ilyen beszélő névvel, ráadásul állami alkalmazottként nyíltan kurzusellenes kijelentéseket tett. Az efféle ügyekre szakosodott szerzők azután nagy műgonddal cizellálták, komponálták egésszé a történteket.  

  Hol a rácsodálkozást, hol álsértettséget, hol rémüldözést mímelve mesélték el az így tökéletesre csiszolt sztorit nyájas olvasóiknak, akik örültek, hogy nem velük estek meg a szörnyűségek. (A népbíróság Hovhannesian perében 24 ilyen írását tette vád tárgyává 1946-ban.) A történteket gondosan megválasztott, adekvát hangon sajnálkozó, fölényes, önsajnáltató vagy éppen gúnyos, az előadottak hatását pedig különféle szemléltető módszerekkel, így pl. célzatos, szelektív, a különböző társadalmi csoportok vallási összetételét mutató statisztikai adatközléssel tették „átütőbbé". A GH pl. a zsidótörvények szelleme elleni cselekvés példájaként említi, s ezen hosszan szomorkodik, hogy a leánycserkész táborozáshoz szükséges, mintegy 150 pengő értékűre becsült faanyagot nem keresztény cég szállította, Kaszás Ferenc, vagy Liptay Lóránt firmája, hanem a zsidó Blumenthal, aki azután a használt matériát nyomott áron vásárolta vissza, „pedig keresztény igénylő is volt".  A lap életgörbéje felfelé mutatott.

Lapterjesztés, üzletpolitika

  Hovhannesian nem titkolt büszkeséggel kijelentette, „újságolta", hogy indulása után már két évvel a GH-t az egész országban olvasták.

  Alig volt vármegye, vagy járás, ahol ne lett volna előfizetője. A posta az alábbi községekbe vitte: Isaszeg, Pécel, Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Cinkota, Mátyásföld, Sashalom, Rákosszentmihály, Pestújhely, Szada, Veresegyház, Vác, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Boldog, Dány, Hont. Az újság presztízsét mutatta és egyben szellemi jelenlétét demonstrálta, hogy Budapest, Komárom, Győr, Balassagyarmat, Kunszentmiklós, Kiskőrös, Mátészalka, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Taktaharkány, Tatabánya, Ózd, Miskolc, Hunya, Debrecen, Kiskunfélegyháza, Kótaj, Kunágota, Csepel, Darvas, Sajószentpéter, Bábolna, Tinnye, Debrete, Gyöngyöspata, Kispest és Szentkút számos civil szervezete is járatta. 

  Hovhannesian üzletpolitikájában is kezdeményező, offenzív volt. Valósággal piackutatást végzett, de élen járt a feladatmegszabásban is. Abból indult ki, hogy a 1,5 millió lakosú Pest megyében 50 időszaki újság, kiadvány jelent meg, s ezt - melyek közül 3 a zsidótörvények után meg is szűnt -,  kevésnek ítélte. Lapja ugyan Gödöllőtől Hatvanig uralta a sajtópiacot, további expanzióra készült.  Olyan, helyi újság nélküli nagyközségeket vett célba, mint Jászberény, Isaszeg (6000 lakos), vagy Rákoscsaba, ahol 12 ezren éltek. Magasra tette a lécet: 100 ezer előfizetőt kívánt toborozni, amikor, mint Hovhannesian maga panaszolta, újságját nem vásárolják, előfizetőjük kevés, a közönség nem hirdet, a közönség sem hirdetési, sem hírszolgáltatási lehetőségekkel nem él. Az érdeklődés mélypontja 1940 telén volt, amikor a gazdakör és az ipartestület sem vette igénybe a GH-t. Ráadásul az adatszolgáltatók, a különböző társadalmi tényezők, egyesületek, testületek is hallgattak. A GIt az elmúlt 5 év alatt, írta Hovhannesian, a Gazdakör pedig 10 év alatt egyetlenegy hírt sem küldött be önmagáról. Pedig voltak közgyűléseik, fontos határozataik - „még a közgyűlési meghívót sem kaptuk meg" kesergett Hovhannesian. Egyenesen „lelki tompasággal" magyarázta azt az esetet, amikor „az egyik legnagyobb egyesület igazgatója bement a kiadóhivatalba, s közölte, január 1-jétől lemond a lapról, s az egyesület altisztje lesz az előfizető". A GH minőségtudatos „beárazását" csak nehezen tolerálta a piac, azzal együtt is, hogy a tényleg jól szerkesztett, elkötelezetten Gödöllő-centrikus újság „mindenről írt", persze a maga pozíciójából és szempontjai szerint, ami a község életével, múltjával, jelenével, jövőjével, közszereplőivel, s a minden témából időnként végeláthatatlan vitákkal volt kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy a lapvásárlók körét leginkább az újság ára szűkítette. Egy számáért 24 fillért fizettek (1943). 1942 januárjáig az intézmények, az egyesületek évi előfizetése 10 pengő, ettől az időtől évi 20 P (!) volt.

  Hovhannesian ismerte a helyi társadalmat, s a korszerű újságírás követelményeit, „fogásait". Tisztában volt vele, a lap pótolhatatlan fórum, eszköz stratégiájának a szolgálatában. Hovhannesian tudta használni a lapot; a legmesszebbmenőkig kiaknázta szervező, orientáló erejét. A legrövidebb hír sincs csak úgy „odavetve". A főszerkesztő nagy figyelemmel választotta meg jelesebb szerzőit, a megírandó fontosabb témákat. Az újság nem volt betűsivatag; ezt tördeléssel, illusztrációkkal kerülték el. A GH külleme is megfelelt a követelményeknek: kézbe vehető méretű, 41x27 cm volt; izgalmas laptükörrel, jól megválasztott betűkkel nyomták, előbb a gazdasági problémák miatt 1933-ban leállt budapesti Bíró-nyomdában, majd a gödöllői Kalántai-féle - Hungária? - üzemben. A szerkesztőség gondos gazda módján, jó és időtakarékos megoldásként számolt be olvasóinak erről a fejleményről. „Közvetlenül meggyőződést szereztünk arról, hogy ennek a nyomdának kitűnő a felszerelése, teljesen új és gazdag a betűkészlete, és lapunk pontos és csinos előállítása minden tekintetben biztosítva van."

Források - irodalom

A munka I/4. (lapunk januári számában közölt) és a most is közreadott fejezetének részletes forrásjegyzékét - helyhiány miatt - csak egy későbbi alkalommal tudjuk publikálni. Tájékoztatjuk viszont kedves olvasóinkat a kutató céljáról, szemléleti és módszertani megfontolásairól, valamint arról, hogy milyen típusú forrásokra támaszkodott, s leginkább mely közgyűjteményekben „búvárkodott".

  A témánkról tudományos feldolgozást nem ismerünk. A rá vonatkozó archív forrás is igen kevés. (Lakos Ágnes: A Pest Megyei Levéltár fond és állagjegyzéke Bp. 1998.) Rendkívül gazdag viszont a „háttértudáshoz" nélkülözhetetlen tudományos irodalom. Az ide sorolható általános (köztörténeti), s azon belül a Gödöllő múltját tárgyaló kiadványok bibliográfiai adatait (e helyütt) kivételes esetekben adjuk (csak) meg. Például akkor, ha azok tárgyuk, témájuk, műfajuk és korszak-ismérvük szerint is, lehet mondani, az újabb kori Gödöllő-ismeretek "hordozói". Mások mellett itt, mindenekelőtt Hovhannesian munkáit, Heltai Miklós és szerzőtársai könyvét, Lábadi Károly kutatásait, Farkas György oktatástörténeti-szociológiai tanulmányát, G. Merva Mária értékes kéziratait kell megemlítenünk.

  Hovhannesian Eghia: Gödöllő a múltban és most. Gödöllő, 1933.; Hovhannesian Eghia: Szeressük jobban Gödöllőt. Gondolatok és eszmék Gödöllő fejlesztése érdekében. Selmecbánya, 1937, 63 p. Heltai Miklós - Heltai Miklós Gábor stb.: Gödöllő. Bp. é.n. 248. p.; Berente István Dr., 1938-1940 Tanulmányok Gödöllő és környékének történetéből (kézirat), Lábadi Károly: I. Grassalkovich Antal, a templomépítő (Gödöllői Városi Múzeum 2003. Sorozatszerkesztő Gaálné dr. Merva Mária. Farkas György: A Hamvay-kúriától a Helytörténeti Gyűjteményig (1862-1982) Gödöllői Múzeumi Füzetek I. Városi Múzeum, Gödöllő, 1994. (Sajtó alá rendezte és az előszót írta Faludi Ildikó. Fel. kiadó: Gaálné dr. Merva Mária. G. Merva Mária: Hovhannesian Eghia (1885-1948) ügyvéd, újságíró, valamint Bor Ambrus (1921-1995) író, műfordító, publicista (kézirat). Dr. Réti László: Egyén és polgárosodás, Gödöllői adalék... Szent István Egyetem, 2005. 07. 11.; Dr. Réti (Lantos) László: Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között. (A tanulmányból a „Szent István Egyetem" c. lap közölt részleteket 2005. szeptember 26. és 2006. február között.)

  Hasznosítottuk a Gazdaságkutató Intézet, a kamarák, a különböző érdekképviseletek - sorozatunk időhatárai között keletkezett - jelentéseit. Továbbá az adattárak, a compasok, a népszámlálások közléseit. Kutattuk a szakkiadványokat, a periodikákat, az alkalmi publikációkat (elsősorban az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK), a Magyar Országos Levéltár (MOL), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyűjteményében. Értékes információkhoz jutottunk a Gödöllői Városi Múzeum (GVM) helytörténeti gyűjteményéből. Munkánk elkészítéséhez, a történeti múlt rekonstrukciójához pótolhatatlan volt az 1928-ban indult Gödöllői Hírlap, melynek valamennyi számát szisztematikusan tanulmányoztuk. A lap önmagában is elsődleges forrás. Fontosságát csak növeli az archív anyagok már szóban volt nagyfokú hiánya és szerkesztésének számos egyedisége.

  Írásunkat - úgymond - „kutatóároknak" is tekintjük. Ahonnan nézve - úgy tetszik - a gödöllői múlt „szelvényei" még valóban figyelmet érdemlő „leleteket" rejtegethetnek. Dolgozatunkkal ezek megismeréséhez, a helyi história „fehér foltjainak" felszámolásához, így az adottságokból, tradíciókból, privilégiumokból stb. cementálódott „gödöllőiség" (a „sajátosságok") felmutatásához, s azok mibenlétének a „megfejtéséhez" is szeretnénk - gazdaság- és társadalomtörténeti „búvárkodással" hozzájárulni.

  Szemléleti, gyakorlati és módszertani meggondolásokból látjuk indokoltnak, meg szükségesnek, hogy megkíséreljük a helyi társadalom - gazdaságtól meghatározott - alapviszonyainak, vázlatos struktúráinak, intézményeinek és azok működésének a leírását. Témához szabottan, s a lehetőségek-adta határok között szólunk a helyi közéletben meghatározó szerepet vitt, leginkább frekventált szereplőkről.