Csendes munkakörnyezet

 

 Nemcsak gyorsabb, megbízhatóbb, hanem a környezetet is kevésbé terhelő megoldások felé mozdult el az informatika világa. A SZIE forrásközpontja a felhasználók számára úgy nyújt biztonságosabb és gyorsabb megoldást számítástechnikai feladataik ellátására, hogy a környezetvédelem ügyét is szolgálja. Az ICON Zrt. által szállított SUN Ray kliensek elektromágneses háttérsugárzása és energia igénye is jóval kevesebb, mint a hagyományos, hálózatba kötött PC-ké, miközben egy teljesen csendes munkakörnyezetet biztosítanak.

- Az ICON Számítástechnikai Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy környezetbarát és ergonomikus termékekkel, megoldásokkal tegye hatékonyabbá ügyfelei munkáját - mondta Tóth István, az ICON Zrt. ügyvezető igazgatója a forrásközpont átadásakor. - Éppen ezért örülünk annak, hogy az egyetem a Sun Ray klienst választotta. Ez egy olyan megoldás, amellyel alacsony energia felhasználás mellett is komoly számítástechnikai teljesítményt érnek el a felhasználók. Emellett az itt tanuló, illetve dolgozók számára is fontos, ez egy teljesen csendes készülék, amelyben nincs ventilátor, sőt semmilyen más forgó alkatrész sem.

A SZIE informatikai forrásközpontja egy új korszakot képvisel. Az internetes korszak kezdetével a számítástechnika középpontjába a hardver, a szoftver és az alkalmazások helyett a hálózati szolgáltatások kerültek. A Sun Ray egy olyan kliens, amely csak a felhasználói bemenetet és a képernyőn megjelenő kimenetet dolgozza fel, az alkalmazás-feldolgozást és az adattárolást a szerver végzi el. Gyakorlatilag olyan egyszerű készülék, mint például a telefon, vagyis mindig működik, azonnal elérhető és egyszerűen cserélhető. A rendszergazdák pedig az egyszerű karbantartás előnyeit élvezhetik. A hagyományos PC-k használatával szemben további előnye, hogy nincs szükség kliens oldali hardverkarbantartásra. A meghibásodások valószínűsége rendkívül csekély. Ugyancsak az egyszerű hardver az oka az alacsony áramfogyasztásnak.

Természetesen az is jelentős könnyebbséget jelent, hogy ezt a felhasználó nem tudja elrontani: a szoftverekhez nem fér hozzá, és mivel nincs helyi adattároló vagy feldolgozó egysége, gyakorlatilag vírusveszély sem létezik. Továbbá, mivel egy központi szerver szolgálja ki a vékonyklienseket, a számítógépes munkaállomások nem fagynak le.

A felhasználók a munkacsoport bármely készülékéről hozzáférhetnek egyedileg beállított „környezetükhöz", vagyis például kurzor pont ott fog villogni bekapcsoláskor, mint ahol legutóbb abbahagytuk. Ugyanakkor ez a kliens szerverosztályú teljesítményt nyújt asztali kivitelben.

A SZIE az ICON Zrt.-t bízta meg egy olyan forrásközpont kialakítására, amely a hallgatók egyéni és csoportos munkavégzését, elektronikus és hagyományos információforrásokhoz történő hozzáférési lehetőségeit és rekreációs tevékenységüket is segíti. Gödöllőn 190 géppel felszerelt központ jött létre, amelyet nagysebességű, strukturált hálózat köt össze.

Taxonomy upgrade extras: