Könyvhónap záró elismerések

 

Az idei Mezőgazdasági Könyvhónap március 1-jén az FVM-ben megtartott zárórendezvényén egyetemünkről ketten kaptak kitüntetést. Dr. Hajós László intézetigazgató egyetemi tanárnak, a GTK dékánhelyettesének Gráf József miniszter adományozott Miniszteri Elismerő Oklevelet, dr. Szűcs István intézetigazgató egyetemi tanárnak (GTK) az Agroinform Kiadó nevében a Mezőgazdasági Kiadók Szövetsége az Év Tudományos Szerzője-díjat adott át.

  Az FVM jogelődje 1992-ben alakította meg az Intézményközi Tankönyvkiadási Szakértő Bizottságot (ITSZB). Dr. Hajós László a bizottság alapító tagja, majd 1997 óta elnöke. Dr. Hajós László szerzőként is közreműködik a hazai szakkönyvek választékában. Több kiadást megért - általa szerkesztett mű - A mezőgazdasági termelés gyakorlatának alapismeretei.

  Dr. Szűcs István tudományos gondolkodásának középpontjában az agrár-közgazdaságtan elméleti összefüggéseinek, törvényszerűségeinek feltárása, a matematikai-közgazdasági módszerek gazdagítása áll.

  A Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Kerekasztal munkájában irányította a birtokpolitika kidolgozását. Résztvevője a „Magyarország az Ezredfordulón" Stratégiai Kutatások a Magyar Tudományos Akadémián c. kutatási programnak. Vezetője az OM által koordinált Nemzeti Kutatási Fejlesztési Program 32/2001, valamint az NKFP-014 sz. projektnek.

 

Taxonomy upgrade extras: