Pinkert Ilona emlékeiből

Előző számunkban, a jászberényi tanítóképzés 90 éves jubileumáról tudósítva írtunk arról, hogy az első igazgató, Pinkert Zsigmond Ilona nevű lánya is részt vett az ünnepségen...

  - A nyár elején is voltam Jászberényben, megnéztem a régi lakásunkat a gimnáziummal szemben, a Liget sarkán. Kettőtől hat éves koromig laktam itt. Sokszor játszottam, mászkáltam négykézláb a Zagyva partján és azt hittem boldogan, hogy az emberek azt hiszik, én már tudok úszni is - mesélte lapunknak. - Azután Pestre kerültünk. Ennek az volt az előzménye, hogy miután édesapám kitüntetést kapott, gróf Apponyi Albert, Jászberény országgyűlési képviselője bejött hozzá és azt mondta, meg szeretné őt jutalmazni, kérjen valamit. Édesapámnak pedig az volt a kívánsága, hogy három gyermekének taníttatása érdekében Pestre szeretne menni.

  Ilonkából gimnáziumi tanár lett. Magyar-német szakon végzett a budapesti és a bécsi egyetemen, majd 1949-ben orosz tanári képesítést is szerzett, mert megszűnt a nyugati nyelvek tanítása...

  - Édesapám talajvegyészként helyezkedett el a Földművelésügyi Minisztériumban, a szikes talajok javításának referense volt. 70 éves koráig dolgozott, 87 évet élt, ragyogó, nagy tudású emberként.