„Ifi” voltam Angliában
JÁMBOR VIKTÓRIA
A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatója vagyok, és ezen újságcikk keretében szeretném megosztani veletek nyári utazásom élményeit, és egyúttal felhívni a figyelmeteket egy nagyszerű szervezetre, aki mindezt lehetővé tette. Idén, csak úgy, mint tavaly nyáron, év elején ismét elhatároztam, hogy külföldön pénzkereséssel és angol nyelvtudásom javításával töltöm a nyarat, ahelyett hogy egy pesti irodában fénymásolásra vagy a Balaton partján fagyi árulásra fecsérelném képességeimet.
Nem sokáig kellett gondolkoznom hogyan kezdjek hozzá a szervezéshez. A tavalyi fergeteges amerikai nyaram után kézenfekvő volt, hogy ugyanannál az irodánál fogok lehetőség után nézni. Hamar megtaláltam a nekem való programot. Mivel nem voltam még brit angolt beszélő országban, gondoltam, itt az idő, hogy ezt is kipróbáljam. Így történt, hogy jelentkeztem Angliába gyerekfelügyelőnek egy ifjúsági táborba. Régen, biztosan emlékeztek még rá, nálunk „ifinek" hívták az ehhez hasonló embereket. Hamar jött is a hír, hogy elhelyeztek a GO EXTREME nevű coalporti gyerektáborba, ahol 12-14 éves gyerekek 5-7 fős csoportjára kell majd vigyáznom. Bátran mondhatom, életem legjobb nyarát tudhatom magam mögött, amely még a tavalyinál is jelentősebb az életemben. Az biztos, hogy nagy adag bátorságra volt szükségem, és ami talán ennél is fontosabb: alkalmazkodóképességre, de az is biztos, gondolkodás nélkül vágnék újra bele.
Mint leendő közgazdász, aki még a mérnöktanárit sem vette fel, és ráadásul német szakfordítós, jelentős hátránnyal indultam a helyi brit tanárjelöltekkel szemben. Nemzetközi kollégám is csak egy volt, egy angoltanár, aki ráadásul évekig élt Skóciában. De mint ismét kiderült, a nyelvi akadályok is legyőzhetők türelemmel, helyzetfelismerő képességgel és néhány pohár jóféle brit sörrel (természetesen csak és kizárólag a szabad hétvégéken).
Hogy miből is állt a munkám? Minden vasárnap délután újabb gyerekcsoport érkezett, akik a következő péntek reggelig maradtak a táborban, és ez idő alatt szinte minden percet együtt töltöttük. A hét során külön busszal napközbeni programokra egy farmra vittük őket, konkrétan quadozni, paintballozni, lézer agyaggalamb lövészetre, íjászatra, csapatépítő tréningre, túrázni, és az utolsó nap Drayton Manorba, egy óriási vidámparkba. Ezeken a programokon természetesen nekünk is kötelező volt a részvétel, hogy ezzel is bátorítsuk a félénkebbeket. A napközbeni programok után fáradtan tértünk vissza táborunkba, ami egy régi porcelángyár épülete volt, majd innen vacsora után a közeli mezőre vittük a gyerekeket, ahol számháborúztunk velük, vagy olimpiát rendeztünk stb..
Kezdeti félelmeim az első hét után eltűntek, és onnantól kezdve próbáltam a hátralévő hetek minden szép percét élvezni. Voltak persze nehezebb esték, húzósabb „takarodók", amikor nem lehetett csendet tartani, és szigorúnak kellett lenni, de annyi szép és jó dolog kárpótolt ezekért. Ilyen volt pl. amikor az egyik legrosszabb, legkezelhetetlenebb és legneveletlenebb gyerektől érkezett levél a tábor igazgatónak, amiben elnézést kért a viselkedéséért, megköszönte mindazt amit érte tettünk, és külön kiemelte hogy mennyire szerette lengyel kolléganőmet és engem. Vagy például, amikor éjszaka szerelmeslevelet kellett postáznom, csakhogy végre abbahagyják a kuncogást .... A tábori élethez tartozott a péntek egész napi alvás a gyerekek távozása után, valamint a rendszeres péntek esti rúgjunk ki a hámból állapot. És ezek után, még mindig volt egy szombatom, hogy kipihenjem a péntek estét, és felfedezzem a környéket.
Összességében rengeteg új élménnyel gazdagodtam. Természetesen teljesen kimerültem a nyár végére, de nagyon megérte. Minden szempontból. A brit barátokkal a mai napig tartom a kapcsolatot, így megoldatlan szállásproblémáim azt hiszem, már nem lesznek, ha visszatérnék ebbe az országba. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ne fecséreljétek el az egyetemi évek alatt még létező nyári szüneteiteket, hanem lássatok világot és ismerkedjetek, tanuljatok nyelveket az adott országban anyanyelviektől, mert így sokkal könnyebb lesz minden az egyetemi évek után is.
Ha érdekel az ügynökség, aminek a segítségével mindezt átélhettem, keress meg, rajtam keresztül jelentkezhetsz is a programokra. És még valami, ha megfogadod a tanácsomat, jelentkezz minél hamarabb, hogy még legyen választási lehetőséged a helyet illetően ill. ha szeretnéd hogy közös helyre küldjenek barátoddal/barátnőddel.
Sikeres tanévet kívánok:
