Jubiláló közgazdászképzés – nemzetközi látókörben

 A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar december 3-6-ig tartó nemzetközi konferenciával ünnepelte a gödöllői közgazdászképzés fél évszázados jubileumát. Az eseményen Nepáltól az Egyesült Államokig, Oroszországtól a Dél-Afrikai Köztársaságig tizenhárom ország képviseltette magát; visegrádi és indiai-magyar szekciót is rendeztek. Az esemény keretében avatták fel a TATA oktatási központját, majd adták át az egyetem és a kar kitüntetéseit. Az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságának ülésén öt volt mezőgazdasági miniszter tartott előadást. Az MTA Regionális Tudományos Bizottságának tanácskozásán bemutatkozott az akkreditáció előtt álló Regionális Tudományok Doktori Iskola. Az eseménysorozat a kari TDK konferenciával zárult.

B. G.

 A konferencia első programja a TATA oktatási központ átadása volt a kar Tessedik utcai épületében, ahol az indiai cég szakembereivel közösen az üzleti világ gyakorlati igényeinek megfelelő képzést indítanak a közeljövőben. A GTK és a TATA Consultancy Services (TCS) magyarországi cége 2007. szeptemberében kötött oktatási és kutatási megállapodást annak az elősegítésére, hogy a kar még keresettebb közgazdászokat képezzen, a vállalat pedig időben ki tudja alakítani a közvetlen kapcsolatokat a legtehetségesebb hallgatókkal.

 A plenáris ülés Göncz Árpád volt köztársasági elnök, az Agrártudományi Egyetem hajdani hallgatója üdvözletének felolvasásával kezdődött. Ebben úgy fogalmazott, hogy „Az elmúlt ötven év - különösen a rendszerváltás - sok változást hozott, átalakította a felsőoktatást is. A kis egyetemek, főiskolák terebélyes méretű intézményekké egyesültek, a diákság megsokszorozódott, átvettük az Európai Unió egységes felsőoktatási rendszerét. Ebben a folyamatban egyetemek és tudományok vesztettek teret és emelkedtek fel. A gödöllői Szent István Egyetem jól teljesített, s ebben meghatározó szerepe volt a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karnak."

 A fakultást dr. Solti László rektor is köszöntötte jubileuma alkalmából, majd dr. Villányi László dékán tartott előadást.

- Ötven éve a fiatal gödöllői egyetem szinte még a hídverés stádiumában volt. Történetünket az 1956-os forradalmat követő újjászervezéstől számítjuk - mondta -, amikor az új struktúrában már helye volt annak a közgazdasági képzésnek, amely a mai napig töretlenül fejlődik, bővül, új utakat, kitörési pontokat keres és rendre talál is.

 A gödöllői közgazdászképzés folyamatában néhány dátum mindenképpen figyelmet érdemel. Ilyen 1969, amikor megindult az oktatás az üzemszervező szakon. 1986-ban jött létre a Társadalomtudományi Kar, amely vállalatgazdasági agrármérnököket, üzemmérnököket, mérnöktanárokat, műszaki tanárokat, mezőgazdasági szakoktatókat bocsátott ki. Ma a kar a SZIE legtöbb diákot oktató egysége, amely a folyamatosan átalakuló felsőoktatás olykor zilált viszonyai között az intézmény egészében is stabilizáló szerepet tölt be. Ez csak úgy következhetett be, hogy a képzési szerkezet jelentősen átalakult az elmúlt két évtizedben. A GTK mai célja olyan gyakorlati ismeretek átadása, amely a nemzetközi színtéren, különösen az EU országaiban is használható tudást kínál a hallgatóknak a gazdasági élet, a kormányzati adminisztráció szinte minden területén.

 A Tradíció és Innováció címmel meghirdetett konferenciára a külföldiek közül a csehek, a szlovákok és a lengyelek érkeztek nagyobb küldöttséggel. Ők a GTK képviselőivel együtt a visegrádi szekcióban tárgyalták meg annak a tervezett angol nyelvű menedzsmentszervezés mesterképzésnek a részleteit is, amelynek mind a négy félévét más-más országban, más-más városban - Gödöllőn, Nyitrán, Varsóban és Prágában - teljesítenék a hallgatók, már a jövő ősztől.

Balázs Gusztáv felvételei

*

 A jubileum alkalmából Deáky Zita egyetemi docens és Molnár Melinda egyetemi adjunktus szerkesztésében megjelent a Faluszeminárium kurzus hallgatói és oktatói kutatómunkájának tanulmányait tartalmazó kötet.