Tanulságok

Minden tettünk, minden ténykedésünk következményekkel jár, ezen következmények közül azonban a tanulságok a leginkább előrevivők. Utat mutatnak, távolra tekintenek, tanítanak, erőt adnak. A KTI TV II. évfolyamos hallgatók nyári szakmai gyakorlatát ezen a szemüvegen át szeretném áttekinteni és ezúton megvonni mérlegét… leszűrni tanulságait. Négy tanulságot emelnék ki, amelyeket egy-egy címszóval jelölnék:

• forráshiány
• helyi vezető
• pálinka
• bizalom

Forráshiány

Már szinte unalmas: „…erre sincs pénz, arra sincs pénz…” mondják, közben meg a tágra nyílt szem sokszor mást lát, mert a szem olyan, hogy lát, sőt arra való. De most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy ha a minőséget, a teljességet tartja az ember szem előtt, akkor szellemi kérdés is a siker, nem csak materiális. Régi vita, hogy egy szakmai gyakorlaton mit miért, és akik disputálnak ezeken a dolgokon ugyan tökéletesen értik egymást, mégis marad minden úgy, ahogy. Mint mindenben az élet területén itt is vannak fix pontok, és jelen esetben a többnapos időkeret egyben való kitöltése, vagyis nem a napi oda-vissza buszozás az egy fix pont. (Lehet naponta is buszozni, de akkor fel kell ülni a 7-es buszra…). Az idő, az ismeretátadásra és befogadásra szánt idő mindennél drágább és mindennek ezt kell kiszolgálni. Ezért megkerestük azt a lehetőséget – és mindig van ilyen – amely a forrásszűke idején is megfelel a fix pontnak. 2011-ben az Őrségi Nemzeti Park területére vezetett szakmai gyakorlatunk, ezért a közelben kerestünk szálláshelyet. Több feltételnek kellett megfelelnünk: mindenki együtt legyen, legyenek meg az alapvető pihenési, étkezési, tisztálkodási feltételek, és persze olcsó legyen. Csesztregen találtunk rá az ideális helyre, egy régi általános iskola épületére, amelyet a helyi Római Katolikus Egyház kezel és közösségi célokat szolgáló intézménnyé kívánják a jövőben fejleszteni. A hely paradicsomi, mert szabad, kötetlen, családias, a közelben kellemes tóval, stb. És az ár? 40.000,- Ft./ 3 éj/ 72 fő. A számítógép korában egyszerű az osztás az egy főre eső költség kiszámításához, ja a számítógép működéséhez áram kell, amely természetesen újabb költség. A buszsofőr és az egyik kísérő tanárnő részére „komfortosabb” szállást ajánlottak egy „betelepült” házában és ingyen. A betelepültek egyébként Dél-Tirolból Szilézián, Drezdán át életutat járt idős házaspár volt, a helyi szokásokat, gazdálkodást ápolni akaró, a helyiekért tenni szándékozás gondolatával érkeztek oda. Eddig pusztán csak a szállás lehetőségről beszéltem, és tessék, mennyi minden jött elő, amely egy település, egy közösség létéről, összefogásáról, teremteni akarásáról szólt, és már régen nem a „forráshiány” van a középpontban. A „helyi lét”, a „teremteni akarás” végig elő-előkerült a négy nap során, amely a természetvédelem dolgai megközelítéseinél is alapvető, elleshető, tanulandó. Maga a mód, maga a hozzáállás, maga a létforma, maga a gyakorlat… Hatalmas élmény.

Helyi vezető

Radnóti írta: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály”. No, mi tudni szerettük volna, ezért kértünk helyi vezetőt, ezért gyalogoltunk, ezért kérdeztünk, nézelődtünk… ezért gazdagodtunk. Én mesélhetek Budapestről a vörös-iszap katasztrófáról, de a vezetőnk elénk tárta a tényeken túl azt a hangulatot, amely az iszapár előtti percekben kialakult, megjelent az ember, megjelent a valós történés, megjelent, hogy az idő szorításába került emberek, a „vezetők és vezetettek” felfogták, hogy egy csónakban néznek a beláthatatlan elébe.  Aztán Somló-hegy, hogyan vigyáz rá párszáz ember, hogy hagyomány és modernség, üzlet és környezet együtt megférjen. Őrség, erdőfelújítás, vadkár, érdekellentétek és feloldásuk, a napi és hosszú távú ügyek megoldásai, a népi építészet emlékei és amiről mesélnek azok az épületek, pajták, szerek…Velemér, ahogyan a fény jeles napokon a falfreskókon mindig az „aktuális” személyeket, eseményeket megörökítő jeleneteket világítják meg. Másnap legelő-kaszáló kísérletek, mi, hogyan él meg, hogyan tud fennmaradni, vizes élőhelyek rekonstrukciója régen és ma, különös tekintettel az éghajlat változása tükrében. Megannyi a „helyi” létet érintő kérdés, megoldandó feladat, érdekesség, amelyek az egyetem padjaiból hozott ismereteket „felnőtté” avanzsálják. Helyi vezető… amit csak ő tud, mert azzal kel és azzal fekszik, mert az övé, mert gazdája, mert felelős érte... mint ahogyan mindannyian. Ebbe tud beavatni… Hatalmas élmény.

Pálinka

A pálinka hallatán a sztereotip rossz ízű humorizálás:  „..Na és jól berúgtatok?...”  És akkor egy nyári Naplementénél megvilágosodik, hogy mit jelent ez a három betű: KTI.  Hagyomány, kultúra, tisztelet, alázat, verítékes munka… hogy legyen mire inni a Napnyugtakor csendben, egy eldugott kis mennyországi domboldalon Pórszombat mellett. A pálinkafőzés, fogyasztás kultúrája, de jóval többről szólt ez a koraesti látogatás. A környék alma, körte és szilvafajai ápolásáról, a kertben több tucat felcimkézett fa, bokor őrzi a természet történetét. És akkor tessék nekem elmesélni hogy miről, ha nem erről szól a „Környezet-és Tájgazdálkodás”? Na ezt értettem én is, meg mások is meg ott Naplementekor, csendben, emelkedetten… emelgetve a kínált isteni nedűket. Mert a naphoz a munka mellett az esti dicséret, a közös beszélgetés, a gondolatcsere is hozzá tartozik… tájról, gazdálkodásról, emberről, kultúráról, hazáról… Hatalmas élmény.

Bizalom

„…A szakmai program indulásakor ki kell töltetni a baleset- és munkavédelmi oktatásról szóló nyilatkozatot...fedezzük magunkat barátocskám…” Van igazság a dologban, csak ha nem érezni oda-vissza a bizalmat tanár és diák között, a „nyilatkozat” csak egy üres papír marad. És ez a négy nap erről is szólt. Reggel 9-től délután hatig szakmai program tűző napon, porfelhőben, erdőn-mezőn át, figyelemmel, kérdésekkel, rácsodálkozásokkal, aztán lazítás úgy, ahogyan kértem: „…Mindenki vegye figyelembe a faji besorolását: Homo Sapiens…”. És figyelembe vették. Kértem, időben legyenek a buszon, ott voltak, kértem, hogy korán reggel pakoljanak össze és patyolatrendet hagyjanak a zegzugos szálláshelyen, udvaron, konyhában, és megcsinálták – mindenki, tanár, diák együtt. Kértem, hiába a meleg, meg a szúnyogok (latin nevet nem tudok, pedig illenék, mert zoológus családban nőttem fel), és kitartottak. De az is igaz, hogy a helyi vezetőkön túl a kísérő oktatók még vacsora közben is „adtak” a diákoknak. Ez egy ilyen tanszék, ez egy ilyen intézet, ezek ilyen diákok… Hatalmas élmény.

Volt tehát élmény, volt tehát min elgondolkodni a jövőre és megint egy idézet, ezúttal egy dalból: „…Szeretni kell, ennyi az egész…”… diákot, szakmát, tájat, hazát… és akkor van cél, van értelem, van eredmény. Én ezt látom fő tanulságnak.