A Pedagógiai Kar négyrészes konferencia- és könyvsorozatának mérlege

DR. GURKA DEZSŐ

főiskolai docens, Pedagógiai Kar

Tudósok a megismerés színterein. A romantikus tudományok és a 18–19. századi tudós-sztereotípiák címmel került sor Szarvason, a SZIE Pedagógiai Karán április 29-én a három évvel korábban indított eszmetörténeti konferenciasorozat záró rendezvényére. A 18–19. századi filozófia, tudománytörténet, irodalom és képzőművészetek jelenségeit vizsgáló négy konferencia, illetve az ott elhangzó előadásokból készült tanulmányokat tartalmazó kötetek az érintett tudományterületek legismertebb hazai kutatóinak jelentett rendszeres tudományos fórumot. A sorozat alkalmain a SZIE Pedagógiai Karának valamint Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának oktatóin túl előadtak a pozsonyi Comenius Egyetem, az AVKF, a BCE, a BMGE, a DE, az ELTE, a PE, a SZTE, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének és az MTA Irodalomtudományi Intézetének oktatói és kutatói is. Az összesen ötvennégy előadás lehetőséget adott arra, hogy a kitűzött részterület feltérképezése révén a szarvasi konferenciasorozat a szóban forgó tudományterületek művelői körében országosan ismertté válhasson, a kötetekben megjelent tanulmányokra pedig már eddig is számos helyen történt hivatkozás.

A négy év mérlegének megvonása természetesen nem lehet teljes a legutóbbi rendezvény bemutatása nélkül, melyen az eddigi legtöbb résztvevőt köszönthettük. Dr. Lipcsei Imre főiskolai tanár dékáni megnyitóbeszéde és dr. Sári László főiskolai tanár ismertetője után összesen tizenhét előadásra került sor. Dr. Mészáros András egyetemi tanár (Comenius Egyetem, Pozsony) személyében, aki a magyar filozófia korai történetét feldolgozó kézikönyv szerzője, először vett részt határon túli professzor a konferencia munkájában. Dr. Weiss János egyetemi tanár (PTE BTK) Novalis matematika-felfogásáról, dr. Békés Vera tudományos főmunkatárs (MTA Filozófiai Kutatóintézet) a romantika tudáseszményéről, dr. Gyenge Zoltán, az SZTE BTK tanszékvezető professzora Schelling, Ferencz Sándor pedig Hegel filozófiájáról adott elő; dr. Mester Béla tudományos főmunkatárs (MTA Filozófiai Kutatóintézet) magyar filozófiatörténeti és dr. Gurka Dezső főiskolai docens (SZIE PK) természetfilozófiai témájú előadását, a szakmai vitákat, illetve az ebédet követően két szekcióban folytatódott a munka.

A tudománytörténeti szekcióban dr. Tanács János egyetemi docens (BME GTK) Bolyai János geometriájáról, dr. Krász Lilla egyetemi adjunktus (ELTE BTK) a 18–19. század fordulójának magyarországi orvosairól, Csorba F. László (Piarista Gimnázium, Vác) a korai evolúciós elméletekről, dr. Both Mária főiskolai docens (AVKF) a 18. század földrajzi felfedezéseinek előzményeiről, dr. Martinás Katalin egyetemi docens (ELTE TTK) a romantikus közgazdaságtanról, dr. Kurucz György címzetes egyetemi tanár (PE Georgikon Kar) pedig a hazai agrároktatás múltjáról adott érzékletes képet. A romantikus tudós alakja az irodalomban és a művészetekben című szekcióban dr. Zemplén Gábor egyetemi docens (BME GTK) Goethe színtanáról, dr. Valastyán Tamás egyetemi docens (DE BTK) Novalis, dr. Bartha Judit egyetemi adjunktus (ELTE BTK) E. T. A. Hofmann írásairól, dr. Somhegyi Zoltán főiskolai tanársegéd pedig (SZIE PK) Carl Gustav Carus festészetéről tartott előadást.

Az előadások nyomán készülő tanulmányok – éppúgy mint a betegség miatt sajnos távol lévő dr. Fehér Márta egyetemi tanár (BME GTK), dr. Tóth Tamás egyetemi tanár (SZIE GTK), dr. Balogh Piroska egyetemi adjunktus (ELTE BTK) és Sipos Lászlóné dr. főiskolai tanár (SZIE PK) írásai – a konferenciáéval azonos című tanulmánykötetben fognak megjelenni, immár hagyományosan a SZIE PK Tudományos és Művészeti Bizottságának támogatásával, a Gondolat Kiadónál, dr. Gurka Dezső főiskolai docens (SZIE PK) szerkesztésében. Az előző években napvilágot látott a Romantika terei és a Göttingen dimenzió című kötetek, valamint a megjelenés előtt álló A középkor vetületei című kiadvány után így a könyvsorozat is hamarosan négyrészessé válhat. A 2008-ban kitűzött célok megvalósítása után 2012-től egy újabb sorozat indítását tervezzük.