Folytatódik az „Egyetemek Harca az Éhezés Ellen”

Új tagok toborzásával és programokkal készül az október 16-ai Élelmezési Világnapra az „Egyetemek Harca az Éhezés Ellen” békéscsabai csoportja. A tavasszal megalakult csapat tehát nem sokat pihen, hiszen csupán néhány hónapja rendezték meg a Gazdasági Kar épületében az I. Tavaszi Nagy Gyűjtést. A program, amely a Gazdasági Kar első nagyobb jótékonysági akciója volt a Universities Fighting Word Hunger (UFWH) elnevezésű mozgalomhoz való csatlakozást követően, nagy sikerrel zárult. SZABÓ MILÉNA KATINKA – VOZÁR ANDREA

A csoport létrehozásának ötlete az idei esztendő elejéig nyúlik vissza, amikor az egyetem angol anyanyelvű oktatója, Dennis Engel ötletén felbuzdulva a SZIE Gazdasági Kara – Magyarországon elsőként - csatlakozott az UFWH programhoz. Ez az Egyesült Államokból indult, és 2004 óta működő nemzetközi mozgalom a felsőoktatási intézmények összefogásával az éhezők és nehéz körülmények között élők megsegítésére szerveződött. A kar regisztrációját követően négy vállalkozó szellemű pénzügy és számvitel szakos hallgatóval a csapat rögtön neki is látott egy tavaszi jótékonysági rendezvény megszervezésének.

Első lépésként egy olyan program megvalósítására törekedtünk, amely célja a figyelemfelkeltésen túl a magyarországi hátrányos helyzetben élők megsegítése, illetve a jótékonykodás hagyományainak megteremtése egyetemünkön – nyilatkozták a program szervezésében résztvevő hallgatók.

Ennek megfelelően április 13-án a szervezők néhány önkéntessel közösen egész nap az egyetem főbejáratánál várták a tartós élelmiszerekkel és pénzadományokkal érkező hallgatókat és oktatókat, a délután folyamán pedig két előadást is meghallgathattak az érdeklődők. Az első prezentációt Dennis Engel tartotta angol nyelven, melynek témája az UFWH program és a világéhség volt.

Ezt követően a Vöröskereszt munkatársa, Tóth Zoltánné tartott előadást a magyarországi és Békés megyei hátrányos helyzetben élőkről Éhezés Magyarországon címmel. Végül az előadók és a hallgatóság közötti kötetlen beszélgetéssel ért véget a nap.

Összességében sikeresen zárult az I. Tavaszi Nagy Gyűjtés: a Vöröskereszt önkénteseivel karöltve a diákoknak csaknem 18 ezer forintnyi pénzadományt, és több kilónyi tartós élelmiszert sikerült összegyűjteniük a rászorulók számára.

A szervezők a tavaszi rendezvény sikerén felbuzdulva azt remélik, hogy sikerül hagyományt teremteniük, és újabb önkéntes hallgatók segítségével egy hasonlóan jelentős eseményre kerülhet majd sor az egyetem békéscsabai Gazdasági Karán, az október 16-i Élelmezési Világnap alkalmából.

Urbancsok Győző Mátyás felvételei