Ha én gólya volnék

Ha én „gólya" volnék, bizony boldog volnék. Hálás a sorsomnak, a teremtőnek, hogy újabb évekig pallérozhatom magamat a tudományokban az ország egyik legnagyobb jeles egyetemén. Azoktól a professzoroktól, tanároktól tanulhatok, akiknek a nevét és eredményeit eleddig könyvekből ismertem, akiket rádión hallgattam, vagy tévében láttam.

  Ha én gólya volnék, ösztönzést, biztatást se várnék. Tájékozódnék, ismerkednék a százféle lehetőséggel, amit az egyetem kínál hallgatóinak.

  Ha én gólya volnék, sose feledném, hanem éppen óvnám, szüntelenül erősítném azokat a belső hajtóerőket, amelyek arra késztettek, hogy az egyetemre járjak. Tudnám, eljön az idő, amikor alkalmaznom kell, amit tanultam, méghozzá versenyben, az eredményért, a teljesítményért, a magam boldogulásáért és mások érdekében. Ez pedig biztos ismereteket, fejleszthető tudást, felelősségvállalást, emberséget és szolidaritást is kíván.

  Ha én gólya volnék, sohasem unatkoznék, figyelném, tanulnám a természetet, a társadalmat, az embereket; sokat gondolkodnék, és bátran, bátrakat álmodnék. S ha kudarc érne, ha itt-ott elakadnék, legelőbb is magamat faggatnám, magamat vallatnám, magamat okolnám, s újra meg újra felállnék.

  Ha én gólya volnék, sokat is olvasnék. Tájékozódnék korunk tudományában, irodalmában és művészetében. Sokszor múlatnám könyvtárban, laborokban, „arbókban", műhelyekben, sportpályán az időt. Mert tudnám, csak tanulással érthetem és élhetem meg a jelent, s lehetek akár mestere, formálója a jövőnek.

  Ha én gólya volnék, fiatal maradnék, hevülnék a jóért, szárnyalnék a szépért, partner lennék hozzá, hogy ezekért égjek (de „nem lennék játéka mindenféle szélnek").

  Ha én gólya lennék, „valamit" akarnék, soha nem sodródnék, de tudottan lépnék, a jóhoz igazodnék. Ha én gólya volnék...

(R./L./L.)