fghfghfhgrtterwe

A professzori tanács üléséről

 

A Gödöllői Karok Professzori Tanácsa február 26-i ülésén gondolatcserét kezdett annak elősegítésére, hogy a SZIE-ről benyújtott egyetemi tanári pályázatok sikeresebbek legyenek. Dr. Szendrő Péter kiemelte az egyértelmű követelmények, a nagyon jó pályázatok, a nemzetközi ismertség és az utánpótlás tervszerű segítésének szükségességét. Kívánatos lenne, hogy a pályázó habitusa közelítsen az "MTA Doktora" címnél megkívántakhoz. Dr. Hornok László szerint több és jobb professzorra lenne szükség, miközben vissza kell állítani a docensi és az adjunktusi beosztások rangját is. A kívánalmak közül kiemelte a nemzetközileg jegyzett eredeti tudományos teljesítményt, az eredeti tananyagot, a virtuóz nyelvtudást, a magas szintű információtechnikai tudást, a pályázati biztonságot és a vonzó személyiségjegyeket.  A folytatásra a következő ülésen kerül sor.

Taxonomy upgrade extras:

Professor emeritus: dr. Szüle Zsolt és dr. Kaifás Ferenc

 

A Gépészmérnöki Kar Tanácsának február 20-i ülésén adta át dr. Beke János egyetemi tanár, dékán a professor emeritus címet dr. Szüle Zsolt és dr. Kaifás Ferenc nyugalmazott egyetemi tanároknak.

Dr. Müller Zoltán felvétele

Taxonomy upgrade extras:

Kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából


A nemzeti ünnep alkalmából Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át március 14-én dr. Villányi László egyetemi tanárnak, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara dékánjának, a közgazdaságtudomány kandidátusának.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter március 15-e alkalmából a mezőgazdaság, élelmiszeripar, valamint az agrárszakoktatás területén végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül Ujhelyi Imre-díjat adományozott dr. Máté Andrásnak, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara egyetemi docensének. Példamutatóan végzett eredményes szakmai munkássága elismeréséül Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült Peev Ilia, a Gépészmérnöki Kar műhelyvezetője és dr. Seres István, a Gépészmérnöki Kar egyetemi docense.

Taxonomy upgrade extras:

Csendes munkakörnyezet

 

 Nemcsak gyorsabb, megbízhatóbb, hanem a környezetet is kevésbé terhelő megoldások felé mozdult el az informatika világa. A SZIE forrásközpontja a felhasználók számára úgy nyújt biztonságosabb és gyorsabb megoldást számítástechnikai feladataik ellátására, hogy a környezetvédelem ügyét is szolgálja. Az ICON Zrt. által szállított SUN Ray kliensek elektromágneses háttérsugárzása és energia igénye is jóval kevesebb, mint a hagyományos, hálózatba kötött PC-ké, miközben egy teljesen csendes munkakörnyezetet biztosítanak.

Taxonomy upgrade extras:

A cigány kultúra napjáról


NÁDUDVARI ANNA

 Talán egyre több főiskolán, egyetemen, esetleg már középiskolában látják majd be, mennyire szükséges, mennyire fontos, hogy ne csak távolságtartással, jórészt ellenszenvvel nézzük a hazánk népességének jelenleg hozzávetőleg 8 százalékát kitevő cigányságot, hanem megismerjük gondolkodását, szokásait, kultúráját.

Március 1-jén a Szent István Egyetemen A cigány kultúra napja című rendezvényen dr. Hajós László, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánhelyettese beszélt arról, hogy romológiai kurzusokat kívánnak indítani a közeljövőben.

Taxonomy upgrade extras:

Mezőgazdasági biotechnológus mesterszak

 

Magyarországon elsőként és először a Szent István Egyetemen indul Mezőgazdasági biotechnológus mester (MSc) szak 2007. szeptemberében, miután a Magyar Akkreditációs Bizottság akkreditálta és engedélyezte a dr. Heszky László akadémikus, a Genetika és Növénynemesítés Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára által benyújtott szakot. A szak bemutatása és tanterve a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar honlapján (www.mkk.szie.hu) olvasható.

Taxonomy upgrade extras:

Energiaforrás és Forrásközpont

 A Szent István Egyetemen működik az ország legnagyobb fotovillamos (napelemes) erőműve. Ez adta az apropót ahhoz, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter március 9-én Gödöllőn jelentse be a magyar tulajdonú HelioGrid Magyarország Napelemgyártó Kft. rétsági beruházását: 16 milliárd forint befektetéssel 800 főt foglalkoztató üzem létesül. Az eseményt összekötötték az egyetemen elkészült hallgatói információs központ, az úgynevezett Forrásközpont átadásával, amely a Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Program támogatásával valósult meg. A nemzetiszínű szalagot a miniszter és dr. Molnár József rektor vágta át.

Taxonomy upgrade extras:

Minőség, karcsúság, átláthatóság, naprakészség – Beszélgetés Solti László egyetemi tanárral, akadémikussal, a SZIE megválasztott

 

B. G. - R. L.

  

- Szerkesztőségünk nevében gratulálunk a SZIE rektorává történt megválasztásához! A szükséges tájékoztatás kötelezettsége és őszinte érdeklődés is vezet minket, amikor kérdéseinket megfogalmazzuk. Kérjük, segítse munkánkat, egyetemünk társadalmának „első kézből" történő informálását!

  - Fontosnak tartom, hogy a tájékoztatás folyamatos és tartalmas legyen, oda-vissza működjön. A sajtó sokat tehet egy olyan egyetemi közéletért, amelynek szereplői, s itt persze magamra is gondolok, a továbbiakban is élni akarnak az írott szó nyilvánosságának lehetőségével.

Taxonomy upgrade extras:

Dr. Barcsák Zoltánt köszöntötték

 Egyetlen gyepgazdálkodási tanszék működik Magyarországon, melyet 17 éve alapítottak az akkori Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán. A tanszék alapító professzora, dr. Barcsák Zoltán 75 éves.

A mai professor emeritust köszöntötték születésnapja alkalmából március 9-én Gödöllőn.

A magyar gyepgazdálkodás 50 éve, tanulságai a mai gyakorlat számára címmel rendezett gyepgazdálkodási ankéton előadást, köszöntőt tartottak kollégái és tanítványai (képünkön Póti Péter egyetemi docens), gratuláltak, jó egészséget kívántak tisztelői és barátai.

Taxonomy upgrade extras:

Oldalak