Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének jelentése az éghajlatváltozás várható következményeiről

  A politikai döntéshozók számára összeállított 23 oldalas jelentés azon a 800 oldal tanulmányon alapszik, amelyet a világ különböző országaiból felkért kutatók 3 évi munkával állított össze az IPCC Harmadik Értékelő Jelentését követően megjelent cikkek, tanulmányok, kutatási jelentések feltárásával és elemzésével. A tanulmány 20 fejezetből áll, amiből 8 az egyes régiókat, 6 az éghajlatváltozással érintett ágazatokat tekinti át, 6 fejezet átfogó kérdésekről (az éghajlatváltozást alátámasztó észlelések, a hatásvizsgálatok módszertani kérdései, alkalmazkodás a változó éghajlathoz, az alkalmazkodás és a megelőzés kapcsolata, a leginkább sérülékeny területek és ágazatok, éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés) szól. A WGII munkacsoport munkáját Osvaldo Canziani (Argentína, FEU) és Martin Parry (UK, Hadley Centre) vezetése alatt álló TSU (Technical Support Unit) Iroda szakemberei irányították. A tanulmány véglegesített változata 4 szakaszban készült el, minden szakaszban a felkért szakértők és szakpolitikusok nagyszámú észrevételei alapján pontosítva, kiegészítve, egyes részleteiben akár nagyobb mélységben is átdolgozva a korábbi változatokat. Példaképpen említhető, hogy a mintegy 40 oldalas terjedelmű Európa fejezet összeállításához feltárt és elemzett irodalom 550 tételt tesz ki, köztük számos olyant, amelyik nem sokkal a fejezet lezárását megelőzően látott napvilágot; a fejezet különböző szakaszban készült változatához 2300 észrevétel, megjegyzés, kiegészítő javaslat érkezett. A teljes tanulmány bírálatában közel 1300 vezető kutató, szakmai és kormányokat képviselő szakértő vett részt a világ 74 országából; a tanulmány valóban tükrözi mindazon legújabb és legteljesebb tudományos ismereteket, amelyekkel ma a világ tudósai rendelkeznek az éghajlatváltozás hatásai terén. 

  A Brüsszelben elfogadott, a politikai döntéshozók számára készített jelentés három érdemi részből áll:

meglévő ismeretek. A jelentést e három fejezetrésznek megfelelően ismertetjük a következőkben.

  1. Az IPCC 2001-ben megjelent Harmadik Értékelő Jelentését követő időszakban nőtt a fizikai és biológiai rendszerek olyan megfigyeléseinek a száma, amelyek nagy valószínűséggel alátámasztják az éghajlatváltozást. A hőmérséklet emelkedését támasztják alá az olvadó gleccserek által táplált tavak számának és területi kiterjedésének, a gleccserek és hótakaró olvadásából táplálkozó vízfolyások vízhozamának és tavaszi nagyvízi hozamának növekedése, az örökfagy térségében a talajstabilitás csökkenése, a sarkvidéki ökoszisztémák biomasszájában és táplálékláncában beállt változások, a tavak és folyók melegedése. A melegedést támasztja alá a növények korábban jelentkező virágzása, a vándormadarak korábbi érkezése és fészkelése, a növényi és állatfajok életterének a sarkvidék, illetve a nagyobb tengerszint feletti magasságok irányában történt eltolódása. A melegedést támasztja alá tengeri és édesvízi ökoszisztémák alga, plankton és hal-közösségeiben megfigyelt változások, életterüknek a magasabb szélességi körök irányába történt eltolódása, az alga és zooplankton közösségek növekedése a magasabb szélességi körökön és nagyobb tengerszinti magasságban fekvő tavakban, a folyóvízi halak korábban induló vándorlása és a migráció területek változása. A Harmadik Értékelő Jelentés óta eltelt időszakban mintegy 29000 megfigyelt adatsor támasztja alá a változásokat, amelyek 89%-a konzisztens a melegedés esetén okozatilag várható változás tendenciájával.  Megfigyelhető a változások tendenciájának azonossága a Föld valamennyi térségében is, mindezért igen csekély a valószínűsége, hogy a megfigyelt változások kizárólag a természetes változékonyság eredménye.  

  Növekvő számban mutathatók ki a melegedés hatásai a humán környezetben is, jóllehet ebben az esetben az éghajlat hatásai nehezebben ismerhetők fel az alkalmazkodás miatt, valamint a nem-éghajlati tényezők egyidejű jelentkezése miatt. Az ebből fakadó bizonytalanságok ellenére is közepes valószínűséggel állítható, hogy a melegedés következményeként az északi félteke magasabb szélességi körein korábbra tolódott egyes mezőgazdasági növények vetési ideje, növekedett a növényi kártevők okozta károk, az erdőtüzek gyakorisága, Európában nőtt a hőhullámokkal összefüggő halálozások száma, a fertőző betegségeket terjesztő vektorok száma, az alacsonyabban fekvő alpesi területeken csökkent a téli sportolás lehetősége.

  2. Az éghajlatváltozás főbb következményei (feltételezve, hogy semmiféle alkalmazkodás nem történik)  

  A globális melegedés a sarkvidéki térségben a jégtakaró és gleccserek vastagságának és kiterjedésének további jelentős csökkenéséhez vezet. A gleccserekben és a hótakaróban tárolt víz idővel fogyatkozik, ami csökkenti a vízkészletet azokban a térségekben, amelyek folyóit a nagy hegységrendszerek olvadékvizei táplálnak, és ahol jelenleg a világ népességének több mint egy-hatoda él. Ázsiában a Himalája gleccsereinek folyamatos visszahúzódását követően Közép-, Dél-, Kelet- és Délkelet-Ázsia nagyobb vízgyűjtőiben a vízkészlet csökkenése 2050-ig közel 1 milliárd ember vízellátását érinti hátrányosan. Latin-Amerika gleccsereinek eltűnése a csapadék csökkenésével együtt a hasznosítható vízkészlet fogyatkozásához vezet. Észak-Amerikában a nyugati hegységrendszer hótakarójának fogyása következtében abban a térségben csökken a nyári időszak vízkészlete, ahol a hasznosítható vízért ma is nagy a versengést.

  A csapadék globális eloszlásában várható változások következtében a 21. század közepére az átlagos évi lefolyás a magasabb szélességi körökön és egyes nedves trópusi területen 10-40%-kal növekszik, a közepes szélességi körökön és a száraz trópusi térségben 10-30%-kal csökken. A szárazsággal érintett térség kiterjedése növekszik, ebben a térségben nő a vízhiánnyal sújtott lakosság száma, Afrikában 2020-ig 75-250 millió fővel. Csökken a vízellátottság biztonsága Kelet-Ausztráliában, Új-Zélandon, Európában az északi térségek kivételével csaknem mindenütt, a csendes-óceáni és a karibi térség számos kis szigetén. Közép- és Kelet-Európában a nyári időszak csapadékának csökkenése számottevő vízhiányt idézhet elő. A vízkészletek csökkenése miatt Latin-Amerikában és Európa déli részén csökken a vízerőkészlet.

  A tengerparti területeken növekszik a hasznosítások kockázata az éghajlatváltozás és a tengerszint emelkedése miatt. Az éghajlatváltozás következtében nő a viharok száma, a viharok keltette tengeráradások kockázata Európa és Ausztrália partjainál, a trópusi viharok gyakorisága és intenzitása Észak-Amerikában, a tengerszint emelkedése miatt gyakoribbá válnak az áradások és nő az erózió Ausztrália és Új-Zéland egyes térségeiben. A tengerszint emelkedése 2080-ig több millió embert érint azokon a sűrűn lakott, alacsonyan fekvő parti területeken, ahol az alkalmazkodási (adaptációs) készség viszonylagosan alacsony, így Ázsia és Afrika nagy kiterjedésű deltavidékein. Igen sérülékenyek a kis óceáni szigetek, különösen a trópusi és magasabb szélességi körökön, ahol leromlanak a strandolásra alkalmas partszakaszok (beachek). A tengerszint emelkedése miatt Afrika partjainál veszélybe kerülnek a mangrove területek.

  Az éghajlatváltozás következtében nő a különféle szélsőséges események gyakorisága és intenzitása. A nagyintenzitású csapadékok gyakoriságának növekedése növeli az árvíz (flash flood) kockázatát Európában, a téli csapadék növekedése a téli árvizekét Észak-Európában és Észak-Amerikában, Ázsiában a Himalája gleccsereinek folyamatos olvadása növeli az áradások és a hegycsuszamlások kockázatát. Az alacsonyabban fekvő tengerparti területeken növekszik a tengerszint emelkedéséből eredő áradások és az erózió veszélye. Észak-Amerikában a növényi kártevők és kórokozók, valamint az erdőtüzek megjelenési gyakoriságának és kiterjedési területének növekedése hátrányosan érinti az erdőgazdálkodást. Dél-Európában az erdőtüzek, Kelet-Európában a tőzegtüzek kockázata növekszik.

  Az éghajlatváltozással együtt járó szélsőségek (árvíz, aszály, erdőtűz, kártevők, az óceán savasodása) gyakoriságának növekedése a nem éghajlati hatásokkal (földhasználat változásai, szennyeződések, a természeti erőforrások túlzott igénybevétele) együttesen számos ökoszisztéma fennmaradását, illetve alkalmazkodó készségét veszélyezteti. A szárazföldi ökoszisztémák a 21. század során egyre csökkenő mértékben kötik le a szenet, később szénkibocsátókká válnak, ezzel is fokozva az éghajlatváltozást. 1,5-2,5 °C-os globális melegedésnél valószínűen növekszik annak a kockázata, hogy a növény- és állatfajok 20-30%-a kipusztul, 1,5-2,5 °C-ot meghaladó melegedésnél további jelentős változások lehetségesek a fajok földrajzi elterjedésében, a biológiai sokféleségben. Ausztráliában a biodiverzitás jelentős csökkenése várható 2030-ig egyes, fajokban gazdag térségben (Nagy Korállzátonyok, Queensland nedves trópusi területein), erősen veszélyeztetett a Kakadu Nemzeti Park, Dél-Nyugat Ausztrália, a szubarktikus szigetek, az alpesi jellegű területek biológiai sokszínűsége. Európa alpesi térségeiben, magas emissziós forgatókönyvek esetén, a fajok 60%-a is kipusztulhat. Latin-Amerikában a hőmérséklet emelkedése és a talajnedvesség csökkenése miatt a félsivatagi növényzetet sivatagi növényzet váltja fel, növekszik a kockázata annak, hogy a trópusi térségekből számos faj eltűnik, az Amazonas keleti térségében az évszázad közepére a trópusi erdőket mindinkább szavannák váltják fel. Az óceáni kisebb szigetek bennszülött fajait a jövevény (invázív) fajok veszélyeztetik. A sarkvidéki területeken az éghajlatváltozás hátrányosan érinti számos faj (vándormadarak, emlősök, köztük ragadozók) életfeltételeit. A tenger hőmérsékletének emelkedése a megnövekvő savasodással együtt pusztulással fenyegeti a koralltelepeket Afrikában, Latin-Amerikában, Ausztráliában (Nagy-korallzátony), az óceáni kis szigetek térségében. A vízhőmérséklet emelkedése Latin-Amerika csendes-óceáni térségben a halak életterének eltolódásához vezet, az észak-amerikai tengerparti élőhelyeknek a szennyezés miatti növekvő veszélyeztetettségét továbbfokozza.

  A globális melegedés 1-3 °C-os értékénél a közepes és magasabb szélességi körökön növekszik a növények termőképessége, míg az alacsonyabb szélességi körökön, és különösen a szezonálisan száraz és trópusi térségekben csökken a növekvő aszályok miatt. A terméshozam növekedése várható Kelet- és Délkelet-Ázsiában, Észak-Amerikában (jelentős területi eltérésekkel), Új-Zélandon a vegetációs időszak hosszának növekedése, a növekvő csapadék és kevesebb fagyveszély miatt, Latin-Amerika mérsékelt éghajlatú térségeiben, a közelebbi évtizedek mérsékeltebb éghajlatváltozás esetén, nőhet a szójabab terméshozama. Ugyanakkor a terméshozam csökkenése várható Afrikában, különösen a ma is száraz és félszáraz éghajlatú térségek marginális területein, Dél- és Közép-Ázsiában (30%-kal), több fontosabb növényi kultúra esetében Latin-Amerika száraz területein, valamint Dél-Európában. Afrikában a mezőgazdaságilag művelhető terület is csökken, Latin-Amerika ma is száraz térségeiben a művelhető területek szikesedése és sivatagosodása várható. Latin-Amerikában csökkennek az állati hozamok. Az éghajlatváltozás miatt több térségben romlik az élelmiszer ellátás biztonsága, és, tekintettel a gyorsan növekvő népességre, nő az éhínség sújtotta térség. A melegedés az akvakultúrára és halászatra is negatív hatással lesz. Afrikában a vízhőmérséklet növekedése miatt a nagy tavak halhozama csökkenhet. Rövid- és közepes távon a globális melegedés következtében növekszik az erdők termőképessége, igen jelentős területi eltérésekkel. Új-Zélandon az erdők termőképessége a vegetációs időszak hosszának növekedése, a növekvő csapadék és csökkenő fagyveszély miatt, nőhet, Közép- és Kelet-Európában csökkenhet.

  Az éghajlatváltozás valószínűen negatív hatással lesz több millió, alacsony alkalmazkodó készséggel rendelkező ember egészségi állapotára. Nő a hasmenési fertőzések gyakorisága, az ózonkoncentráció növekedése miatt a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakorisága. Afrika egyes térségeiben növekszik, ugyanitt máshol csökken a maláriával érintett terület. Az emelkedő hőmérséklet miatt a világ egészében várható a halálozás növekedése, amit nem ellensúlyoz a mérséklet területeken a hideg miatti halálozás csökkenése. A hőhullámok gyakoriságának növekedése következtében növekszik a halálozás Észak-Amerikában, Közép-, Kelet- és főként Dél-Európában. 

  Az éghajlatváltozás számottevően hatással lesz a sarkvidéki területek őslakósságának hagyományos életformájára, kedvező a fűtési igény csökkenése, és a hajózás növekedése szempontjából. Az óceáni kis szigeteken a tengerszint emelkedése miatt romlanak a turizmus lehetőségei. Dél-Európában a romló éghajlati feltételek (növekvő hőmérséklet és szárazság) miatt csökkenhet a nyári turizmus. Európa hegyvidékein rosszabbodnak a téli turizmus feltételei.

  3. A Harmadik Értékelő Jelentést követően mind több olyan intézkedésről van ismeretünk, amelyek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgálták. A tengerszint várható emelkedését is figyelembe veszik a parti területek védelmének tervezésénél a Maldív-szigeteken, Hollandiában, vagy egyes létesítmények tervezésénél Kanadában (Confederation-híd). Intézkedéseket dolgoztak ki a gleccserek olvadásából eredő árvizek megelőzésére Nepálban, Ausztráliában a vízgazdálkodásban, a hőhullámok elleni védekezésre Európa több országában.

  A jelentés megállapítja, hogy számos intézkedést abban az esetben is szükséges meghozni, ha az üvegházgáz kibocsátása megmarad a 2000. évi szinten, a melegedés 0,6 °C-on, ha pedig az éghajlati sérülékenységet csökkenteni kívánjuk a jövőben, úgy a jelenleginél fokozottabb intézkedések szükségesek. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak számos formája ismert, de hiányosak az ismereteink abban,  hogy ezeknek milyen korlátjai és költségei vannak, valamint milyen további hatásaik lehetségesek. Az alkalmazkodás formái földrajzi helyenként erősen változnak, függnek az adott térség intézményi, politikai, finanszírozási rendszerétől, igen változatosak kezdve a technológiai alkalmazkodástól (pl. tengerszint emelkedése elleni védelem műszaki létesítményekkel), a viselkedési formák alakításán át (pl. a táplálkozási és pihenési szokások megváltozása) a politikai szintű lépésekig (tervezési szabályozások). Jóllehet az alkalmazkodási technológiák és stratégiák, ezeknek a fejlesztési lehetőségei jól ismertek, kevés irodalmi adatot találni arról, hogy az eljárások mennyire hatékonyak az éghajlatváltozás következményeinek teljes mértékű csökkentésében, főként a melegedés magasabb fokozatában, és a különösen sérülékeny területeken. Az alkalmazkodást számos környezeti, gazdasági, információs, szociális, viselkedési akadálya is hátráltatja. Szükség van az alkalmazkodási lehetőségek fejlesztésére is, különösen a fejlődő országokban, ugyanakkor egyedül az alkalmazkodás egyedül nem elegendő az éghajlatváltozás hatásainak kivédésére, különösen nem a hatások teljes intervallumában.

  Az éghajlatváltozásból eredő fokozódó sérülékenységet más eredetű hatások (stresszek) is növelik, csökkentve egyúttal az alkalmazkodási képességet is. Pl. a korállok éghajlati sérülékenysége nőhet a szennyeződések, a tengervíz növekvő savasodása miatt is. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás hatékonyságát segíti a kedvezőtlen hatásokkal szembeni integrált védelem, pl. a vízgazdálkodásban, a tengerparti területeken, a fertőzések elleni. A Harmadik Értékelő Jelentést követően növekszik az olyan hatásvizsgálati tanulmányok száma, amelyek nemcsak az éghajlatváltozást, de a várható szociális és gazdasági változásokat is figyelembe veszik. E a tanulmányok többsége a SRES forgatókönyveken alapulnak. (A SRES forgatókönyvek az éghajlatváltozást előidéző légkört szennyező kibocsátások eltérő alakulásából indulnak ki, figyelembe véve a társadalom-gazdaság eltérő lehetséges fejlődési pályáit.) Az alternatív SRES forgatókönyvek szerint nagy különbségek lehetségesek pl. a lakósság számának növekedésében, a jövedelem alakulásában, a technológiai fejlődésben, és ezek a különbségek meghatározók az éghajlatváltozásból adódó sérülékenység tekintetében is. A sérülékenység pl. jóval nagyobb az A2 emissziós forgatókönyv esetében (a népesség magas növekedése, az egy főre eső GDP alacsony szintje), mint más forgatókönyveknél. 

  A fenntartható fejlődés csökkentheti a sérülékenységet, az éghajlatváltozás ösztönözheti az országokat a fenntartható fejlődés útjának választásában. Ma még kevés az olyan fenntartható fejlődést megcélzó fejlesztési terv, amely explicite magában foglalná az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, és  elősegítené az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás képességének fejlesztését. Nagyon valószínű, hogy az éghajlatváltozás lassíthatja a fenntartható fejlődés irányába tett lépéseket az éghajlatváltozás közvetlen, és az alkalmazkodási képesség erodálódásából adódó közvetett negatív következményei miatt.

  Az éghajlatváltozás költségei, mai költségszintre diszkontálva, a globális hőmérséklet emelkedésével növekednek. Különösen igaz ez az alacsonyabb szélességi körökön, és sarkvidéki területeken, ahol már kisebb hőmérsékletemelkedés is növekvő költségekkel találkozik. Nagyon valószínű, hogy az olyan térségekben is, ahol az éghajlatváltozás kezdetben előnyökkel is járhat, magasabb hőmérsékleti növekedésnél ezek az előnyök csökkenek, sőt az éghajlatváltozásból eredő költségek növekednek. A Harmadik Értékelő Jelentés véleményét megváltoztatva a Negyedik Értékelő Jelentés leszögezi, hogy a globális hőmérséklet 4 °C-os emelkedése a globális GDP 1-5%-os csökkenésével járhat együtt, és a csökkenés  különösen jelentős lehet a fejlődő országokban.

*

Illusztrációnk Balázs Gusztáv képsorozata a Kál-Kápolna - Kisterenye vasútvonal ez idő szerinti utolsó előtti üzemnapjáról