„Ki kellett találni valamit…” – Beszélgetés Borsos Józseffel
Az alábbi interjú annak a beszélgetéssorozatnak a része, amely a SZIE Szociológia Docentúrájának Romológia Műhelyében készült, a „Szent István Egyetem" 2007/6. számában bemutatott romológiai kutatás keretében.
DR. MADARÁSZ IMRE
- Mostanában kevesebbet hallunk Önről. Pedig a Borsos név Gödöllőn valóságos fogalom. Részben a siker szinonimája. Sokan kíváncsiak rá, hogyan csinálta, hogyan csinálja. Mi még ennél is hátrébb lépnénk; a kezdetekhez. Honnan indult, hogyan indult, milyen motivációkkal?
- Hát, akkor kezdjük az elején. Cigány családban születtem. Négy testvérem van. Apám beás, ami magyarul teknőst jelent. A család folyton úton volt, hogy megfelelő faanyagot találjon. Anyám írni-olvasni nem tudó asszony, aki vásározással, fából készült konyhai eszközök árusításával járult hozzá a megélhetésünkhöz. Azután jött a szokásos történet; apám elhagyta a családját, anyám egyedül maradt. Gyorsan fel kellett nőnöm, magam is besegítettem a vásározásba. Megtanultam a „kosarazást".
- Így hát az „üzleti" élettel való ismerkedés családi minta követését jelentette? A „pályaválasztás" inkább spontán volt, mint tudatos döntés?
- Inkább spontánnak mondanám. Csináltam, amit anyámtól láttam, és csináltam, mert kellett a kenyér.
- Hogyan volt tovább?
- Anyám nem csak hogy nem akadályozott, egyenesen ösztönzött, serkentett a tanulásra. Voltak tanáraim is, akik biztattak. Így hát, amikor elvégeztem a nyolc osztályt, gimnáziumba jelentkeztem. Nem akarom magyarázni a kudarcaimat - nem szeretem az önsajnálatot -, de volt belőlük elég. Szakmunkásképző iskolába iratkoztam át, szerszámlakatosnak tanultam. Főleg megélhetési okokból.
Gödöllőn nősülni készültem, de nem volt hol lakni. Így hát a párommal önkényesen „ráköltöztünk" egy elhagyott telekre, ott ütöttük fel a faházunkat. Meg is dorgáltak érte. Merthogy tagja voltam a Városi Tanács egyik koordinációs bizottságának, és mondotta a tanácselnök: „nem vette jól ki magát, hogy éppen én szegtem meg a rendet".
- Ez a kényszer és kiszolgáltatottság hozta felszínre a felismerést, hogy tudniillik a saját lábára kell állnia? Nem számíthatott segítségre. És felsejlett a megoldáshoz vezető út is?
- Így van. Nagy fordulatot jelentett, amikor felismertem, hogy a németországi két éves kint tartózkodásom alatt - merthogy ilyen is volt - megtakarított pénzemet a legjobban úgy kamatoztathatom, ha a lehető legrosszabb minőségű telkeket megvásárolom, és feljavítva adom tovább.
- Egyszóval „telekspekuláns" lett.
- Lehet mondani.
- Bejött.
- Különös, ritkán adódó idők jártak. Mindenki politizált, senki nem tudta, mi jön, minden értékén alul került dobra. Szóval én jókor voltam jó helyen.
- Azért más is kellett.
- Persze. Jó érzék, sok gondolkodás, vállalkozó készség, na és, mondjuk úgy: szerencse. Igaz, hogy Gödöllőn az a különös helyzet is segített, hogy szinte a városközpontban voltak vizes-lapályos, „semmire se jó" kukoricások, építési telkek. Ezek sikeres piacra vitele alapozta meg azután a nagyobb léptékű vállalkozásaimat.
- Közben múlt az idő.
- Így van. Fejlődött a piacgazdaság, erősödött a verseny. Az egy lábon állásból nem lehetett már gyarapodni, sőt megélni, fennmaradni sem.
- Azaz ismét ki kellett találni valamit.
- Az építőipar felé nyitottam. Már nem csak telekvásárlásban, javításban, egyszóval forgalmazásban utaztam, hanem különféle rendeltetésű, igényes kivitelű épületeket emeltem.
- És hogy megy az üzlet?
- Nehézségek mindig vannak, de nem vagyok elégedetlen.
- Azt mondta, küszködik néhány egészségügyi problémával. Sok dologban a feleségére támaszkodik. Kézben tudja tartani a gyeplőt, az irányítást?
- Nincs gondom vele.
- Gyermekei nem segítenek?
- Úgy látom, az még későbbi idők témája lesz. Vannak kitűnő munkatársaim.
- Van Önnek szabadideje?
- Csak, ha akarom.
- És ha akarja, miként múlatja az időt?
- Elsősorban családi körben, és közéleti szerepet is vállaltam.
- „Büntette" magát?
- A Gödöllői Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesének választottak.
- Az új szemszögből másként látta a cigányság sorsát?
- Valamelyest.
- Milyen említésre méltó tapasztalatokra tett szert?
- Nehéz volna felsorolni ezeket. Csak néhányat említek. Úgy látom, hogy a cigányság, sarkítva mondom, minden tekintetben atomizált, szervezetlen társadalmi csoportok heterogén összessége. Lehet alapja annak a vélekedésnek is, hogy a „hivatalos" vezetők között akad, aki nem a „kollektívumot", inkább magát képviseli. Igaz, nem is volt hol megtanulniuk a felelősségvállalást, a helytállást, a kiállást. Elgondolkodtató az a vád is, hogy a cigányképviseletekben sok a formalizmus, az önmegmutatás, esetenként a manipuláció, a mapinuláltság.
- Mi ma a cigányság alapproblémája?
- A cigánytársadalom a nagy egész perifériájára szorult. Az átalakulás, a modernizáció nagy vesztese és áldozata. Sújtják a mostani válságos időkben kivált felerősödött előítéletek, és a különféle devianciák is. A tudásalapú társadalomban a már említett munkaerő-minőséggel nem boldogulni, de még bekapcsolódni sem lehet. Talán különösen hangzik, de semmilyen éleslátásra nincs szükség a cigányság aktuálisan legfontosabb szükségleteinek megfogalmazására.
- Kérem, mégis tegye meg!
- Úgy gondolom, csak társadalmi erőfeszítéssel lehet meggátolni a közel félmilliós embercsoport további elnyomorodását. Az önmagában is rendkívül összetett szociális problémákon belül a munkanélküliség felszámolása mindennél fontosabb. Az ehhez szükséges utak, eszközök és módszerek megítélésében és alkalmazásában tudomásul kell vennünk azt is, hogy a biztonságok, így a lét- és szociális biztonság is, csak tanulással érhetők el. S ehhez nem csak a jogot, hanem a lehetőséget is biztosítani kell az önérdekeit képviselni még csak korlátozottan képes cigányságnak. Nagyjából ezek.
- A legfontosabb, legsürgetőbb feladatokat így látja a cigány elit is?
- Én bizony úgy látom, cigány elit a szó valódi értelmében pedig nincsen. Van viszont néhány sikeres karriert megtett cigány ember, akiktől én azt várnám, hogy több figyelmet fordítsanak a cigány közéletre.
