Szenátusi ülés

A Szent István Egyetem szenátusa június 19-i ülésén beszámolót hallgatott meg a rektori program végrehajtásáról. A beszámoló ismertette a program intézkedéseinek helyzetét, bemutatta az egyetem néhány fontos, a rektori programhoz kapcsolódó mutatójának alakulását, és az elkövetkező időszak teendőit. Dr. Solti László rektor elmondta, hogy lapunk szeptemberi számába cikket ír a rektori program előrehaladásáról.

A szenátus dr. Hornok László rektor-helyettes előterjesztésében elfogadta a Pályázatkezelési szabályzat, Soósné Dr. Tóth Zsuzsanna főtitkár előterjesztésében a Kitüntetési szabályzat, a Közalkalmazotti szabályzat, a Tanulmányi és vizsgaszabályzat, a Fegyelmi és kártérítési szabályzat valamint a Hallgatói juttatások szabályzatának módosítását.

Elfogadta a testület Miklós Andrásné hivatalvezető előterjesztésében a Szent István Egyetem Tanulmányi és Információs Központ szakmai és szervezeti koncepciójának tervezetét.

A szenátus elfogadta a minősítési rendszer kidolgozására vonatkozó javaslatot a professzori előterjesztések véleményezéséhez.

A szenátus 19 igen, 17 nem szavazattal véleményezte dr. Puskás János rektor-helyettesi pályázatát, 18 igen 18 nem szavazattal dr. Köteles Lajos pályázatát az Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet főigazgatói megbízásának elnyerésére.

A szenátus elfogadta a védelmi erőforrás szakirány alapítására, a kisebbségi-esélyegyenlőségi tanácsadó szakirányú továbbképzési szak indítására és a humánmenedzsment szakirányú továbbképzési szak indítására vonatkozó előterjesztéseket és támogatta, hogy a turizmus-vendéglátás alapszak vezetője a jövőben dr. Guth László egyetemi docens legyen a GTK-n.