Diplomaosztó a GTK-n

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2009. június 13-án tartotta diplomaosztó ünnepségét az aulában, amit a hagyományos ballagás előzött meg.

A végzős hallgatók a kar ajándékaként megkapták az immár 3. alkalommal megjelent Tallér ballagási magazint, melyben dr. Solti László rektor és dr. Villányi László dékán köszöntötte őket.

Az ünnepségen - amelyet Birnbaum Helga vezetett le - dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára, a SZIE Gazdasági Tanácsának tagja, majd dr. Villányi László dékán mondott köszöntőt. A ballagók nevében Antal Viktória, a IV. évesek képviseletében Gugi Bettina búcsúzott.

A GTK Kari Tanács vasoklevelet adományozott dr. Bánki Horváth Bélának. Aranyoklevelet a következő személyeknek adományozott a testület: Bánki János, Barta Imre, Bartos Lászlóné, Bokor Tamás, Csenár Ferencné, Domonkos Istvánné, dr. Benedek József, dr. Kovács Imre, dr. Tóth Károlyné, dr. Uzsoky Endréné, Dudás Antal, Forgó Sándor, Forgó Sándorné, Fülep Kornélné, Götz Csaba, Kaáli Nagy Ákos, Kamenyiczki Zoltán, Kerekes Antal, Kovács Ferenc, Kristóf Árpádné, Markó József, Németh József, Papp Imre, Spiri György, Tóth Lajos.

A kari tanács címzetes egyetemi docensi elismerő címet adományozott dr. Fehér Györgynek, Hittig Gusztávnak, dr. Köntös Zoltánnak, Ing. Lubomír Gurciknak, Mendelényi Dánielnek, Michael Paul Glovernek, Pandurics Anettnek és dr. Szikora Jánosnak.

A kar legmagasabb kitüntetését, a Pro Fakultate Emlékérmet dr. Szűcs István professzor, a Gazdaságelemzési Módszertani Intézet igazgatója vehette át. Dr. Szűcs István, az MTA doktora, aktívan részt vesz a SZIE PhD képzésben, vezetője a Gazdálkodás és Szervezés-tudományok Doktori Iskolának. Mint korábbi tudományos dékánhelyettes és mint a Gazdaságelemzési Módszertani Intézet igazgatója elévülhetetlen érdemeket szerzett a kar fejlesztésében. Az emlékérem dr. Szűcs István egyetemi tanár részére szakképzettsége, oktatói és kutatói előélete, nemzetközi elismertsége, eddigi vezetői tevékenysége, valamint a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar eredményességét segítő több mint 10 éves munkálkodása alapján került odaítélésre.

Az eseményen dr. Beke János rektorhelyettes hallgatói Pro Negotio Universitatis Elismerő Oklevelet adott át Kozári Veronika okleveles gazdasági agrármérnöknek, Prihoda Emese okleveles közgazdásznak és Veres Andrea okleveles gazdasági agrármérnöknek.

A kar dékánja Dékáni Elismerő Oklevelet adományozott Antal Viktória okleveles közgazdásznak, Daróczi Gabriella okleveles gazdasági agrármérnöknek, Gémesi Tekla okleveles közgazdásznak és Szabó Norbert okleveles gazdasági agrármérnöknek.

A kar dékánja a kari tanács egyetértésével a kar érdekében kifejtett sikeres együttműködésért kitüntető oklevelet adományozott a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt-nek, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek, a Magyar Posta Zrt-nek, a Magyar Mezőgazdaság Kft-nek, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthonnak valamint az Egyetem téri Óvodának.

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar hallgatói kiemelkedő oktatói teljesítményéért a 2008/2009-es tanév Legjobb Oktatója-díjat Gyenge Balázsnak, a Marketing Intézet adjunktusának ítélték oda. A vándorserleget Liszkay Péter, a kari hallgatói önkormányzat elnöke adta át.

Az ünnepség több mint 600 diploma átadásával folytatódott, amit a teremben összegyűlteken kívül több százan az aula épület előtt felállított nagyméretű kivetítőn kísértek figyelemmel.

 

Balázs Gusztáv felvételei