Magyar virtus

 A gyulai Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetben április 28-án zajlott a hallgatóság legnagyobb rendezvénye, a II. Kari Nap. Ahogy már megszokhattuk, idén is több alappillérre építkezett a rendezvény, mint például a gasztronómia és a kötetlen szórakozás - hogy csak a legfontosabbakat említsem. A gasztronómia jegyében a főzőverseny mellett, idén az „Eleink asztala", és a „Harsányi ízek" produkciók is színesítették a palettát.

BALDA GYÖRGY

TEK-HÖK elnök

A főzőverseny mottója a „magyar virtus" volt, mely keretein belül tradicionális magyar ételeket és ízeket kellett a csapatoknak bográcsukba varázsolni. A szervezők és a zsűri legnagyobb megelégedésére, kivétel nélkül mindenkinek sikerült megfelelni a szakzsűri támasztotta elvárásoknak. A zsűri vezetését Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Venesz-díjas mesterszakács látta el, s tagjai között tudhattuk a gasztronómiai olimpiai csapat aranyérmes tagját, Gyula város polgármesterét, intézetünk főigazgatóját, és a Békés Megyei Hírlap képviselőjét is.

 Az „Eleink asztala" keretein belül olyan gasztrostandot alakítottunk ki, mely híven tükrözte a tradicionális magyar konyha tárgyi- és ételkínálatát. Ezt bőséges oktatói-, hallgatói-, dolgozói felajánlásokból oldottuk meg, így a szalonnáslepénytől a kuglófig minden megtalálható volt a roskadó asztalon. A legjobb étel zsűrizése után a finomságokat közösen fogyasztottuk el, a körösnagyharsányi csapat által prezentált édességekkel együtt. A hagyományőrző csapat rétest, bélest és kőttest készített, majd ezeket az udvaron felállított búbos kemencében sütötte ki. Emellett harsányi fánkot is kóstolhattunk, igazi házi baracklekvárral. A stand állandóan kiürülő kínálós táljai - azt hiszem, joggal állíthatom -, önmagukért beszéltek.

A szórakozásra is kiemelt figyelmet fordítottunk. Kulturális és szórakoztató rendezvények hada várta a rendezvényünkre kilátogatókat. A virtuális fodrászatnál kipróbálhatták az érdeklődők, hogyan néznének ki extrém frizurával, vagy éppen haj nélkül. Grafológusunk pár soros írás alapján elemezte az írás készítőjének személyiségvonásait, jellemző tulajdonságait. A csarnok melletti területen kommandós bemutató és a Magyar Honvédség által prezentált fegyverbemutató zajlott, ahol az érdeklődők ki is próbálhatták, hogyan kell a fegyvereket összeszerelni, illetve a kommandósok bevetési ruháját is magukra ölthették. „B" épületünk parkolójában eközben motorkiállítást tekinthettek meg a kilátogatók, és a bátrabbak egy próbakör erejéig ki is próbálhatták a gépmadarakat. A szűnni nem akaró érdeklődésből azonban megállapíthattuk, az aurafotózás mozgatta meg leginkább a hallgatóság fantáziáját. A résztvevők elkészíttethették, és ki is nyomtathatták saját auratérképüket, melynek segítségével megtudhatták milyen is a csakrájuk, yin-yang egyensúlyuk, és energiamutatójuk, hogy csak párat említsek a vizsgált mutatók közül. Ezután interaktív jazz és salsa show-val, valamint brake electric bemutatóval igyekeztünk fokozni a hangulatot, ezzel előmelegíteni az esti programokra.

Természetesen megválasztottuk a Kari Nap Szépét, idén Gyuricza Anett lett a szépségverseny győztese.

Gödöllőn is járt a Kate and the Counry Boys, valamint a Garázs Beat Band koncertjei után, a Hestia tűzzsonglőr csoport kongával kísért produkcióját élvezhettük, a mixer show alatt készített cocktailokat szürcsölgetve. Az este záróakkordjaként egyetemi buli vette kezdetét, ahol helyi DJ pörgette a korongokat.

Másnap a HÖK közös ebédre várta az oktatókat, és az intézet valamennyi dolgozóját, megköszönve azt a sok segítséget, amit a szervezés minden pillanatában töretlen lelkesedéssel nyújtottak.

Mint a rendezvény főszervezője úgy érzem, a 300 fős részvétel, a feledhetetlen hangulat, a sok vidám és szórakozással teli pillanat meggyőzött minket arról, hogy jövőre is érdemes lesz Kari Napot szervezni.