Sárgulás a Víz- és Környezetgazdálkodási Karon
A Szent István Egyetem Víz- és Környezetgazdálkodási Karán Szarvason május 28-30. között rendezték meg a kar hagyományosnak számító Sárgulási rendezvényeit. Az ünnepségsorozat keretében ballagtak el a végzős mérnökjelöltek, valamint a felsőfokú szakképzésben részt vett hallgatók.
KEPENYES ANDRÁSNÉ
dékáni referens, Víz- és Környezetgazdálkodási Kar
Miért nevezik Sárgulásnak ezt az ünnepséget? Május utolsó napjaiban a határban már elkezd sárgulni a búzakalász, ami az érés legnyilvánvalóbb látható jele. A végzős hallgatók is így május végén szintén a tanulmányaik végén járnak, lezárult az utolsó félév, túl vannak a sok vizsgán, szakmai gyakorlaton. Lassan ők is „beérnek, elsárgulnak", már csak a gyakorlati végszigorlat és a záróvizsga van hátra.
A rendezvénysorozat május 28-án, csütörtök este a végzősök búcsúvacsorájával indult a Véndiófa Vendéglőben. Ide meghívták mindazokat az oktatókat, dolgozókat, akik tanították, segítették őket tanulmányaik alatt. A meghívottak emlékül egy névre szóló korsót kaptak. A megjelenteket Takácsné dr. Hájos Mária dékán és Rácz Istvánné dr. a búcsúzó III. évfolyam évfolyamfelelőse köszöntötte. A Kari Hallgatói Önkormányzat képviselője felkérte a kar dékánját kóstolja meg a felszolgált vörösbort és bírálja alkalmasságát a nemesítésre. A bírálat után a gyűrűavatási ceremónia következett. Ennek során a végzősök egymás után ejtik gyűrűiket a korsókba, hogy harangozzék a gyűrű dala. „Néhány korty" vörösbor után gazdász nóták éneklésével köszöntötték a megjelenteket a mérnökjelöltek. A finom marhapörkölt után hajnalig ünnepelt (búcsúzkodott) a csapat. A jó hangulatról és a zenéről az Apropó zenekar gondoskodott.
A Sárgulási rendezvénysorozat keretében pénteken délelőtt a végzős évfolyamok képviselői, valamint az évfolyam felelős tanáraik közösen megkoszorúzták az Ó-temetőben Tessedik Sámuel sírját. Néhány pillanatig lehajtották fejüket a sír előtt és tisztelettel adóztak az evangélikus lelkész munkássága előtt. Példaértékűek voltak a nagy előd erőfeszítései, harcai, amit a mezőgazdaság megújulása érdekében vívott. Most is nagy szükség van ilyen elszánt és elhivatott szakemberekre. Reméljük, hogy a végzőseink nem lépnek le erről a kitaposott útról és jó gazdászokká válnak. Péntek délután a sport rendezvényeké volt a főszerep. Közös oktatói-hallgatói meccseket vívtak a mozgás és a labda szerelmesei a foci, röplabda és a ping-pong területén.
Május 30-án, szombaton a ballagási ünnepség a zsebkendőtűzéssel kezdődött a kar Körösparti Aulájában. A szakonként és szakirányonként felsorakozott végzős hallgatóknak az alsóbb éves társaik tűzték fel a sárgulást jelképező sárga zsebkendőt, és egy szál sárga szegfű átadásával búcsúztak el tőlük. Az Aulában található Tessedik mellszobor megkoszorúzása után következett a ballagás a kar épületében. A ballagási menethez csatlakozott a kar vezetése és a vendégek is, majd együtt vonultak át az Evangélikus Ó-templomba, Tessedik templomába. A helyszín még meghittebbé tette az ünnepség hangulatát. Takácsné dr. Hájos Mária dékán köszöntő szavai után elköszönt a ballagóktól Lázár Zsolt igazgató lelkész, Szarvas város képviselő-testülete nevében Besenczy Zoltán alpolgármester, dr. Mészáros Miklós évfolyamfelelős és Szunyog Renáta II. évfolyamos hallgató. A végzős évfolyamok nevében Csővári Veronika gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgató emlékezett az elmúlt 3-4 év legszebb és legemlékezetesebb pillanataira, és mondott köszönetet minden oktatónak, dolgozónak, akik segítették őket tanulmányaik során. Az ünnepség utolsó részében jutalomkönyveket vehettek át azok a végzős hallgatók, akik idejüket, energiájukat nem kímélve szervezték a hallgatói életet a karon, vállaltak pluszfeladatokat, intézték hallgatótársaik tanulmányi ügyeit.
Szombaton délután a rendezvénysorozat a vidám hintós felvonulással folytatódott Szarvas város főutcáján. Huszár egyenruhás lovasok, közel 40 hintó és gumikerekes lovaskocsi, veterán gépek, mezőgazdasági gépek követték egymást. A figyelemfelkeltésről a felvonulási fúvószenekar gondoskodott. A végzősök a hintókról intettek búcsút a városnak és lakóinak. Az alsóbb évesek életképekben elevenítették meg a diákélet egy-egy emlékezetes mozzanatát, itt-ott vízibombával megfűszerezve.
A rendezvénysorozat zárásaként szombat este az Árpád Szálló Dísztermében került megrendezésre a Kari Hallgatói Önkormányzat szervezésében a Sárgulási Bál. A több napos megfeszített munka után mindenkinek jól esett a kikapcsolódás, lazítás. Sok régi ismerős arcot láthattunk a bálban, 1-2 éve végzettek jöttek el együtt ünnepelni a most ballagókkal.
Az „elsárgult" hallgatóknak kívánunk sok sikert, jó egészséget a hátralévő záróvizsgákhoz, a megszerzett tudásuk és a diploma mellé egy nagy-nagy „kosár" önbizalmat, és ha maguk is elhiszik, hogy jók, és felkészültek, akkor meglesz a jó munkahely is. Viszontlátásra!