Gólyabál Jászberényben

 

November 27-én rendezték meg az Alkalmazott Bölcsészeti Kar Gólyabálja, amely dr. Barkó Endre dékán köszöntőbeszédével vette kezdetét. Az idén is a hagyományoknak megfelelően keringőztek az első évesek, valamint ezt követően esküt tettek a gólyák, akik immár az egyetem ,,teljes jogú” polgárai. Az esten a Panyolai Promóció szolgáltatta a talpalávalót; a rendezvény sztárvendége az UFO együttes volt.
(bakosi)