Minőségbiztosítás, teljesítménymérés

A SZIE Gödöllői Karok Professzori Tanácsának október 30-i ülésén a gazdasági tanács elnöke, Velez Zoltán adott részletes tájékoztatást a március 1-jén megalakult testület tevékenységéről, feladatairól, működésének eddigi tapasztalatairól. A véleményüket kifejtő professzorok egyetértettek abban, hogy a fokozódó versenyben egyetemünk létérdeke, hogy gazdálkodásunk kiegyensúlyozott maradjon. Lehetőségeinek keretein belül a jövőben is ennek elősegítésén fáradozik a gazdasági és a professzori tanács is.

B. G.

 - A SZIE azon kivételek közé tartozik a felsőoktatási intézmények körében, amelyeknek stabil a gazdálkodásuk, megfelelő fedezettel rendelkeznek napi kiadásaik finanszírozásához - szögezte le bevezetőjében Velez Zoltán, majd így folytatta: - A gazdasági tanács egyetemben gondolkodik. Kiemelten szorgalmazza a minőségbiztosítási és a teljesítménymérési rendszer jelenleg is zajló kialakítását és bevezetését, ami a hatékony működés elkerülhetetlen feltétele.

Az új felsőoktatási törvény életbe lépésével egy időben megalakult testület áttekintette a létszámgazdálkodást is és azt a következtetést vonta le, hogy az egyetem hatékony lépéseket tett, amikor jelentősen csökkentette a munkavállalói létszámot.

Az intézmény legfontosabb céljának a versenyben való helytállást nevezte az oktatásra is kiterjedt globalizáció feltételei között. Bécsben hétszáz magyar közgazdászhallgató tanul. Mint fogalmazott, Győrből egyszerűbb az osztrák fővárosba egyetemre járni, mint Budapestre.

- Együttműködő, jóindulatú gazdasági tanácsunk van - osztotta meg véleményét a professzori tanáccsal dr. Molnár József rektor. - Szívvel-lélekkel a SZIE-ért dolgozik. Azért az egyetemért, amely egy gazdasági egység, és amelyről immár elmondható, hogy kezd összerázódni, amelyben egyik kar sem érzi már úgy, hogy a többivel szemben menetelve nyerhet. Az együttműködésért azonban minden nap tenni kell.

A SZIE vezetője a felsőoktatási törvény alapfilozófiájaként említette, hogy a karok jelentősége csökken, s nem a kar, hanem a szak a meghatározó. A kari elhatárolódás gyengít, az átoktatás, az együttműködés, a közös kutatás erősít. Jó példa erre a II. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak elnyeréséért kialakult összefogás. Olyan fiatalok jelentkeztek a kooperációra, akik számára nem döntő a kari hovatartozás.

- Ki a versenyképes? Az, aki először alkalmazkodik a piachoz. A nemzetközi piacokon való megméretésen a magyar ipar már átesett, most került ebbe a szakaszba a mezőgazdaság és az oktatás sem kerülheti el ezt a találkozást. A teendők felismerése az oktatás és az oktatók történelmi felelőssége - összegezte az elhangzottakat Velez Zoltán.

*

Napirend előtt köszöntötték dr. Sajgó Mihályt és dr. Völgyesy Pált, akik a tanévzárón professor emeritus címet vettek át; dr. Szabó Lajost, aki SZIE Aranyérmet vett át a tanévzárón és egyetemi magántanári címet kapott a Corvinus Egyetem Szenátusától; dr. Bíró Sándort és dr. Székely Csabát, akik Gödöllő várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából a város és az egyetem közötti együttműködésben kimagasló szerepük alapján ajándékot vettek át dr. Gémesi György polgármestertől; dr. Fekete Józsefet, aki Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet vett át a tanévzárón; dr. Wittmann Mihályt, aki Pedagógus Szolgálatért Emlékérem kitüntetést vett át a tanévzárón; Gyulai Ferencet, aki egyetemi tanári kinevezését július 24.-én vette át.

Ugyancsak napirend előtt a tanács javasolta a professor emeritus cím adományozását dr. Kaifás Ferencnek, dr. Szüle Zsoltnak és dr. Vendégh Sándornak.

A professzori tanács felhatalmazta elnökét, hogy dr. Heszky László kezdeményezése tárgyában járjon el a rektornál, szerepet vállalva abban, hogy egykori neves professzorainkra méltó módon emlékezhessen az utókor. Az elnök kérte a tanácstagjait, hogy járuljanak hozzá az egyetemi tanári pályázatok helyi gyakorlatának továbbfejlesztéséhez, elősegítve ezzel a sikeres pályázatok számának gyarapítását. A tanács - kellő előkészítés után - önálló napirendként visszatér a témára.