Őszi Zöld forgatag

R. G.

A GATE Zöld Klub Egyesület az idén is megrendezte a Zöld Forgatagot a környezet- és természetvédelmi témák iránt érdeklődők számára a Szent István Egyetemen. A november 13-i megnyitó közönségét köszöntő dr. Molnár József rektor elmondta, hogy az egyetem örömmel biztosítja a feltételeket egy ilyen rendezvényhez, amelynek már ötödik alkalommal ad otthont. Ma már inkább természeti erőforrástudományi egyetemnek tekinthető a SZIE, ahol kiemelt szerep jut a környezettudatosságnak. Ennek erősítését szolgálja a Zöld Forgatag is, tette hozzá. Az első előadó, Haraszthy László természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkár a magyar természetvédelem kihívásait ismertette. Természeti viszonyainak változását jól mutatja, hogy az eredeti állapot szerinti 85%-os erdősültség jelenleg 19%. A másik, környezetünket döntően befolyásoló tényező a víz, amivel kapcsolatban elhangzott, hogy az árterek az ország területének 24%-áról 2%-ra csökkentek. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy „az erdőket és a vizeket ezzel brutálisan elintéztük". A védett területek aránya ma hazánkban mintegy 10%. A hazai természetvédelemnek az ad nemzetközi jelentőséget, hogy területéből adódóan Magyarország a felelős a pannon biogeográfiai régió értékeinek védelméért. Hazánk az eurázsiai erdős sztyepp övezet legnyugatibb nyúlványa. Az államtitkár kiemelte: a társadalomnak meg kell ismernie a védett és a védelemre szoruló értékeket, mert azok támogatják a természetvédelmi törekvéseket, akik ismerik is azokat.