Tájékoztatás a RRP végrehajtásáról

A Szent István Egyetem Szenátusa február 14-én tartotta tanévi negyedik rendes ülését Gödöllőn. A testület elsőként tájékoztatást kapott a december 12-i ülésen elfogadott Rövid távú Rektori Program (RRP) végrehajtásáról, majd egyhangúlag módosította az Intézményfejlesztési Tervet. A testület támogatta dr. Beke János egyetemi tanár pályázatát a SZIE oktatási és nemzetközi rektorhelyettesi, dr. Hornok László egyetemi tanár pályázatát a SZIE tudományos rektorhelyettesi megbízásának elnyerésére.

B. G.

Dr. Solti László rektor felkérésére Drahos Péter, a Pangea Petény Tanácsadó Kft. szakértője számolt be az RRP végrehajtásáról. Mint elmondta, a karok kijelölték delegáltjaikat azokba a fejlesztési munkacsoportokba, amelyek megvitatják a változások koncepcióit. A rektor január elején felkérte az egyes intézkedések felelőseit; behatárolták az intézkedések hatókörét és kapcsolódási pontjait; a rektori megbízottként működő intézkedésfelelősök összeállították munkaterveiket és azt a csapatot, amellyel a munkát végre akarják hajtani. Az Informatikai Hivatal segítségével egy intranet felületet alakítottak ki, amely az RRP-ről szól, és amelyre folyamatosan kerülnek fel a munkatervek, illetve információk az intézkedések bemutatásáról.

Drahos Péter vázolta, hogy az intézkedésfelelősök az általuk bevont közvetlen kollégákkal javaslatokat dolgoznak ki, és egyeztetések céljából megkeresik az érintett szervezeti egységeket. Az általuk kidolgozott javaslatokat megtárgyalják a fejlesztési munkacsoportok, majd a javaslatok az egyetemi vezetés elé kerülnek, és jóváhagyás után megvalósítják azokat. Az intézkedések nagy része a második negyedévre, várhatóan a félév végére konkrét, kézzelfogható szabályozási javaslatokkal és egyeztetett változtatási kezdeményezésekkel ér véget. Néhány téma a harmadik és negyedik negyedévre húzódik át, mert remélhetőleg a változások egy része (pl. minőségirányítási rendszer működtetése, karrier-tanácsadás, pályakövetési rendszer) mögé külső források is találhatók. Két olyan intézkedés van, ami integrálná az addigi változtatások eredményeit. Az első a szervezeti változtatások áttekintése, miután megtörténtek a funkcionális lehatárolások a karok és a központi egységek között. A másik ilyen elem a folyamatok decentralizálása és szabályozása, ami az egyetem minőségirányítási rendszeréhez fog vezetni. Kiemelte, hogy a legfontosabb kérdés a közös teherviselés rendszerének a kidolgozása.

Végül elkészülnek a közös egyetemi folyamatok definíciói (leírásai), a megfelelő szervezeti háttérrel és tárgyi, személyi szükséglettel; ebből elkészülhet egy megújult szervezeti felépítés az SZMSZ részeként és elkészülhet az a folyamattérkép, amelyik ezeknek a működési folyamatoknak az egymáshoz való viszonyát rendszerezi.

Dr. Solti László hangsúlyozta, hogy ha javaslat születik valamilyen változtatásra, az még nem jelent azonnal szervezeti változtatást is. Nincsenek még új szervezeti egységek, nincsenek az élükre kinézett vezetők, a folyamat még legalább egy félévig el fog tartani. Mindenki időben megkapja a megfelelő információkat. Az egyetem rektora ismételten kérte az intézkedésfelelősöket, hogy javaslataikat mihamarabb tárják a vezetés és a szenátus elé.

Velez Zoltán, a Gazdasági Tanács (GT) elnöke ezúttal is a testület támogatásáról biztosította az RRP-t.

A szenátus jóváhagyta a SZIE Intézményfejlesztési Tervének (IFT) módosítását. Dr. Solti László előterjesztésében elmondta, hogy ősszel volt lehetőség a hároméves fenntartói megállapodás aláírása előtt módosítani az „A" minősítésű IFT-t. Akkor kérte a fenntartótól, hogy az átvilágítási folyamat lezárásáig halaszthassa el az egyetem a módosítást tavaszig. Januárban jelezte a minisztérium, hogy február 15. a módosításra adott határidő. A kari vezetők január végéig elküldték javaslataikat. A Vezetői Kollégium megtárgyalta a karok elképzeléseit, melyeket a szenátus jóváhagyására javasolt. A kari elgondolások alapján az IFT egy keretszabályozás lesz. Az időszakonként változtatandó részeket (pl. informatikai stratégia, oktatási stratégia, stb.) külön szabályzatokban, dokumentumokban rögzítik.

Velez Zoltán közölte, hogy a GT megtárgyalta az IFT-t és egyhangúlag támogatta. A GT úgy látja, hogy a kormányzati programok, tervek, pályázati lehetőségek beleférnek az IFT kereteibe, az egyetem a hároméves fenntartói megállapodás feltételei között tud maradni.

Kocsis Krisztián, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke bejelentette, hogy megvitatták az IFT-t, egyetértenek vele és kérik a precíz végrehajtását.

A szenátus a rektorhelyettesi pályázatokkal foglalkozva tájékoztatást kapott arról, hogy a megbízást elnyerők mandátuma a rektor megbízásának időtartamára szól.

Dr. Hornok László úgy véli, hogy a rektorhelyettesi munka örvendetes feladatnak tekinthető: kevés hatalommal sok munka jár. Van azonban egy küldetése a posztnak: a Szent István Egyetem. Hangsúlyozta, hogy minden olyan erőfeszítést támogat, ami arra irányul, hogy az egyetem az első hat magyarországi egyetem közé kerüljön. Azonban, ha nem tudunk elég vonzó mesterszakokat ajánlani, akkor nem leszünk vonzók az alapszakjainkkal sem.

Dr. Beke János a pályázatában szereplő átalakítási javaslatról elmondta, hogy az sem létszámnövekedést, sem költségnövekedést nem jelent, de rendszert kíván vinni a folyamatokba. Így például hatékonyan működő, jól összefogott külügyi csapatra van szükség. Az általa javasolt igazgatóságok vagy titkárságok minden egyetemen működnek. Az oktatási ügyekkel kapcsolatos tervezett igazgatóságról elmondható, hogy a három gödöllői dékán már megegyezett abban, hogy a három tanulmányit összevonják, ezzel hatékonyabbá válna a nyilvántartás és az oktatásszervezés is.

A testület mindkét pályázó kinevezését javasolta.

A szenátus a továbbiakban támogatta a Rector Emeritus cím megalapítását, azzal a kitétellel, hogy az erről szóló szabályzat további pontosításokat igényel.

A testület jóváhagyta az egyetemi tanári pályázatokat bíráló bizottságok összetételét.

A szenátus decemberi ülésén határozott Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszék létesítéséről az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében. A februári ülésre beterjesztett, a kihelyezett tanszék vezetőjére vonatkozó javaslatot nem támogatta.

Támogatta a szenátus pályázat benyújtását a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében az Alkalmazott Bölcsészeti Karon multifunkciós oktatási központ kialakítására és működtetésére.

A szenátus a tanév végéig meghosszabbította a jelenlegi Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács mandátumát.

A szenátus egyetértett a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 39.§-ának módosításával a következők szerint: „Ugyanazt a tantárgyat a hallgató a kari kiegészítések szerint korlátozott számban veheti fel."

A testület elfogadta a Professor Emeritus Szabályzat módosítását is. A szabályzat 1.§-a (3) ponttal egészül ki: „A Szenátus „Professor Emeritus" címet adományozhat az egyetemmel kapcsolatban álló nemzetközileg elismert külső szakembernek is."

A szenátus végül támogatta a Településüzemeltetési szakirányú továbbképzési szak, a Megújuló-energia termelési és hasznosítási, az Alternatív-energia termelési rendszerszakértő és az Alternatív-energia gazdálkodási tanácsadó szakirányú továbbképzési szakok alapítási és indítási kérelmét.