Szakmai Fórum a Halgazdálkodási Tanszéken

A Halgazdálkodási Tanszék immár második alkalommal rendezte meg télvégi szakmai rendezvényét, „A ragadozó halak és a horgászat (Kínálat és igények összehangolása)" címmel. A konferencia színvonalának és sikerének záloga volt, hogy a halas ágazat legkülönbözőbb és egyben legizgalmasabb szakterületeit érintő témakörök kerültek terítékre a címben olvasható prioritásra összpontosítva, az adott témakör kiváló specialistáinak előadásaiban.

  A konferencián mind előadóként, mind pedig a hallgatóság soraiban képviseltette magát a horgászat, a halgazdálkodási gyakorlat, a halkereskedelem, a halkórtan és a halászati érdekképviselet számos jeles szaktekintélye. Dr. Urbányi Béla tanszékvezető, egyetemi docens megnyitóját követően, dr. Orosz Sándor a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsának elnöke vezette fel a fórumot. Ezt követték a konkrét szakmai előadások:

       

Pisztrángsügér jelentősége horgászvizekben, Rácz Béla haltermelő

       

Afrikai harcsa telepítése horgászvízbe, tapasztalatok és tanácsok, Horváth Zoltán H&H Carpio Kft. ügyvezető

       

Multifunkciós haltermelés szikes területen, Szabó Róbert Öko 2000 vállalkozás szakmai vezető

       

A ragadozó halak első tápláléka, Tamás Gizella, Csorbai Balázs, Urbányi Béla, Horváth László Attalai Hal Kft. és Szent István Egyetem SZIE-MKK-KTI Halgazdálkodási Tanszék

       

A ragadozó halak és a természetesvízi halgazdálkodás, Gönczy János

       

A ragadozó halak horgász megítélése és helyzete a hazai horgászvizekben, Füstös Gábor

       

A ragadozó halak betegségei, Dr. Csaba György OÁI Hal- és méhbetegségek osztálya

       

A csukanevelés lehetőségei. Tavi és medencés csuka Kucska Balázs Aranyponty Halászati Zrt.

Az előadásokat követően lehetőség nyílt kérdések feltételére és hozzászólásokra, mely során élénk vita alakult ki a résztvevő szakemberek között. A konferencia zárásaként a megjelentek állófogadás formájában pihenhették ki a délelőtti program szellemi fáradalmait.