Tehetségpártolás középiskolától a habilitálásig – Beszélgetés dr. Szabó Istvánnal, a Gépészmérnöki Kar dékánjával

Dr. Szabó István egyetemi docens, a Mechanikai és Géptani Intézet igazgatója a legfiatalabb dékánok közé tartozik. Egyaránt elemében érzi magát, ha a Gépészmérnöki Kar mezőgépész hagyományai és akkor is, ha műszaki tudományi jelene a téma. Demecseri gyerekként el se lehetett zavarni a téesz gépműhelyének környékéről. Egy évvel ezelőtt abból az alkalomból beszélgettünk vele, hogy irányításával elkezdődött a Mérnökinformatikai Központ építése. Most pedig, amikor első dékáni interjúját adja lapunknak, nem hagyhatjuk szó nélkül a tehetséggondozásban vállalt szerepét, ami szintén gödöllői gépész specialitás.

BALÁZS GUSZTÁV

- Mivel a folyamatosság is fontos, először arról kérdezzük, hogy hány dékánját ismerte a Gépészmérnöki Karnak és milyen érzés most ebbe a körbe tartozni?

- A kar összes dékánja tanított. Valamennyien nagyszerű oktatók és oktatásszervezők, tudós emberek, egyéniségek, egy részük ma is aktív és kollégám. Kicsit nyomasztó arra gondolni, hogy előbb-utóbb az én fotóm is a portréik mellé kerül a tanácsteremben, de inkább kihívásnak érzem, hogy ebbe az illusztris társaságba kerültem. Ha jól emlékszem, mindegyiküknél vizsgáztam is.

- Miért és mi módon került Gödöllőre?

- Még iskolába is alig jártam, amikor már erről álmodoztam szülőfalumban, Demecserben. Hét-nyolc évesen egész nyaramat a téesz gépműhelyében töltöttem. Mostam a traktorokat, hordtam a friss vizet a traktorosoknak, abban a reményben, hogy hátha kölcsönadják a „zetort". Már a közeli Nyíregyháza mezőgazdasági szakközépiskolájába jártam, amikor az a szerencse ért, hogy 16 évesen vezethettem a nálunk akkor csúcstechnikának számító K 700-as traktort. A nappali műszakban dolgoztam, azóta sem vagyok benne biztos, hogy teljesen legálisan. S persze, mert turbófeltöltéses volt a traktor, nagy feltűnést keltettem vele a faluban, amikor végighajtottam vele a főutcán. Szem nem maradt szárazon! A falum ma már város - és ilyen a sors! - ott működik az IKR egyik bázisa. De ne szaladjunk ennyire előre! Középiskolai tanáraim azt javasolták, hogy inkább a helyi főiskolán tanuljak tovább, mert Gödöllőre csak a nagyon nagy emberek nyerhetnek felvételt. Aztán megint mellém szegődött a szerencse, nem kellett felvételiznem, mert tanulmányi versenyt nyertem.

- Még a szövetkezetnél maradva, baleset, sérülés nélkül megúszta a gépek körüli sertepertélést?

- Én utólag azon csodálkozom, hogy túléltem azt az időszakot. Családom összes tagja meg tudja erősíteni, nagyon veszélyes gyerek voltam. Szüleim is abban a téeszben dolgoztak. Anyukám közvetlen beosztottja voltam, amikor a kertészetben ültettünk vagy vetettünk. Arra is emlékszem persze, hogy egyszer az öntözőcsatornában találtam magam a Kirovjeccel.

- H'ja! Kaland nélkül nincs megismerés...

- Sok mindent megtanultam a gyakorlatban. A föld és a munka közelsége - kell-e mondanom? - remek szocializációs tényező. Egyetemistaként is vissza-visszajártam. Előfordult, hogy én voltam a téesz üzletkötője, alkudoztam a felvásárló helyekkel, mennyiért veszik meg a búzát. Megtanultam a jó gazdálkodás akkor érvényes fortélyait.

- Pályafutása azonban mégis az egyetemen folytatódott.

- Ez már egy másik történet. Rendkívül jól éreztem magam az egyetemen, összetartó évfolyamunk volt és én jól is tanultam. Diákkörös lettem a Géptani Intézetben, az alsóbb évesek rajzait kezdtem korrigálni, demonstrátori megbízást nyertem. Azon kevesek egyike voltam, akikkel az egyetem ösztöndíjas szerződést kötött. Az idő tájt a cégek írtak alá ilyen megállapodásokat a hallgatókkal, annak érdekében, hogy végzésük után majd náluk dolgozzanak. Összesen kettőnkkel kötött abból az évfolyamból szerződést az egyetem, a másik Kovács József volt, évfolyamtársam - mai napig egyik legjobb barátom. Ő később felmondta és elment a Paksi Atomerőműhöz, ahol ma vezérigazgató. Én itt maradtam. Ösztöndíjas aspiránsként léptem a ranglétra kezdő fokára, majd egyetemi doktori címet, később PhD fokozatot szereztem. Végig a Géptani Intézet ma már (Mechanikai és Géptani Intézet) kebelén belül dolgoztam.

- Gyorsan kamatoztatta kiváló kommunikációs képességét, a gépészkar hangja, majd arca lett a rádiókban és a televíziókban. Hogyan csinálta?

- Köszönöm az értékelést, de ha így is van, akkor ez a véletlen műve. Már nem tudom, hogyan kerültem a német nyelven indult Danubius Rádió közelébe, de én vetettem fel az akkori főszerkesztőnek, mi lenne, ha bevezetnénk egy olyan szolgáltatást a rádióban, hogy betelefonálnak középiskolások, és mi megoldjuk a házi feladatukat. Az ötlet jól jött a rádiónak és jól jött azoknak a diákoknak, akiknek a szülei nem tudtak különórákat fizetni. Engem pedig elöntött a büszkeség, mert úgy tűnt, hogy a fél ország azt hiszi, én oldom meg a feladatokat, pedig valójában egy nagyon komoly gépészkari stáb dolgozott körülöttem. Ezt azért mindig el is mondtam. Csak hát, Isaurának is gyűjtöttek pénzt, hogy felszabaduljon... Azután a Telelecke beköltözött a képernyőre. Vezettem műsort a Duna Televízióban és a Magyar Televízióban, egy időben egyszerre mindkettőben. A csúcsidőszakban napi két óra műsorom volt a hét öt napján - nem is beszélve az éjszakai ismétlésekről.

- Ez a történet is a kar tehetséggondozó hagyományait gazdagította...

- ... amire itt mindig nagy hangsúlyt fektettek. Dr. Szendrő Péterék találták ki a FEB-et, Magyarország legkomolyabb levelező képzését. Ez szerintem forradalmi újítás volt. Én is FEB-es középiskolásként leveleztem. Büszke voltam arra, hogy az egyetemről néha kapok egy borítékot és azt mondhattam a többieknek, hogy nézzétek, én már ezt tanulom! Ezután jött a Tehetségért Mozgalom, dr. Beke János nevével is fémjelezve. A tehetségpártolást a jövőben is meg akarjuk tartani, sőt a középiskolás életkortól kiterjesztjük az egyetemi habilitálásig, a tudóssá válásig. Néhány kollégánk kiemeli a legjobb diákokat, külön foglalkoznak velük, plusz órát adnak számukra. Igyekszünk többet nyújtani azoknak, akik többet akarnak tanulni, mint az átlag.

- Dékáni pályázatában a kar belső kapcsolatrendszerének, kohéziójának az erősítését szorgalmazta. Ezek szerint e téren hiányosságok mutatkoznak?

- Jelentős tartalékokkal bírunk. Meggyőződésem, hogy egy kar sikerét nemcsak forintokban és a publikációkban mérik. Ezek nagyon fontos dolgok, de egy kar akkor izmos, ha erős közösség. Egyszerűen arról van szó, hogy ha megiszik egy kávét a Gépszerkezettani Tanszéken dolgozó kolléga a Folyamatmérnöki Intézetben dolgozó társával és közben megbeszélik egymás munkáját, akkor abból egy sor, egyébként soha meg nem fogalmazódó ötlet születhet. Nem vagyunk olyan nagyok, hogy ne tartsunk össze!

- Mennyiben segíti ezt a folyamatot az egyetemen most zajló stratégiaalkotás?

- Az átvilágítás sok időt és energiát követelt mindenkitől. Táblázatokat töltöttünk ki hétről-hétre, workshopokon vettünk és veszünk részt. Azt hiszem kell az, hogy valaki tükröt tartson elénk, amiből meglátjuk, milyenek vagyunk. Ne az döntsön, hogy mi milyennek képzeljük el magunkat! Az audit fontos kiindulópont. Megmutatja az átfedéseket és a harmonizálási lehetőségeket. Az ezzel megalapozott intézkedéssor végrehajtásával - ha mindannyian úgy akarjuk - merőben más univerzitássá alakítjuk az egyetemet.

- Mi a véleménye a kar pénzügyi helyzetéről?

- A puszta számok gyakran elfedik a mögöttük zajló folyamatokat. Önmagában a hiány vagy az eredmény alig mond valamit. Azt kell nézni, milyen teljesítményt produkál a kar, melyek azok a tevékenységek, amelyekben nagyon jók vagyunk, és melyek azok, ahol javítanunk kell. Belső elszámolásaink még nem tökéletesek, egyáltalán nem biztos, hogy az a mérleg, amit 2007 decemberében meg lehet húzni, valóban kifejezi az egyetem, s benne a karok gazdasági helyzetét. A Rövid Távú Rektori Program intézkedéscsomagjának egy része éppen arra irányul, hogy átlátható, racionális és gazdaságos legyen az egyetem működése. Szolidaritásra is szükség van a karok között. Az nem járható út, hogy bezárjuk mondjuk a Gépészmérnöki Kar egyik intézetét, ha kiderül, hogy veszteséges. Akkor nem lesz Kar. Ugyanígy nem lehet bezárni az egyetem egyik karát sem, mert akkor nem lesz Egyetem. Ha viszont egy kar működésében még vannak tartalékok - és meggyőződésem, hogy a miénkben is vannak -, akkor azokat ki kell aknázni.

- Van-e már miről beszámolnia az első dékáni hetek után?  

- Jelképesen szólva kinyitottam az összes szekrényt, megnéztem, mi található bennük. Gyakorlatiasabban válaszolva nem néhány hét, hanem négy év van egy dékáni ciklus terveinek megvalósítására. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a munka nem januárban és nem velem indult, hanem jó néhány ciklussal korábban és több dékán személyéhez köthető. Egészen más már ma a Gépészmérnöki Kar, mint volt 8-10 éve. Ami viszont engem illet, meg kellett győznöm az intézetigazgatókat arról, hogy miért lesz jó nekik, ha nagyobb önállósággal gazdálkodnak. A külső kapcsolatok terén olyan együttműködést kezdeményeztem partnerintézményeinkkel, amelyek remélhetően tartós, stratégiai szövetségeket eredményeznek. Szeretnénk, ha a velünk azonos alapszakokat gondozó főiskolák a mi MSc képzéseinket ajánlanák végzős hallgatóiknak.  Közben arról sem akarok elfeledkezni, hogy az Educatio kiállításon - hála hallgatóink ötleteinek! - elnyertük a leginnovatívabb stand címet.

- Ugyanott elmondta, hogy a kiállítás világítására és hangosítására használt elektromos energia 40 százaléka a gödöllői gépészmérnök által vezetett Paksi Atomerőműből érkezik. Játsszunk el a gondolattal, mi történne Magyarországon, ha a hétezer gödöllői gépészdiplomás egyszerre leállna a munkával?

- Hát... az áram negyven százaléka rögtön hiányozna és csorbát szenvedne a mezőgazdaság műszaki kiszolgálása, hiszen a legjelentősebb technológia és eszközforgalmazó cégek (pl. KITE, IKR AXIÁL) tulajdonosai és/vagy vezetői mind nálunk végeztek. A mezőgazdaság „minden kilométerkövénél" és egészen meghökkentő helyeken is ott állnak a mi diplomásaink. A sajtóban, tévében és rádióban, a bankvilágban, pénzügyi alapok élén.

- Kialakult-e már a kar törzskara?

- Igen. Dr. Daróczi Miklós oktatási dékánhelyettesben a hallgatók nagy barátra találnak. Dr. Kalácska Gábor a tudományos ügyekért felelős dékánhelyettes.

A kari igazgatók egy-egy jelentősebb terület felügyelnek. Dr. Molnár Sándor az informatikai ügyeket, de feladata messze több annál, mint a hardverek működtetése. Olyan szolgáltatási rendszert szeretnénk telepíteni a karon, amely segíti az átláthatóságot, tehermentesíti az oktatókat, monitorozza a külső kapcsolatainkat. Pontosan szeretnénk tudni, hogy hol dolgoznak az öregdiákjaink és hogy kik azok, akik az elmúlt 2-3 évben valamilyen módon kapcsolatba kerültek velünk. Kapcsolati tőkét jelent, ezért szeretnénk azt is tudni, hogy ki látogat a karunkra, és munkatársaink mely partnereinket keresik fel. Dr. Bártfai Zoltán a felnőttképzéssel, szaktanácsadással foglalkozó kari igazgató. A jövőben oktatási bevételeink felét remélhetjük a klasszikus graduális és posztgraduális képzésből. A többire szakképzésből, rövid ciklusú tanfolyamos képzésekből kell szert tennünk. Szaktanácsot kell adnunk és idegen nyelvű tevékenységet folytatnunk. Dr. Szabó Márta a forrásgenerálásért felelős fejlesztési igazgató lesz. Ő most tért haza az EU különböző intézményeiben teljesített külszolgálatról.  Pályázati rendszerekkel foglalkozott és ezt a munkát folytatja a karon is, ahol önálló pályázati támogatási rendszert akarunk kiépíteni. Mezei Tibor továbbra is kabinetigazgatóként kezeli a belügyeinket, a gazdálkodást, a költségvetést és ő tartja a kapcsolatot a rektori hivatallal és a társkarokkal.

- A feladatokat immár megismerve, hány órás munkahéttel számol a dékán?

- Azt kértem a kollégáimtól, hogy a saját szakterületén mindenki vizsgálja meg a jelenlegi helyzetet. Az oktatásban például felülvizsgálatra szorul az első három évét záró BSc képzés. Jól oktatunk? Jót oktatunk? Olyan mennyiségben, amilyenben kell egy BSc diákkal foglalkozni? Nincsenek-e átfedések a tantárgyak között? Nézzük meg! Ezeket a tanterveket nagyon gyorsan kellett előállítani. Bár kollégáim kiváló munkát végeztek, minden prototípus végigfut a próbaüzemen, s felmerülhetnek módosítási igények. Jelenlegi leterheltségeink egy része e felülvizsgálat után szerintem könnyen felszabadítható kapacitásokká alakítható. Azt sem titkolom, hogy péntek délután fél kettőkor végignézve az aulán, hajlamos azt hinni az ember, hogy vannak még itt szabad kapacitások. És ez még csak a 40 munkaórás átlaghétre vonatkozik. Egy átalakuló szervezet többletmunkát igényel. De ez általában jó befektetés.

*

A Gépészmérnöki Karon HEFOP támogatással hozták létre a Mérnökinformatikai Központot a meglévő laboratórium-együttes rekonstrukciójával. A fejlesztés célja korszerű laboratórium és informatikai oktatási kapacitás kialakítása, korszerű technológiai ismeretek bemutatása, az egyetem és a régió gazdasági szereplői együttműködési hátterének erősítése.