Kárpát-medencei botanikus konferencia

A Szent István Egyetemen a Növénytani és Ökofiziológiai Intézet szervezésében február 29-től március 2-ig rendezték meg a nyolcadik Aktuális Flóra-és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciát. Az eseményre több mint 250-en jelentkeztek. A hazai előadók mellett Szlovéniából, Szlovákiából, Ukrajnából, Csehországból, Romániából és Törökországból is érkeztek résztvevők.

 Immár hagyományosnak tekinthető, hogy a Kárpát-medence növényzetkutatással foglalkozó szakemberei rendszeresen beszámolnak kutatási eredményeikről, amit az is indokol, hogy ez a tudományterület a 90-es években hirtelen újjáéledt, és azóta is nagy mennyiségű adatot, ismeretet szolgáltat hazánk flórájáról, vegetációjáról, s ezek változásairól. Mindez szervesen illeszkedik a gödöllői botanikai iskola hagyományaihoz is. A konferencia jelentőségét erősítette, hogy nemrég fejeződtek be a magyarországi flóra- és élőhely-térképezés terepmunkálatai.

A konferencia megnyitóján köszöntötték a 90 éves Tóth Sándor mikológust (képünkön), aki mind a mai napig cselekvő részese az egyetemi Botanikus kertben zajló munkának.

 

Balázs Gusztáv felvétele