Korszerű informatikus könyvtáros képzés Jászberényben

DR. KOLTAY TIBOR

tanszékvezető

ABK Informatikai és Könyvtártudományi Tanszék

 Ahogyan másutt is, az Alkalmazott Bölcsészeti Karon ebben az akadémiai évben végeznek az új típusú, bolognai alapképzésben részt vett hallgatók. Jó alkalom ez arra, hogy számba vegyük, milyen is intézményünkben az informatikus könyvtáros BA képzés.

Természetesen még ez a félév sem fejeződött be, és még egy félév hátra van a harmadévesek tanulmányaiból. Mindazonáltal néhány tapasztalatot már most érdemes összegezni, továbbá elgondolkodhatunk rajta, milyenné is szeretnénk tenni a képzést.

Bár a képzési és kimeneteli követelményeket az oktatási miniszter rendelete szabályozza, mindenütt - így nálunk is - megvan a képzés sajátos arculata.

Egyrészt törekszünk arra, hogy a korábbi, főiskolai képzés értékeit megőrizzük. Ez a hagyományos könyvtári tárgyak oktatásában érhető leginkább tetten. Tudjuk például, hogy a könyv és a könyvtárak történetének ismerete a jelen megismeréséhez is elengedhetetlen.

Másrészt igen jelentős az informatikai tárgyak részaránya a képzésben. Ezeknek a tárgyaknak az oktatásához jól felszerelt számítógépes termek állnak rendelkezésre.

Harmadrészt éppen az előbbi két tényező, a hagyomány és modernség összhangját kívánjuk megteremteni. A könyvtár és a könyvtárosok által képviselt értékrend nincs ugyanis ellentmondásban a digitális világ követelményeivel és kihívásaival. Nem lehet például nem tudomásul vennünk, hogy az Internet a tájékozódás fontos és gyakran hasznos, néha egyetlen eszköze. Ugyanakkor nem nyugodhatunk bele, hogy sokan az informálódásra kizárólag a világhálót használják, ráadásul minden kritika nélkül.

A differenciált megközelítés és a kritikai készség különösen fontos, ha valaki majdan információs szakember lesz. Hallgatóink tehát megtanulják, hogy mire jó például a Google kereső, és melyek a korlátai.

Hasonlóképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sokan beszélnek a Web 2.0-ről, és használják is bizonyos eszközeit. Ugyanakkor foglalkozunk kritikai megközelítésével is, miközben az oktatás egyik eszköze egy blog.

Bár messze túlterjed a könyvtárak falain, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a digitális világában szükség van információs műveltségre, amely többek között az információforrások hatékony és kritikus szemléletű kezelését foglalja magába.

Figyelmet szentelünk a tudományos publikációkhoz való nyílt hozzáférés (Open Access) kérdéseinek, különös tekintettel arra, hogy a nyílt hozzáférésű, lektorált folyóiratok ingyenes és minőségi információ forrásai lehetnek a vidék tudományos információkban nem mindig bővelkedő értelmisége számára is.

Hasonlóképpen fontos, hogy a hallgatók az előfizetés ellenében igénybe vehető adatbázisok mellett ismerjék az Interneten található minőségi ingyenes forrásokat is.

A hagyomány és a korszerűség egysége jegyében tanulnak hallgatóink digitalizálást, amelyet egyaránt megismerhetnek, mint menedzselendő projektet, és mint kézzelfogható tevékenységet. Igaz, a projektmenedzsment nem is olyan régi fogalom.

Természetesen továbbra fontos szerepet kapnak az információforrások, legyen szó lexikonokról, nyomtatott könyvekről, vagy internetes oldalakról. Az alapvető művek megismerése mellett hallgatóink elmélyülhetnek a természettudományok, a társadalomtudományok, a humán tudományok, vagy speciálisan a magyarság néprajza információforrásaiban.

Az informatikus könyvtáros képzések mindenütt, így nálunk is tartalmaznak értelmiségképző tárgyakat, mindenekelőtt pszichológiai és pedagógiai kurzusokat.

Hallgatóink tanulnak kutatásmódszertant is, amelynek nemcsak az a célja, hogy közelebb hozza őket a tudomány világához, de a szakdolgozatok megírásához is segítséget nyújt.

Karunkon két szakirányt vehetnek fel az informatikus könyvtáros hallgatók. Ezek:

  • Információmenedzsment,

  • Gyermek- és iskolai könyvtáros.

Az előbbinek részét képezik az információbrókeri ismeretek és az Európai Uniós tanulmányok. Mindkét szakirány hallgatói megismerkednek a kultúra marketingjének alapjaival, és számos speciális informatikai ismeretre is szert tesznek. Fontos azonban tudni, hogy az egyik vagy a másik szakirány választása nem jelent korlátozást a végzettek jövőbeni szakmai orientációja és elhelyezkedési lehetőségeik szempontjából. Csupáncsak arról van szó, hogy a szakirányban nagyobb nyomatékkel szereplő területeket jobban megismerik.

A munkaerő-piaci ismeretek fontosságát figyelembe véve tervezzük, hogy az idei évtől fokozott figyelmet szentelünk hallgatóink végzés utáni nyomon követésének.

Különleges figyelmet kívánunk szentelni a szakmai gyakorlatoknak. Ezért szorosabb kapcsolatot szeretnénk kialakítani több könyvtárral, így a Jászberényi Városi Könyvtárral, és a Kosáry Domokos Könyvtárral és Levéltárral.

Soós Imre felvétele