Segíteni egymást
Már a karácsony sem a régi! - mondogatjuk az ünnep közeledtével, mert egyrészt hajlamosak vagyunk panaszkodni, másrészt pedig tényleg megváltozott a szeretet ünnepe. Úgy, mint maga a világ, de az ünnep életünk talán legtradicionálisabb eleme, ahol a megszokottól való eltérés jobban látszik. A karácsony pedig valóban harsányabb, csillogóbb, felszínesebb.
A fiataloknak persze nincs összehasonlítási alapjuk, így számukra ez már természetes, inkább csak a középkorúak és idősek berzenkednek a szeretetnek, a figyelmességnek e torzulásán, ami sok esetben teherként jelentkező ajándékozási kényszerben és kötelességgé váló protokoll látogatásokban nyilvánul meg. Kevésbé van jelen az őszinte, egymás iránti figyelem. Legyen szó kollégáról, barátról, rokonról, szülőről, az ünnepi hangulat változása szinte mindenütt tetten érhető.
No, de nem azért van karácsony, hogy fanyalogjunk a változásokon, hanem azért, hogy próbáljunk változni és változtatni! Mert az ember nem csak gyarló, de egyúttal csodálatos lény is. Történelmünk akkor is sikeresnek tekinthető, ha útkereséseink közben több a tévesztés, mint a megoldás, és a vergődés mindig ott a fellendülések előtt és után.
Most egy sajátos korszakát éri az emberiség, a görög-keresztény gyökerű nyugati világ és a magyarság. Megismertük, meghódítottuk és rossz gazdaként veszélybe sodortuk életterünket, a Földet. A terjeszkedés torzulásokhoz vezetett, a hódítás katonai és gazdasági eszközei mellett a 20. század második felében megjelent a kultúra exportja is. Mindannyian megtapasztalhattuk a média hatalmát, amely divatokat, trendeket határoz meg, meglepő gyorsasággal alakítja át az emberek értékrendjét.
Nekünk, a tudomány képviselőinek - ahogyan régen nevezték, az írástudó embernek - alapvető felelőssége, hogy pontosan meghatározza a valós helyzetet, felmérje az erőviszonyokat és a mozgásteret, és azok ismeretében irányt mutasson a társadalomnak. Egykor a művészetet a széppel, a tudományt az igazzal rokonították. Ezért nevezték annak idején a Magyar Tudományos Akadémia épületét az igaz és szép palotájának.
E gondolat mentén haladva elmondhatjuk, hogy mi az igaz képviselői vagyunk, és az egyetem padsoraiból kikerülő diákjainkat is azzá kell képeznünk, nevelnünk. Karácsony idején, amikor a hívő keresztény világ a jászolban született megváltót ünnepli, és az ünnepben osztoznak vele a más vallásúak és a nem hívők is, ezen az üzeneten is érdemes elgondolkodnunk. A tudomány az igazat kereste és keresi minden esetben? Megvannak-e a feltételeink ehhez a nemes feladathoz, és élünk-e a feltétel adta lehetőséggel?
Mint az ideálok általában ez sem teljesíthető száz százalékosan, de a törekvésnek meg kell lenni bennünk, hogy a legjobb felé haladjunk. A haladás azonban egy rafinált fogalom. Mást mutat, ha a kiindulási ponthoz viszonyítjuk, és mást, ha a velünk együtt haladókhoz. Ez utóbbi esetben a mérsékelt haladás visszalépést is jelenthet!
Az újév ünnepe arra is int minket, hogy egyetemünk egy új év elé néz. Új karok csatlakoznak hozzánk, miközben a meglévőknek is megvan a maguk feladata. Sok a teendő a felvételiző diákokért, és a képzési szintek, a szakok mindegyikén többet kell nyújtanunk az országos átlagnál. Közel húszezer diák, hét campus, hat város. Ez a Szent István Egyetem, és ezek a számok azt mutatják, hogy a legnagyobb felsőoktatási intézmények közé emelkedtünk. És ennek a hatalmas intézménynek a legnépesebbje a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Mennyi lehetőség, mennyi kihívás! Teljesíteni külön-külön és együtt. Segíteni egymást, hinni abban, hogy a karaink sikere mindannyiunkat erősít. Nehéz évek elé nézünk, hiszen a felvételiző diákok száma egyre csökken, bizonyára lesznek felsőoktatási intézmények, amelyeket a fogyó létszám tragikusan helyzetbe hoz.
Most a szeretet ünnepén érdemes tudatosítani magunkban, hogy a sorsunk közös, egymásért felelősséggel tartozunk, és az összetartozás nem lehet csak látszat. Nem viselkedhetünk úgy, mint az értékválsággal küzdő világ a karácsonyi ajándékozással és udvariassági látogatásokkal. Ne értsék félre, nem kételkedem, nyugodtan tekintek a jövő elé. Mindezt azért vettem sorra, mert hasznos végig gondolni a célokat, a teendőket, a fontossági sorrendet. A hibák, a mulasztások felismerését, az igazra való hajlandóságot, helyünket a világban, és a kötelességeink teljesítését. Mert mindannyiunknak megvan a helye, a hasznossága. Ez ad öntudatot, erőt az új naphoz.
Ezen gondolatok jegyében kívánom minden olvasómnak, hogy legyen egészsége, hite, helye, munkájának haszna az új esztendőben!
Dr. Villányi László
dékán
