A mesterképzés kapujában – beszélgetés dr. Tóth Tamás oktatási dékánhelyettessel

 Elrajtolt a keresztféléves beiskolázási kampány. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egy alap- és hét mesterszakon hirdet felvételt. Dr. Tóth Tamás oktatási dékánhelyettes lapunknak adott interjújában elmondta: nagyszámú jelentkezőt várnak, hiszen most először fejeződnek be a hét féléves alapszakok. Az érdeklődők a november 4-i nyílt nap mellett Skype-on is tájékozódhatnak a szakvezetőktől a felvételi követelményekről és a szakok sajátosságairól.

B. G.

- Milyen várakozással tekint a kar a jelentkezések elé?

- Keresztféléves képzésben ilyen gazdag kínálattal és ilyen széles érdeklődési kör számára még nem indítottunk mesterszakokat. Tág teret nyitunk azoknak a hallgatóknak, akik a közeljövőben fejezik be tanulmányaikat a hét féléves alapszakokon és tovább kívánnak tanulni. Hallgatóinknak várhatóan a háromnegyede tudja majd befejezni a mostani felvételi időszak szempontjából időben a BSc szakot. Karunk elég jó helyet foglal el a mesterképzés palettáján. Lehet, hogy nem eléggé ismert, de tény: a nyári felvételi eljárásban egy ELTE kar mögött a GTK vette fel a legtöbb egyetemistát mesterképzésre Magyarországon!

- Milyen rég óta zajlik a karon keresztféléves képzés?

- Elég hosszú ideje. A humán erőforrás menedzser és az emberi erőforrások képzést több mint 10 évvel ezelőtt kezdtük el. De eddig elsősorban azok jöttek keresztféléves képzésre, akik lemaradtak a nyári felvételről, vagy akiknek a munka világában valamiért fontossá vált, hogy egyetemi oklevelet szerezzenek. Most óriási változás érik, mivel, mint említettem, eddig nem voltak hét féléves alapszakok. Valószínű, hogy hosszabb távon az MSc képzések csak keresztfélévben indulnak majd, míg az alapképzések a hagyományos „normál" félévben kezdődnek, mivel az érettségit nem tolták el.

- Nem okoz zavart, hogy a mesterszakokra még a diploma megszerzése előtt kell jelentkezni?

- Beiratkozni természetesen csak akkor lehet, ha a jelentkező teljesíti a feltételeket. November 16-ig lehet jelentkezni és decemberben lesz az alapszakokon a záróvizsga. Lényeges tudnivaló és erről a felvételi tájékoztatók is részletesen hírt adnak, hogy egyes BSc oklevelekkel a szükséges pontszám elérésével be lehet „sétálni" a mesterszakokra, más esetben kreditelismertetésre is szükség van, amely során az egyetemnek meg kell győződnie arról, hogy a jelentkező a mesterdiplomát megalapozó ismereteket szerzett-e az alapszakon.

- Milyen segítséget nyújt a kar az érdeklődőknek?

- Mivel a végzős hallgatók gyakorlatukat töltik, többnyire az egyetem falain kívül, a szakvezetők már a korábbi félévekben tartottak tájékoztatókat és a megelőző nyílt napokon is sok ismerős arcot láttunk. Sokan mondták, hogy szeretnének mesterdiplomát is szerezni, s ha már erre itt lehetőségük van, akkor a GTK-t választják. De nem csak azokat szeretnénk megszólítani, akik most is a mi diákjaink. A kari honlapon adunk majd hírt arról, hogy az érdeklődők mikor fordulhatnak Skype-on a szakvezetőkhöz. Az internet és egy mikrofon segítségével - időt és költséget kímélve - akár több fiatal is bekapcsolódhat egy időben, klubszerűen a beszélgetésbe.

- Érdekesség az is, hogy immár három városban hirdet a kar keresztféléves képzést.

- Ezzel sokkal szélesebbre nyitottuk a kaput. Folyamatosan jelen vagyunk a budapesti és a dél-alföldi oktatási piacon. A fővárosi érdeklődőknek nem kell feltétlenül Gödöllőre jönniük tanulni, a békéscsabai Gazdasági Karon pedig úgyszintén működnek azok az alapképzési szakok, amelyekről mesterszakjainkra lehet kerülni.

- Hogyan bírják energiával a kar tanárai, hogy több esetben kétszer kell előadniuk ugyanazt a normál és a keresztféléves képzésben?

- Szó se róla, nagy kihívás az oktatás szervezése, de ne felejtsük el, hihetetlenül jó az oktatói gárdánk. Az erre vonatkozó hazai összehasonlításokban is rendre elől végzünk. Több mint 80 vezető oktatónk van, akik mellett sokan megszerezték már a minősítésüket, de még nincsenek vezető oktatói státuszban. Jelenleg 5200 hallgatónk van. Amint a kapacitás akkreditáción is kiderült, ennek a másfélszeresének az oktatására is felkészültek, alkalmasak vagyunk.