Dékáni Kollégium Gyulán

ROZSNYAI KATALIN

oktatási igazgatóhelyettes

 A Szent István Egyetem kari és egyetemi vezetőinek tanévnyitó kihelyezett ülésére ebben az évben szeptember 2-án Gyulán került sor, az Egyetem Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézetében.

A gyulai helyszín választásának egyik oka, hogy ekkor történt az intézet saját költségvetési keretéből mintegy 40 millió forintos beruházással felújított B-épület átadása is. A kívül-belül korszerűsített épület az egyik szép színfoltja lesz az új arculatot öltő gyulai belvárosnak.

Az egyetem vezetői dr. Köteles Lajos mb. főigazgató előadásában megismerhették azokat az egymást követő sikeres lépéseket, amelyek az intézet stratégiai fejlesztési céljainak elérését szolgálják.

 A hivatalos tanévnyitást szolgáló délelőtti tanácskozás után főigazgató úr idegenvezetésével dottós városnézés, majd a Vár lovagtermében középkori hangulatban elköltött várlakoma szerepelt a programban. Ez alkalommal a résztvevők találkoztak dr. Perjési Klárával, városunk polgármesterével. Végül megtekintették a Vár állandó kiállítását dr. Havassy Péter múzeumigazgató tárlatvezetésével.

A program a mediterrán hangulatú kisváros felújított központjában történt sétával ért véget.

Reméljük, hogy a látogatás jó emléke sokáig megmarad a vendégek lelkében!