fghfghfhgrtterwe

Burgenlandi tanulmányút

Az egyetemünkön működő kilenc megyei hallgatói klub a megyei vezetéstől eddig évenkénti támogatásban részesült. A támogatási összegek nagyobb részét az országban jól működő termelő és feldolgozó vállalatok, társulások és egyéb intézmények munkájának tanulmányozására használtuk fel. Kisebb hányadát a TDK-n jó eredményt elért hallgatók könyvjutalmazására fordítottuk. A 2006. évben a különböző megyei kluboknál megmaradt pénzeket a megyei vezetés engedélyével ebben az évben az osztrák agrárgazdaság tanulmányozására használtuk fel. A GEDBE szervezésében április 12-14. között Burgenlandban az Agrárkamara segítségével felkerestünk néhány termelőüzemet. Ezúton is megköszönjük a megyék támogatását, hogy a kitűzött programunkat teljesíthettük.

Taxonomy upgrade extras:

Minél többen, minél jobb helyeken

Minden felsõoktatási intézmény törekszik arra, hogy a végzett szakemberei közül minél többen, minél jobb helyeken tudjanak elhelyezkedni. Ez a törekvés néhány nagyobb intézménynél több évre visszanyúlóan állásbörzék szervezésében is megnyilvánul, aminek az is jelentõséget ad, hogy szinte minden szakterületen szûkültek a munkahelyi lehetõségek.

Különösen áll ez az agrárképzési területre, ahol az egyetemeken, fõiskolákon kiképzettek és a munkahelyi lehetõségek igen messze estek egymástól. Emiatt a kiképzettek nagyobb része nem tud a szakterületén elhelyezkedni és ott érvényesíteni a tudását, hanem más, eltérõ területeken kénytelen munkát vállalni. Így kimondhatjuk azt, hogy az ágazat nagyon sok kiváló szakember tudását kénytelen nélkülözni, mivel a végzettek nem találnak megfelelõ lehetõségeket szakterületükön.

Taxonomy upgrade extras:

Atlétikai bajnokság

Lapzártánk után, május 19-20-án Debrecenben rendezték meg az Egyetemi-Főiskolai Atlétikai Országos Bajnokságot, amelyre Benkő Ákos mesteredző, szakmai és Szörényi István testnevelő tanár technikai vezetésével indult csapatunk. Az eredményekről csak következő számunkban tudunk hírt adni, de megemlítjük, hogy egyetemünk atlétái az elmúlt években nagyon jól szerepeltek. Különösen a lányok, akik két alkalommal is megelőzték a Testnevelési Egyetemet a pont-versenyben. Idén az eddig is megbízhatóan helytálló fiúk erősebbnek tűntek és bajnoki címre és dobogós helyezésekre volt reális esélyük.

Taxonomy upgrade extras:

Vizsga a kifutón

Jászberényben, az Alkalmazott Bölcsészeti Kar Mozgás- és viselkedéskultúra kurzusát végzett hallgatók oktatóik közreműködésével vizsgabemutatót tartottak a kar Apponyi termében május 8-án. A bemutató során felléptek a budapesti Théba Művészeti Szakközépiskola növendékei valamint Biczók Györgyi és Schupp Gabriella, akik Andor Edit operaénekestől tanulva adtak elő dzsessz és musical dalokat. A bemutatott ruhákat a Demény Szalon, a COOP Áruház Ruházati Részlege és a Hello Judy Butik adta.

 

Taxonomy upgrade extras:

Dr. Varga János (1928-2007)

 Sajnálattal értesítjük tanítványait és tisztelőit, hogy dr. Varga János emeritus professzor 2007. március 19-én, 79 éves korában, hosszan tartó betegséget követően elhunyt.

Varga János Mezőhegyesen született 1928. április 9-én. Iskoláit előbb a Tiszántúlon, szülőföldjén, majd Sárospatakon végezte. Mint oly sok itt maturált diák, talán „pataki" mivoltára volt a legbüszkébb. Az egyetemi diplomát Gödöllőn szerezte, egy újabb városban, s ezután még évtizedekig úton volt, falusi gyerekként talán nem is képzelt tájakra sodorta a sorsa. Több mint tíz évig volt „vidéki" gyakorlati szakember, agronómus, gépállomásvezető.

Taxonomy upgrade extras:

PPP

 

Taxonomy upgrade extras:

Meghívók doktori védésre

 

A SZIE Biológiatudományi Doktori Iskolája meghívja Önt Szabó Mónika „AZ IS30 BAKTERIÁLIS INSZERCIÓS ELEM CÉLSZEKVENCIA VÁLASZTÁSÁNAK MOLEKULÁRIS TÉNYEZŐI" című doktori (PhD) értekezésének május 16-án (szerda) 10.00 órakor tartandó nyilvános vitájára. Helyszín: SZIE, 2103 Gödöllő Földszinti Rektori Díszterem. A bíráló bizottság összetétele. Elnök: Dr. Heszky László, az MTA tagja. Tagok: Dr. Papp Péter  a biológia tudományok kandidátusa. Tagok: Dr. Bánfalvi Zsófia az MTA doktora, Dr. Dallmann Géza  PhD (biológiatudomány), Dr. Fülöp László a biológia tudományok kandidátusa. Titkár: Dr. Hajós Lászlóné a biológia tudományok kandidátusa. Opponensek: Dr. Tóth Gábor PhD (biológiatudomány), Dr. Gyulai Gábor a biológia tudományok kandidátusa. Témavezetők: Dr. Hornok László, az MTA tagja, dr. Olasz Ferenc tudományos főmunkatárs. Az értekezés megtekinthető a SZIE DHT Titkárságán. A nyilvános vitában minden jelenlévő részt vehet és írásban előzetesen észrevételt is tehet.

Taxonomy upgrade extras:

Felvételi jelentkezések

 

A 2007. tanévi jelentkezések a felvi.hu adatai szerint - az április 26-i feldolgozottság szerint - a következőképpen alakultak karainkon

 

Alkalmazott Bölcsészeti Kar

871

296

502

584

Taxonomy upgrade extras:

A gazdasági és közlekedési miniszter köszönő levele

 

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter dr. Molnár József rektornak írt, március 21-i keltezésű levelében köszönte meg a SZIE közreműködését, munkatársainak és hallgatóinak hozzájárulását a napenergia hasznosítását célzó rétsági beruházás március 9-i bejelentéséhez az új gödöllői forrásközpontban, majd a következőképpen folytatta sorait.

„A megújult épületrész, a kialakított informatikai hálózat hűen tükrözi az egyetem elkötelezettségét meglévő és rendkívül ígéretes fejlesztési koncepciója mellett. Örömmel tapasztaltam, hogy e komoly hagyományokkal bíró oktatási intézmény képes és hajlandó felvenni a versenyt a jelen és a jövő kihívásaival, és ezt egy megalapozott stratégia mentén, tehetséges fiatal szakemberek bevonásával és a legmodernebb technológiákat rendelkezésre bocsátani képes piaci szereplőkkel együttműködve teszi. Mindeközben pedig nem feledkezik meg arról sem, hogy az intellektuális és infrastrukturális háttér csak az egyik tényezője a hatékony egyetemi munkának, hiszen a frissen átadott tanulmányi terek közösségi térként is kitűnően használhatók, a forrásközpontban és a kollégiumi épületekben minden feltétel adott a jó, otthonos légkör kialakításához. A megújuló energiaforrások ügye melletti kiállás további közös pont az Ön egyeteme és az általam vezetett tárca között.

Taxonomy upgrade extras:

Oldalak