„A nagy múltú önszervező, önképzőköri hagyományokról úgy gondolom éppen itt, Debrecenben fontos, egyben kötelesség szólni. A felsőszintű oktatás gyökerei Debrecenben a 16. századig, a híres Debreceni Református Kollégium alapításáig nyúlnak vissza. Ezen Kollégium falai között a kezdetektől megtalálhatjuk a többnyire diákok, de tanárok által is kezdeményezett diákköröket, az önképzőkörök igen széles és igen színes formáit. Már egy 1564-ből való jegyzőkönyvből is olvasható erre való utalás: az iskola idősebb, tehetségesebb diákjai nyilvános vitákon mérkőztek egymással és gyakorolták a dialektika tudományát. Az egyházi tárgyak köre mellett megtalálhatók az irodalmi és tudományos önképzőkörök, mint a poétika, az irodalom, olvasás, de a matematika-, a fizika-, a kémia- és földrajzoktatáshoz kapcsolódó önképzőkörök is, majd később a zenei és festőkörök. Igen híres volt az akkor 18 éves Csokonai Vitéz Mihály Nyelvtanuló irodalmi köre, akit ugyan egy idő után a maradi professzorok kiutasítottak a kollégiumból. Ilyen volt a Kollégium szükségleteként létrejött Rézmetsző diákok társasága, akik nemcsak térképeket metszettek, hanem tankönyveket is illusztráltak, s közben igen sok, mélyebb ismeretek szereztek; a Tanítóképző- a Joghallgatók Önképzőkörei; a különböző Természettudományi Önképzőkörök, és még hosszasan sorolhatnám. Ezek a körök azzal a szándékkal jöttek létre, hogy a tagjaik tanulmányaikat önképzéssel, modern nyelvi és irodalmi ismeretekkel egészítsék ki. Voltak olyanok közöttük, amelyek nem tanári kezdeményezésre, sőt tanári engedély nélkül, nem a Kollégium falain belül, hanem titkosan, azon kívül működtek. Rendszeresen üléseztek, találkoztak, felolvastak, vitatkoztak, érveltek, választott vezetésük volt. Gyakran saját lapot is alapítottak, hogy tagjaik munkáinak, írásbeli dolgozataiknak publicitást teremtsenek.