Teltházas brüsszeli évadnyitó

Elfogytak a szabad ülőhelyek szeptember 10-én este a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, ahol az intézet 2010/2011-es évadjának megnyitó rendezvényét tartották.

A száz éve Gyulán született festő, Kohán György életművét bemutató kiállítást Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő nyitotta meg.

- Azt az élményt kívánom mindannyiunknak ehhez a mai találkozáshoz, amelyet a régi görögök, mindannyiunk mesterei és a művészetben nagyapái úgy neveztek: katarzis” – mondta.

A kiállítás kurátora, Havassy Péter arról beszélt, hogy nagy megtiszteltetés ez a gyulai Corvin János Múzeumnak és reméli, hogy a budapesti helyszín után (Kogart Galéria) Brüsszelben is sikeres lesz a kiállítás. Perjési Klára, Gyula város polgármestere, beszédében elmondta, hogy „mindennapi szellemi és anyagi étkeink közül a kultúra a legfinomabb desszert”.

A nyitóbeszédek után a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar előadásában hangzottak el a kétszáz éve szintén Gyulán született Erkel Ferenc művei. Az előadás előtt Lindenbergerné Kardos Erzsébet – a Szent István Egyetem Pedagógiai Karának docense – tartott francia nyelvű ismertetőt Erkel Ferenc életéről. A rendezvényt állófogadás zárta, melyen a népes közönség a Dél-Alföld gasztronómiai finomságaival ismerkedhetett.

Másnap a brüsszeli Szent Mihály-katedrálisban jótékonysági koncerten lépett fel a Békéscsabai Bartók Béla kórus – a magyarországi árvízkárosultaknak gyűjtöttek. A szolidáris adakozóknak köszönhetően közel kétszázezer forint adományt gyűlt össze.

 

(forrás: http://www.hungarianculture.be)