„Ha ilyen az iskola, biztos nagyon fogom szeretni”

Október első hete még a szokásosnál is mozgalmasabban telt a Szent István Egyetem jászberényi Gyakorló Általános Iskolájában és Gimnáziumában. A „zöld jeles napok” egyike október 4-e, az állatok világnapja. Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje emlékére ezen a napon iskolánk tanárai olyan programot állítottak össze a diákoknak, amelyben a munka, a szórakozás, a kirándulás egyaránt helyet kapott. Hétfőn az ÖKO-iskola szelleméhez hűen a szabadban, az iskola tágas sportpályáján kezdődtek az események. Az Alma együttes koncertjén szüretelhették az érett, vidám dalokat a nagycsoportos óvodások és alsós diákok. A hideg sem tántorította el az énekléstől, tánctól az 500 fős közönséget, (a képek tanúsága szerint nagyon jól érezték magukat.). A több mint egy órás „mulatozás” után az óvodások közül többen is felkeresték a régi ovis társakat, barátokat az osztálytermekben, ahol már komoly készülődés folyt a kiállításra, melyen gyurmaállatok és kedvenc plüssállatok „mutatkoztak be.”. Délután is folytatódott az ÖKO napi program, melyen a napközis gyerekek állatokkal kapcsolatos feladatokat, játékokat oldottak meg, készítettek el. Az állatokkal való foglalkozást sosem lehet megunni. Ezt bizonyították a diákok, hisz pénteken már alig várták, hogy délután legyen. A napközis munkaközösség szervezésében folytatódott az állatok megismerése, de már az állatkertben. Az egyik az óvodás szerint: „Ha ilyen az iskola, biztos nagyon fogom szeretni”.

A felsősök az elő-előbukkanó napsütést kihasználva a Vasas Horgásztóhoz sétáltak. Útközben növényeket, apró rovarokat fényképeztek. Szerencsére, farkasokat nem kellett szelídíteniük, mint Szent Ferencnek, de a kerteket őrző kutyák tiszteletet parancsoló hangja eszükbe juttatta az állatok erejét. Lencsevégre kerültek a halak, virágok, madarak és madárfészkek. A legjobb fotókból készült kiállítás anyagát informatikaórán állítják össze a tanulók.

A gimnazisták ezt a napot jótékony célra használták fel, a három évfolyam a város három pontjára indult dolgozni. A kilencedikesek a Fehértói temető védett síremlékei mellett segédkeztek. A lenyesett sövényt gyűjtötték össze, gereblyézték és zsákolták. A tizedikesek a Gézengúz óvodában lehullott faleveleket gereblyézték össze, a homokozót lapátolták föl és az udvaron lévő kis kerti házat takarították ki. Munkájukban az ovisok is segítettek, majd a lehűlt, fáradt csapatot „ovis teával” is megkínálták a vendéglátók. A tizenegyedikesek a Szent Klára Idősek Otthona udvarára indultak az őszi munkákban segíteni. A nagy terület nekik is adott munkát bőven, de segítségüket szendviccsel és teával köszönték meg az idősek. Ezzel a kezdeményezéssel iskolánk hagyományt szeretne teremteni és a jövőben is segíteni kívánunk a város közintézményeinek.