Épületenergetikai korszerűsítés az Ybl Karon

Összesen 9,28 milliárd forint uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények – jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára május 15-én a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán. A kar ebből 189 millió forintot kapott.

Nagy Anna kormányszóvivő, a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón ismertette: az összeg mintegy felével, 4,5 milliárd forinttal kórházépületek energiahatékonyságát javít-hatják, 4,7 milliárd forint pedig felsőoktatási intézményeknek jut az Új Széchenyi Terv vissza nem térítendő támogatásaként.

Az államtitkár a beruházások hatását számszerűsítve közölte: ezeknek az intézményeknek évi 130 ezer Gj energia megtakarításával 400 millió forinttal csökken az energiaköltségük és 30 ezer gigajoule energiát termelnek majd évente a beépített megújuló energia-források.

Az 1901-ben épült intézmény épületenergetikai korszerűsítésére 189 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Ybl Miklós Építéstudományi Kar – közölte dr. Makovényi Ferenc dékán.

A tervek szerint két éven belül befejezik az energetikai beruházást: a tetőtér hőszigetelését, a világítás és a nagy előadóterem hűtés-fűtésének korszerűsítését. A 12-13 év alatt megtérülő beruházás nyomán 18,1 százalékkal csökken az energiafelhasználás, ami jelentős évi költségmegtakarítást eredményez – mondta a dékán.

(MTI)