Kerékpáros akadályverseny

 Nagy érdeklődés övezte a GATE Zöld Klub Egyesület által megrendezett kerékpáros akadályversenyt. A tudatos vásárlás mellett a megmozdulás a védett és az idegenhonos, invázív növényfajok térhódítására hívta fel a figyelmet. Az Egyetemi Diáknapok könnyed programjai között itt nem csak az ügyességre volt szükség, hanem némi jártasságra is a fenti témákban. A feladat első része szlalom volt, amelyben a bóják melletti két növényfaj képéről kellett eldönteni, hogy melyik védett és melyik özönnövény, majd a károsat kitépve haladhatott tovább a versenyző. A második rész a kerékpárról való bevásárlást jelentette. Itt az asztalokra kikészített termékek közül kellett kiválasztani azt, amelyik megvásárlása a legkisebb környezeti kockázattal jár, tehát például helyben előállított, bio, vagy kevés, esetleg újrahasznosítható csomagolóanyagot tartalmaz. Akik jól teljesítették az akadályokat, azokat egy a Zöld Klub által készített gödöllői környezeti állapottérképpel és egy bioalmával jutalmaztuk.

Szabó Máté és Kenéz Árpád
szervezők