A természet rendje

... a gazdák életmódja jár legközelebb a bölcs élethez, mert nekik a földdel van dolguk, amely sohasem tagadja meg a szolgálatot, és sohasem adja vissza kamat nélkül azt, amit kapott.

Cicerotól származik ez a szép, veretes gondolat, több mint kétezer éve írta. Egy aforizma gyűjteményben találtam rá egykor, s azóta is sokszor elgondolkodom azon, hogy igaz-e? Vajon igaz volt-e a legendás szónok idejében, és igaz-e napjainkban? Ilyenkor, tavasszal, az ébredő természetet szemlélve érdemes ezen egy kicsit morfondíroznunk. Nektek is fiatal barátaim, bár közületek igen kevesen lesznek a szó eredeti értelmében gazdák, de életetek - ha másként nem, élelmiszerfogyasztóként - bizonyosan összefonódik az agráriummal.

Amióta világ a világ, a gazdálkodás is sokféle. Mindig akadtak, akiknek a paraszti életforma a termőföld szűkös volta, vagy az adózási, piaci viszonyok miatt csak a kilátástalan gürcölést jelentette. Mások túljutottak ezen a küszöbön, és nekik valóban boldog, tartalmas életet nyújtott a gazdaság.

A Szent István Egyetemen oktató, tanuló közösség szinte minden tagjának a felmenői között vannak gazdálkodók, akik a két élmény valamelyikének részesei voltak. A családi legendárium történetei panaszokat, vágyakozásokat fogalmaznak meg, tönkremenő vagy igen sikeres dédszülőkről, szomorú sorsú, vagy földi paradicsomot teremtő nagymamákról, nagypapákról szólnak. Vajon utánunk maradnak-e ilyen sztorik, hagyunk-e nyomot a következő generációknak?

Minden törekvő ember természetes késztetése, hogy formálója legyen életének, s ezáltal emlék maradjon utána. Volt idő, amikor tőletek fiatalabb emberek a vadnyugatot meghódító pionírekhez hasonlóan kimentek a pusztába, és a zöld mezőn tanyát építettek, a semmiből egy új világot teremtettek maguknak. Sokan belerokkantak, de a többség felnőtt a feladathoz. A II. világháború után 1,2 millió tanyát tartottak számon Magyarországon.

Ma már csak keveseknek adatik meg, hogy a pusztában új világot teremtsen, ahol megérintheti az alkotás és a végtelen szabadság érzete. De ha szép, tartalmas életet akarunk élni, az új világ teremtésének vágyát nem szabad elnyomnunk magunkban. Valahol létezik a mi szuverén, szabad és teremtő világunk lehetősége is, talán egy farmon, talán egy vidéki vállalkozásban, talán egy hazai vagy külföldi nagyváros forgatagában. Nagyon fontos, hogy higgyünk a teremtő erőnkben, hiszen nem csak örök alkalmazkodásra és sodródásra születtünk. Higgyünk a sikerben, és persze lássuk a realitásokat.

A Ciceroig visszanyúló egykori gazdaszemlélet fontos része volt a törekvés a többre, de ezt mindig mértékletesség kísérte. A gazdálkodó ember soha nem akart egy nyáron szerzett hasznából sarokházat építeni, a gyarapodást sohasem más rovására akarta. A hollandok szépen fogalmazzák meg ezt a szemléletet: a paraszt szerényen él, hogy gazdagon halljon meg.

Ez a gondolkodásmód vitte előre a világot évszázadokon át. Ez a népes vidéki parasztréteg és a hozzájuk kötődő iparosok adták a társadalom fundamentumát. Megbízható adófizetők voltak, a fiaik jelentették a hadsereg alapját, erős felelősségtudatukra mindig számíthatott a hatalom. Ez a rend az ipari forradalommal lassan oldódni kezdett, hogy a 20. század társadalmi-gazdasági hegyomlásai következtében szinte megsemmisüljön.

Felmerül a kérdés, vajon e feloldódott társadalmi réteg nélkül boldogulhat-e a világ? A gazdasági fejlődés felgyorsulása életünk minden elemét eléri, a folytonos változás csapdákat szül, amelyeket nem ismerünk fel időben, s a következmények messze hatóak. A klímaváltozás, a génmanipulált növények körüli vita, az értékpapír piacok egyre nyilvánvalóbb gyengeségei mind-mind növelik szorongásunkat. A kiutat új energiaforrásokban, technikai megoldásokban keressük, holott az előremenekülés mellett érdemes lenne visszatekinteni is. Akár Ciceróig, a természet rendjének tiszteletéig.

Kevesen lesznek közületek gazdálkodók, de mint értelmiségiek részeseivé váltok annak a szemléletformálásnak, amelyet kikényszerít az elkövetkező évtized. Nyilván nem Kelet-Közép-Európában születnek a kardinális döntések, de a mi körülményeink között is meg kell találnunk a választ. A tudomány világának olyan szeleteit ismeritek meg, amelyek megkönnyítik az eligazodást. A megoldás keresése azonban nem csak gazdasági és társadalmi, de erkölcsi-etikai kérdéseket is felvet. Ahhoz, hogy komplex szemléletünk legyen a világról és a jövőnkről, nagyon sokat kell tanulnunk, és az ismereteket megfelelően rendezve és súlyozva kell egy rendszerben elhelyezni.

Ez az a dimenzió, amely egészen a miénk lehet. Ehhez igazodva boldog, teljes életünk lehet, mint Cicero gazdáinak.

Dr. Villányi László

dékán