Francia oklevelet is ad az egészségügyi menedzserképzés

A GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképző Intézet valamint Franciaország legnagyobb felnőttképző és felnőtt továbbképző egyeteme, a párizsi CNAM (Conservatoire National des Arts et Métiers) együttműködésében magyar és francia oklevelet adó egészségügyi szakmenedzser képzés indult egyetemünkön. A SZIE egészségtudományi és környezet-egészségügyi portfóliója kialakítását nagyban elősegítette Jean de Kerguiziau, de Kervasdoue, a CNAM Közgazdasági és Egészségügyi Szolgáltatás Irányítói Tanszékének vezetője. Az egészségügyi közgazdász és menedzsment professzor, a GTK címzetes egyetemi tanára a napokban Magyarországon találkozott a képzésben részt vevő tanárokkal és hallgatókkal.

B. G.

 Kervasdoue professzortól megtudtuk, hogy első, 1969-ben megszerzett mezőgazdaság-tudományi PhD fokozata után az Egyesült Államokban, a Cornell Egyetemen folytatta tanulmányait.

 Az egyik kurzus, amelyre mintegy véletlenül beiratkozott, az USA egészségügyének közgazdasági vonatkozásaival foglalkozott. Tanára arra kérte, maradjon ott dolgozni. Így szerzett 1972-ben közgazdász PhD fokozatot, amely a mai napig meghatározta további pályafutását.

  Franciaországba visszatérve a felsőoktatásban helyezkedett el, majd négy nagy kórház szervezését kapta feladatul. 1981-1986-ig a francia Egészségügyi Minisztériumban az egymillió alkalmazottat foglalkoztató kórházak menedzserigazgatójaként tevékenykedett. Miniszterelnöki tanácsadóként meghatározó gyakorlatot és tapasztalatot szerzett Európa talán legjobban működő, 600 milliárd euró költségvetésű egészségügyi rendszerének felügyelete kapcsán. Tapasztalatait számos más országban is hasznosítja, meghívott professzorként napjainkban is dolgozik a Yale Egyetemen.

  A megbeszélésen Kervasdoue professzor hangsúlyozta, bár az egészségbiztosítás európai gyakorlata azonos alapokon nyugszik, rendszere országonként, s az államok gazdasági fejlettségétől függően is eltérő szolgáltatásokat nyújt a polgároknak, s szinte mindenütt napirenden van a reformja.

   Ezzel összefüggésben Magyarországnak is érdemes tanulmányoznia, mi az, amit más országok jól csinálnak, mely változtatások hoztak megfelelő eredményeket.  Nagyon fontos ugyanakkor a betegségek megelőzése megfelelő életmóddal és életvitellel, amiért nemcsak az egészségügy „felel", hanem amiért az egyéneknek is egyre többet kell tenniük.

*

A CNAM 1794-ben alakult, Franciaország legnagyobb felnőttképző egyeteme. Mára egy nagy hírű, Európa szerte elismert felsőoktatási intézmény, melyben a legkülönfélébb formában és módszerekkel, 350 szakterületen folynak a gyakorlatorientált, személyre szabott, a mindenkori piaci igényekhez igazodó képzések. A CNAM 150 francia városban és 32 országban szervez képzést. A CNAM Magyarországi Hálózat központja a GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképző Intézetében található. Hazánkban hat intézmény vesz részt a képzésben, köztük a Szent István Egyetem. A hazai képzés az eredeti francia tananyag adaptációjára épül, a francia szakemberek folyamatos közreműködésével. A végzős (magyar nyelven tanuló) hallgatóknak a CNAM francia nyelvű bizonyítványt ad.

  Képünkön dr. Drávucz Sándor, az Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézet igazgatója és dr. Dombovári  Ella egyetemi docens, a CNAM hálózat magyarországi vezetője tárgyal Kervasdoue professzorral.